Kedden reggel van, illetve a post írásakor: volt osztályfőnöki órám a sajátjaimmal. A suli Dísztermében reggel egy fotó kiállítást néztünk meg a srácaimmal. Egy erdélyi fotóművész képei Székelyföldről. A képek nagyon szépek, a táj pedig lélegzetelállítóan szép lehet, valóban! Elgondoltam, menyi mennyi szép hely lehet azon a földön (is!), amit ma Magyarországnak nevezünk... A képek, az iskolai, erdélyi kiállítás képei tényleg nagyon jók: mind a négy évszakban fotózott a művész tájakat, természeti és épített környezetet egyaránt, tájat is, embereket is: az ezer kép valóban szép, megkapó, elgondolkodtató módon festi le, mintegy érezteti meg Erdélyt. És, mondom, elgondoltam hogy hasonló szellemben, fotó masinával jó szemmel és érző rácsodálkozással valószínűleg a Föld minden táját, akármelyik táját hasonlóan meg lehetne örökíteni. Ez persze nem von le semmit a fotókiállítás értékéből, csak kicsit sajnálja az ember, hogy a saját mindennapi környezetének nincs ilyen megörökítése – pedig minden környezet tud szép és érdekes lenni csak szem kell hozzá hogy észrevegye az ember és fényképezőgép, hogy megörökítse. Mert hogy érdemes...
A 11 E osztály: Vadós Péter, Patai Péter, Proksa Róbert (takarásban), Tótok Tamás, Csirik Krisztián és Halász Csaba hallgatják Pletser József igazgató tárlatvezetését...
