(#776) Szokásommal ellentétben net-en újságcikket olvasok... Na jó ez nem igaz, szoktam azért olvasni, de inkább csak napi híreket (habár mostanában már azt sem nagyon). Most az ÉS egy cikkére akadtam rá, mit tesz isten olyanra aminek igen csak van köze informatikához is, tanításhoz is... Bessenyei István jegyzi a cikket, a címe: „A net-generáció új tudása”. Biztosan jól megírt cikk – ahogy mondtam, nem szoktam ilyen jellegű írásokat olvasni sem papíron sem net-en (pedig lehet, hogy kellene, mert attól félek, hogy fokozatosan elbutul az ember ha nem találkozik nap mint nap okos gondolatokkal).
Érdekes írás...
„A web 2.0 (az interaktív internet) a horizontális kommunikációról, az önreprezentációról, az együttműködésről szól” - na igen... Erre az okosságra persze gondolom, rendesen rá kellett gyúrni, habár a szerző mentségére legyen mondva hogy ez a cikkben is idézet és Kulcsár Zsolt fogalmazza meg egy remek körmondatban... Egyikük is, másikuk is úgy csinál, mintha ez a ma divatos (és persze mert új, ezért sokak által sokféleképpen értelmezett) fogalom, a WEB2 lenne az ami a net-et használók egymással való kommunikálását, kapcsolattartását lehetővé tenné. A nevezett szerzők mintha nem hallottak vagy olvastak BBS-ekről, levelező listákról... A BBS még net-et, internet-et avagy Internet-et sem kívánt, teljesen az önszerveződésre épített, telefon meg lelkesedés kellett hozzá... Ami a net, az nekem például a nyolcvanas évek legvégén az E-mail volt. A WEB ha jól emlékszem akkor még unalmasan lassú volt, de E-mail útján sok mindent el lehetett érni (még WEB-et is :)), például másokat akár magánlevélben, akár levelező listán. WEB2-ről szó sem volt, de egy-egy levelező lista az volt amit a szerzők emlegetnek: tudásmegosztás, kommunikálás olyanok között akik térben messze vannak de érdeklődési körüket tekintve szomszédok.
Legjobban talán ez tetszett a cikkből: „Gyermekeink egyre gyakrabban használják a világhálót arra is, hogy feltegyék rá és így másokkal is megosszák saját mindennapi tapasztalataikat, élményeiket, történeteiket, véleményüket, képi vagy szöveges alkotásaikat. Népszerűek az internetes naplók, a blogok is, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők csoportos vitában, hálózatba szervezve alkossanak számukra fontos, a közösség tapasztalatai által hitelesített összefüggéseket, tudásokat.” Nos, erről az jut eszembe, amikor a rovartannal foglalkozó kutató könyveket tanulmányoz annak eldöntésére, hogy a póknak hány a lába – ahelyett hogy hátrafordulna és a szobája sarkából fogna egyet majd tanulmányozná! A fenti két szép hosszú mondat szerzője amikor blog-okról és fiatalokról irt, nyugodtan megfordulhatott volna és a hálóból – télleg háló! :) - kicsippenthetett volna egypár tini blog-pókot... Aztán nyugodtan megszámolhatta volna, tényleg 16 vagy 32 lába van-e ahogyan a szakirodalom írja :):) Érdemes lenne, lett volna tini blogokba, emo-s post-okba beleolvasnia, vajon hol érhető tetten a csoportos vita vagy közösségi tapasztalatok által hitelesített tudás?
Aztán: „A web 2.0 lehetőségeire alapozott aktivitások segítenek például abban, hogy kialakuljon az információgyűjtés és -rendezés képessége.” Ezt sem értem. Ennél még az is megalapozottabb lenne, logikusabbnak tűnne két olyan mellérendelő mondat közzé kapcsolatot, ok-okozatit tenni, ahol egyfelől a kisiskolás olvasni tanítás és a net-es kommunikálás kapcsolatát emelné ki a szerző. Az amit a fiatalok WEB2-n tesznek, lehet közösségépítő, véleményformáló de hogy az információgyűjtéshez ennek mi köze azt egyszerűen nem értem! Pont annyira hatnak egymásra egy blog komment-sorozatában a fiatalok mint egy osztályteremben... Hatnak ez biztos, hogy aztán a hülyeség vagy az ésszerűség lesz a domináns az néha a véletlen műve... Mi csodálni való van akkor a WEB2-ben?
Persze a cikk nem butaság – még ha a fentebbi megállapításokkal nem is értek egyet... Az igaz, hogy jobban rávehetők a diákok a net-es anyaggyűjtésre mint egy könyvből való tanulásra; de hát ami új azzal kapcsolatban a fiatalok mindig érdeklődőbbek. Szép a hasonlat amikor a kőművestanól az építőanyagokról ismereteket gyűjt egyfelől könyvből másfelől net-ről, bár ez a malterkeverést vagy a falrakást nem teszi benne készséggé: na ez meg a szakképzés katasztrófája manapság és nálunk, amikor a gyakorlati tudást az oktatásirányítók értelmezni sem tudják – de ez már tényleg nem ennek a cikknek a gondolata, ez csak nekem jutott erről eszembe...
Az viszont komolyan elgondolkodás tárgya lehet, hogy ami nyomtatva van olykor pont akkora marhaság mint ami a net-en; csak hogy nyomtatni valami drágább mint net-re feltenni, azaz a hülyeség net-en futótűzként terjedhet szemben a papíralappal ahol a nehézkesebb média olykor gátat szab a marhaságok terjedésének (sajnos nem mindig!). Azt hiszem amikr a fiatalokat a net használatára (vagy a net használatával) oktatjuk, akkro éppen ezt, a kételkedés, a kritikai hozzáállást kellene erősíteni! A szerző egy lankadt „hajrá”-t azért belesző még a cikkébe a könyvekkel kapcsolatban – vajon azt végiggondolta, hogy a a fiatalok mikor milyen céllal olvasnak könyvet?
Végül: az utolsó bekezdés úgy ahogy van tetszett! Már csak ezért is megérte megírni (és elolvasni) a cikket – nagy igazság, hogy tetszik vagy nem: a szokások mindenkorra megváltoznak és ezt figyelembe kell venni! Összességében érdemes volt elolvasni...
