Hát a július huszadikai vasárnap elég macerásra sikeredett... A dolog azzal kezdődött, hogy sógorom a három gyerekével meg négy bringával vasárnap egy Várgesztes nevű helységbe indult nyaralni. Nem is a falu volt az úticél, hanem annak határában egy nyaralópark. Szép hely, biztosan jól fogják érezni magukat Laciék, Laci meg a három gyereke. Lehet, négy, mert úgy volt, Adelin is megy de aztán másként alakult, ezt nem értettem de mindegy, nem is igen tartozik rám...
Eredetileg egyre, vasárnap délután egyre mentem volna Etele útra a Nissanért... Azért azért (és azért kellettem az egész mókába), mert hogy Laci biciklitartója csak a Nissanra tehető fel. Ott kezdődtek a komplikációk, hogy egy helyett kettőre mentem, Laci telefonon szólt hogy egyre nem érnek oda. Nem is értek: egyáltalán! A forgatókönyv vagy változott vagy Laci előre nem merte nekem elárulni, félt hogy ha ennyire bonyolult, nem is vállalkozom rá...
Szóval a négy bringa három helyen volt elhelyezve és ezt akkor így kellett összeszedni... Elsőre Etele út, itt a kocsit vettem fel... Utána a Márton utcába kellett menjek, ott a biciklitartót, egy biciklit és Andrást vettem fel. A biciklit már az utcán szereltük fel, mert ugyan a Nissan nem magas, a biciklitartó azonban magasítja kicsit és ezzel még kifért a mélygarázsból de már a feltett biciklivel nem ment volna. Onnan már Andrással elmentünk Balzac utcába pontosabban már nem oda, mert a másik nagyszülei kicsit odébb költöztek a 13. kerületben, most valahol a Dráva utcával szemben kellett leparkoljak... András elég hamar előcibálta nagyszülei pincéjéből a bringáját. Ők úgy szokták, hogy leszedik a pedálokat és 90°-al elforgatják a kormányt. Ez ott egyik se ment. A kormányt nem tudtuk kilazítani, azután viszont már nem is akartam pöcsölni a pedállal, elfért így is, igaz kicsit ügyeskedni kellett az illesztéssel, elhelyezéssel. OK, ez megvolt, innen irány vissza az Etele útra, mert az azt követő állomás Diósd volt, Laciék régi háza (azaz pontosabban Laci volt feleségének a háza, de a családi viszonyok eléggé komplikáltak, abba nem mennék most bele) aminek a kulcsa Enikőnél volt, aki viszont akkor még az Etele úton volt. Szóval vissza az Etele útra ahol, mint kiderült, találkoztunk Laciékkal akik megvártak minket. Laciék onnan Diósdra mentek, mi Andrissal is de kicsit később mert a srác akkor még semmit nem evett egész nap.
Balogh Laci, Balogh Andris, az elsőnek felkötözött bringa meg a Nissan a Márton utcában...
Balogh Laci, Balogh Ádám és Balogh Andris, apa és fiai Diósdon a bringákat készítik elő ahhoz, hogy felkössük a Nissanra...
Ádám baromira unta már magát, nem tudott nagyon magával mit kezdeni miközben mi a Nissanra applikáltuk fel a bicikliket...
Diósd... Nagyon régen voltam itt, nem is volt még ilyen akkor a bevezető út, de jó hogy Andrással mentem, ő eligazított. Az az utca elég szűk, alig találtam helyet a megállásra. Ott tettük fel a harmadik és a negyedik biciklit. Ezzel elvacakoltunk kicsit, ment az idő rendesen – ahhoz képest, hogy délután egykor terveztünk indulni ekkorra már eléggé délután volt. Előbb-utóbb minden bringa a helyére került, úgyhogy indultunk. Még Diósdon tankoltam a Nissanba meg autópálya matricát is vettem. Az M1-esen kitalálni nem volt gond (az M0-on is kellett egy darabot menni, na azt nem szeretem). A megfelelő autópálya kijárót persze eltévesztettük, de nem sokkal ezután a következő lejárón kimentem és egy hurokkal vissza, nem volt nagy kerülő.
Pihenő kicsivel az M1-es tatabányai kijárata után. Túlmentünk, megálltunk, és ezt kihasználva megnéztük, a bringák pontosabban a rögzítésük birja-e a terhelést...
A véletlen néha igen segítőkész tud lenni :) Amikor visszafordultunk és beálltunk egy lámpa elé Tatabányán, na milyen kocsi állt előttünk? A Volvó... Na innen sima ügy volt, csak utánuk kellett menni Tatabányán meg utána a környező falvakban... Ez jól jött, térképem ugyanis nincs, GPS még kevésbé és nem is vagyok ismerős azon a környéken. Laci sem, de neki könnyebb a GPS-sel :) Az egész nap vacakolással telt, de innen kezdve ment minden mint a karikacsapás, megkapták Laciék a 13-as házat (nem szerencsés szám... :)), és nekem már csak annyi dolgom volt, hogy segítsek a biciklik illetve a biciklitartó leszedésében. Utána vissza a Nissannak Pestre... Várgesztesről azt hittem, nehezebb lesz visszaevickélni, de nem. Igaz, akkorra már alkonyodott (ahhoz képest, hogy egy délutáni programnak hittem, egészen későre nyúlt). Tatabányáig eljutottam, csak mindig a főútvonalon kellett maradni. Tatabányán nem ismerem ki magam, de szerencsére nem is kellett. Abban a városban pocsék a táblázás, de az M1-et és Budapestet azért táblázták. A hazaúton nem volt említésre méltó dolog, habár... Négy szirénázó kocsit láttam a szembe pályán, a negyedik egy mentő volt, valami baleset lehetett, de a másik pályán és az már mögöttem volt. Összességében nem volt rossz idő, habár a pályán egyszer esett – abban a kocsiban még az ablaktörlő kezelésével sem vagyok reflex szinten tisztában... Aztán budapest... A kocsit letettem az Etele úton, onnan a Szuzukival haza...
Andris, Enikő és Ádám, már Várgesztesen...
Várgesztes, villapark, bejárat...
Így nézett ki a Laciék által (is) bérelt villa nappalija...
(A folytatást lásd itt...)
