Szerdán valahogy összejött, hogy írjak post-ot, persze nem egy lélegzetre hanem a nap során apránként. Csütörtökön nem, és azt hiszem talán ma sem. Majd meglátjuk...
Ahogyan ígérte is a meteorológia, tavaszodik. Szeretem ezt az évszakot, mert a jó időből még nem ment el, még nem telt le semmi, de már nagyon tél nem lehet... Olyan nagy léptékben mint egy péntek délután, amikor – ezt már írtam korábban – a munkás hét már befejeződött de a hétvégéből még nem ment el semmi :) Tegnap ugyan felhős volt az ég és reggel alig pár fok volt, de napközben a hét elejeihez képest egészen jó idő volt és az eső ami este esett (nem sok!) sem őszi vagy téli eső már...
Tegnapelőtt délután kaptam e-mailt egy kiadói ismerősömtől, nekik korábban lektori munkát végeztem. Nem vagyok büszke rá mert akkor nagyon sokat késtem a határidőkkel ami a hölgynek komoly probléma lehetett pedig nem ezt érdemli! Most azonnal felhívtam amikor olvastam a levelét de szerdán már nem tudtam elmenni Zuglóba a munkát megbeszélni mert a Mókus őrssel volt foglalkozás, ez a megbeszélés csütörtökön reggelre maradt. Kora reggel letettem a kocsit a suliban és villamossal kimentem a kiadóhoz. Sajnos nincs bérletem, bliccelni voltam kénytelen, na erre sem vagyok büszke... :( Érdekes volt a villamoson – már hetek óta kocsival járok, ott meg jövet, menet nem ül mellettem senki – a sok diák, éppen abban az időben voltam... Az egyik csoport, olyan 16 éves forma fiúk az angol leckén vitatkoztak, egy nagyhangú lusta kamasz cseszegette a másikat hogy miért nem adja oda neki a leckéjét, amaz meg elég félszegen hülyézte le ezt, hogy ennyit magától megcsinálni nem tud? Emlékszem a szitura, habár 35 éve nem angol hanem orosz nyelvvel kapcsolatban éltem meg hasonlót. A másik srác meg valamiről nagyon mesélt a mellette ülő kamasznak, ahogy oda kezdtem figyelni a szavaikra kiderült hogy valami kalandjátékról, valami szám-tógépes (konzolos?) játék részleteit beszélik meg. Na ez érdekes volt, a mi időnkben mozi vagy V filmekről esett így szó. Tudva hogy utálom a számítógépes játékokat, nem vagyok abban biztos hogy jó az, amiokr ennyire elmélyednek egy képelt világban ami a szám-tógépes játék. Ezt a világot semmi nem köti az igazihoz és akár hogyan is, valóság csak egy van. Én nem hiszem hogy a képzeletünk teremt, ellenkezőleg: a valóság nagyon is független attól, látjuk-e, érezzük-e, megtapsztaljuk-e, van-e véleményünk róla. Amikor ezek a kamaszok ennyire elmerülnek egy kitalált világban, roppant mód elszakadnak a valóságostól, ez pedig nagyon ijeszt egem. Körülbelül ez az oka hogy sem a suliban sem itthon a sajátjaimnak nem nagyon engedtem soha játékok használatát. Az, hogy a gép előtt lóg állandóan (na jó: gyakran) Orsi is, Nóri is nem gond, mert nem a valóság helyett hanem ellenkezőleg: azt kiegészítendő, színesítendő, gazdagítandó teszik: ők szinte mindig MSN-elnek azaz más emberekkel (osztálytársak, ismerősök) kommunikálnak aminek azért csak az a vége, hogy igaziból is akarnak velük beszélni, a gép és a hálózat tehát ott van ahol a helye, egy hasznos és érdekes eszköz de nem főszereplő. Amikor a srácok a villamoson kitárgyalják, melyik profilban mennyi élete volt, hogyan vett vagy szerzett fegyvert, akkor egy hajszél nem köti a valóságoz, akkor semmi sem készteti arra, hogy elhagyja a képzelt világot, ellenkezőleg... Ha a valós világban konfliktusai vannak, azokat nem hogy megoldani sarkallaná akármi is hanem menekül(het) a virtuálisban. És ettől a ponttól már nem csak rossz szokás a virtualitásba való belefeledkezés hanem annál jóval több, jóval komolyabb... Mondjuk tegnap a villamoson a kamaszok nem voltak ilyenek – ezek csak az én félelmeim :)
Volt aztán a villamoson egy nagyon aranyos pár is, olyan 16..17 éves forma fiú meg lány. A fiú elég hülyén nézett ki a felzselézett hajával, olyan magabizonytalan lüke kamaszfiú – amint ebben a korban a fiúk többsége – de a leány az csinos volt, üde és fiatal... Csókolóztak ezerrel, aztán mielőtt a lány leszállt volna . Hamarabb, mint a fiú, kettővel előbb – kicserálták az aznapra (felteszem, szülő, anyu által csomagolt) uzsonnájukat... Tündériek … :)
A munka nem veszélyes és nem is sok (igaz, rettentő sokat sem fizet, de hát sok kicsi sokra megy). A határidő sem agyon feszes, március közepe, azaz mindenképpen a párizsi út előtt a végére kell járnom. Fog az menni, neki is kell majd állnom mihamarabb hogy haladjon, mert amit halogatok az vagy rettentően sokat késik vagy soha el nem készül. Ezesetben most egyik sem elfogadható. Az ismerősöm szegéy nincs jól. Nem érzi magát jól a helyén. Rossz lehet: annyi de annyi időt tölt az ember a munkahelyén: ha nem is élvezi, ha nem is örömködik a nap minden órájában és minden óra minden percében – mert azért az túlzás lenne – de legalábbis nem kellene állandó feszültségben lenni a munkahelyen. Hamarabb értem oda, kicsit még én vártam – de legalább rám nem kellett várni – és hamar is végeztem, fél kilenc előtt visszaértem...
Imádom az ilyet: ahogy megjöttem, azzal fogadtak hogy egyik kolléga nem tud bejelentkezni, a másiknak nem megy a nyomtatás, a harmadiknak most kellene egy tavalyi könyvelést ellenőrző programot telepíteni. Mondjuk nem panasz ez: ha nem kellene amit csinálok, nem lenne munkám, aminél rosszabbat nem nagyon tudok elképzelni (persze ha a lottó ötös az enyém lenne, akkor megpróbálhatnám elképzelni :)), de jobb ha lassacskán mint ha így egyszerre kapja a nyakába az ember. Végül is apróság volt mind: a nyomtatási probléma egy nyomtató újra indításal megszűnt, a kolléga Novell acc-ja maximum konkurens kapcsolatra volt állítva, amint levettem ezt a korlátozást máris ment, az ellenőrző program telepítésében meg a leghosszabb idő a hajlékony lemezre másolás volt :)
Kettő órám volt a sajátjaimmal, a két csoporttal. A németesek kevesebben vannak, kevesebbet fecsegtek, de az angolosok, a nagyobbik fele az nagyon nem bírt tegnap magával. Nincs bennük rossz indulat, nem rosszalkodás ez de egészen egyszerűen ilyenkor nagyon nehezen ülnek meg a helyükön, nagyon nehezen állják meg hoyg ne fecserésszenek a szomszéddal, hogy hülye poénokkal ne akarják az órát színesíteni amitől viszotn én meg a falra tudok mászni. Pedig nem szabad és mutatni meg végképp nem szabad mert a srácokban sincs rosszindulat, egészen egyszerűen nem lehet ridegséggel és parancsolgatással lekezelni. Határozottsággal viszont kell... Ráadásul tegnap mind a kettő csoporttal dolgozat volt, ráadásul egy olyan feladat amit (majdnem pont ezt) megoldották 13 hónappal ezelőtt de mostanra szinte semmire nem emlékeznek. Nem tudom, miként lehetne ezt kezelni: amit ma magtanítassz, holnapra elfelejtődik... :( Futóhomokból akarunk szobrot emelni – náha az az érzésem, a tanítás ezzel a lehetetlennel kell hogy nap mint nap megküzdjön.
Kettő lyukas órám volt, jól elterveztem hogy a ki nem javított dolgozatokat jól kijavítom és jól be-rom és milyen jó lesz az nekem. Hát nem: egy kollegina a 100 éves évforduló kapcsán korábbi itt tanult hírességek kel volt beszélgetések hanganyagát kell legépelje, a gépére kért hangzó vacakot. Nem vagyunk gazdag céfg, még erre is engedélyt kell kérni de nem volt ezzel gond. Kimentem megvenni a hangszórókat – amit mondjuk meg tudtam volna akkor is amikor a VGA kábelt előtte levő nap ha a kollegina egy nappal előbb mondja mit szeretne, de mindegy. Az idő szép volt, jólesett a mászkálás. Meglepően olcsón adtak egy pár hangfalat... Most belegondolva hülye vagyok hogy nem vettem az itthoni gépemre is: itt volt ugyan, de az én szerelmetes aranyos leánykáim kölcsönadták valami pasi ismerősüknek :) Szóval a hangszórók beszerzése, „telep-tése” - na ez azért nem nagy kaland! - kitöltötte a két lyukasórát, főleg mert ha már ott voltam, a kolegina gépén Windows-t is frissítettem, ez persze hogy feltette az IE7-t, szóval apróságot tervezek megcsinálni de az mindig hoz valami más aztán megint valami más apróságot és megy ezzel az idő...
Ezután órák... A sajátjaimmal, egy 12-es csapattal – fizikatanár az osztályfőnök és érdekes módon az osztályból csak hárman érettségiznek fizikából, a másik huszonöt „fele” informatikából... Ennyire nehéz lenne a fizika? Pedig nem vagyok igazán kíméletes velük, igaz, nem is szorongatom őket feleslegesen: az érettségi illetve az ahhoz hasonló próbaérettségi feladatokat nyomatjuk ezerrel... Nem rossz csapat, habár szeretnek hülyéskedni ami irányába hat (sajnos), hogy csütörtökön a hetedik és nekik aznap utolsó órában kellene komoly munkára sarkallanom őket. Sarkalom is, d ez elég sok odafigyelést igényel tanári oldalról... Utánuk érettségi előkészítősök... Egészen kis csapat, pár fő (a többiek nem járnak, mondjuk nem is kötelező :)). Az előkészítősökkel másként kell dolgozni mint az osztállyal, itt több az egyéni interrakció igaz: sokkal jobban akarnak is, hiszen előrehozottat tesznek, ez az ő választásuk – még ha sok olyan tényező is hat ami a telesen önkéntes ellen szól, de mindegy...
A munkanap végén, olyan négy tájt még egy szerver restart volt, napok óta gyötrődik a net elérés, szerintem a szerver NAT-ja „telik meg”, a restart után egy két hétig nem szokott gond lenni. Időközben a WEB szerveren is talált elég brutál helyesírási hibákat a főnököm, ezeket kijavítani nem tartott sokáig de ezt nem lehetett halogatni (télleg elég buta elírások voltak.) Nóri anyósomnál matekozott, érte mentem. Ott elcsevegtük az időt, szóba került Orsi matek érettségije, ezen felbuzdulva – szombaton meg ő anyósomhoz matekozni, egész nap ott lesz, segít neki a házimunkában és délelőtt, délután matekoznak majd – szóval ezen felbuzdulva Nórival hazafelé útba ejtettük a Lurdy-beli Alexandrát ahol megvettem a Maxim matek próbaérettségi feladatsorait tartalmazó könyveket. Ötezer forintot áldoztam a kultúra oltárán és invesztáltam Orsi jó érettségijébe – biztosan jól megtérülő befektetés lesz :) Orsi persze megint nem aludt itthon sőt spinningelni sem ment (apropó, a spinning belépő árát amit tegnap lazán lenyúlt rólam, ne felejtsem el elkérni – ha még nem késtem el vele és megvan még neki :)), inkább valami kávézóban lógott a haverjaival.
Hja... Most kora hajnalban egy pár soros post-ot akartam irni, aztán a Fay évkönyvbe ígért cikket megírni... A cikk még nincs meg, a post meg óriási lett... Ennyit a tervekről :)
