(#1018) 2009. augusztus 01., szombat
Komolyan gondolkodtam szombaton, Ürümre apámhoz menet azon, hogy Apósomhoz bemenjek-e a kórházba. Tegnap azaz pénteken voltam bent nála, szombaton végül is nem mentem, talán vasárnap. Hétfõn már nem lesz ott, mert a fejébe vette, hogy ha törik ha szakad, neki az eredetileg 12-re kiirt sugárkezelést akkor kell megkapnia, ehhez meg holnap azaz hétfõn valami vizsgálat szükséges. Amikor persze ezt kitûzték, még nem volt ennyire és így rosszul, a vizesedése olyan probléma ami pár hete fordult komolyra, de konok rettentõen, fejébe vette hogy már pedig ha 12-e a kiírt idõpont, akkor neki azt a kezelést akkor kell megkapnia. (Zárójelben: az a probléma amire azt a kezelést, a sugárterápiát kapná, tünet- és panaszmentes, nem úgy mint a vizesedés ami sajnos nehéz légzéssel jár.) Ez viszont azt jelenti, hogy onnan ahol most kezelik, ki kell adják, mert a sugárkezelést megelõzõ azt hiszem, CT vizsgálatot csakis ambulánsan végzik el. Ahhoz pedig nem lehet kórházi kezelés alatt, ha jól értettem. Tegnap, pénteken bent voltam nála, akkor említettem neki, hogy a vizesedés sürgõsebben orvosolandó, kezelendõ, a sugárkezelés várhatna, akkor nem lenne ez a mosatni probléma hogy mi lesz vele hétfõn a CT után, otthon nem biztos hogy lehet (a fulladás miatt oxigén kell neki), de a kórházból már kiadták. Kértem, gondolja ezt át. Ahogy felfortyant erre, hát ijesztõ volt! Persze egyrészt világéletében mindig mindent jobban tudott mindenkinél, másrészt soha senki ellent neki nem mondott (otthon semmiképpen), ezek együtt a reakcióját ha értelmessé nem is, érhetõvé vagy pontosabban: elõzményekhez kapcsolhatóvá tették. Nem tudom, mi a helyesebb: hagyni hogy hülyeséget csináljon – a baj hogy ezzel a hozzá közel állókat teljesen agyon idegesíti –, vagy erõnek erejével rávenni valamire amirõl õ váltig hiszi, hogy nem az a legjobb neki, de én meg viszont úgy hiszem, hogy igen. (Nehéz kérdés: nem pont azt gyakorolnám-e, ha erõltetem hogy maradjon ahol van és halasztassa el azt a másik kezelést, amit másfelõl meg viszont pont õ gyakorol és én épp az imént tettem szóvá...? Persze lehet, azzal hogy ráhagyom, a nekem kényelmesebb utat választom. Nehéz kérdés, mindenesetre Erának kell többet tudnia ez ügyben, nem nekem. Amikor anyám halála után apám volt így, vagy legalábbis hasonlóan, hát akkor kevesebb volt a kérdés, több a határozottság. Pedig apám is elég fafejû, igaz, õ azért nem tart ennyire síkhülyének magamagán kívül mindenkit vagy legalábbis ha tart, erõs szóval rá lehet parancsolni értelmes dolog megcsinálására. Szerencsére az õ bajának egy, ha nem a nagy része lelki eredetû volt, nem fizikai. Ettõl persze a baj még baj, szenvedni még éppúgy szenvedett tõle, de ez elmúlt és õ szerencsére most teljesen jól van, nem hogy tünetei nincsenek de sok évtizede elõször nem képzel magának mindenféle nehezen kimondható latinos nevû betegségeket...)
