(#827) Csütörtök, 2009. március 19.
Korán keltünk, háromnegyed ötre állítottam be a telefonomat de ma is le, és leütöttem, végül negyed hatkor már ijesztőnek tűnt a rendelkezésre álló háromnegyed óra, és csak felkeltem! Nagyon kkorán mentünk reggelizni, fél hatkor már lent voltunk – öttől lehet... A reggelinél nem volt senki sem rajtunk kívül, csak a nő aki amúgy a recepción volt éjszakás. A biztonsági őrrel erősen gondban voltak, ugyanis a felújítás során az emeletek valamelyikén, pont az étkezde felett valamit elcseszhettek rendesen, mert csorgott a víz lefelé az étkezde felújítás alatt levő és használatban levő része között, pont a választó vonalon: pár asztal vízben állt, a nő szegény törölgethetett ronggyal rendesen... A kaja az ami az elmúlt tíz napon – most utoljára, lehet hogy végleg... Hatra éppen meglettünk a csomagok lezárásával, Péter is felébredt és lebotorkált velünk a szálló elé – Jóska még aludt, nem ébresztettük fel őt.
Joël pontos volt, hatkor már ott volt a szálló előtt. Ahogy elmondta, a rádióban hallotta hogy most már biztos, hogy van gréve és a peripherique is bedugul fél hét óra körül... Hát rajtunk nem múlott: Péterrel elég hamar megbeszéltük amit meg kell, Joël alig beszél angolul úgy hogy még az én csekélyke francia nyelvtudásom is jól jött. Szóval kis csevej, Péter és Joël megállapodtak hogy á demaine, majd bepakoltunk Joël citroën-jébe, és uccu... (Jó nagy kocsi, hatalmas csomagtartóval, nem akkora mint az enyém: emlékszem amikor Joël és azt hiszem Eric mentek Pestről haza, alig tudtam beszuszakolni Mirába a pakkjaikat, pedig ahogy mi ide, ők sem hoztak oda sok cuccot.) A kocsiba nem sokat beszélgettünk, a forgalom gyér volt, bár Joël az első adandó alkalommal mutatta is, mondjuk nem a mi irányunkban hanem visszafelé, hogy mekkora a forgalom. Gyanítom, inkább csak igazolni tartotta szükségesnek, hogy a délután negyed négykor induló repülőgéphez miért reggel hatkor indulunk de mindegy. Végül is a peripherique-on bő harminc perc alatt kiértünk! Még fel sem kelt a nap – itt később nyugszik de cserébe ezért később is kel, ezt valamelyik korábbi post-ban is írtam –, amikor Orly Sud bejárata előtt kitett minket, rövid búcsú majd ő indult vissza á CFI – megkérdeztem, ő mondta – mi meg bebotorkáltunk a váróba és örömmel konstatáltuk hogy nem késtünk el – potom hét órával sikerült előbb kijutni.
Ez van...
2009. március 19, csütörtök. Kora reggel, Orly Sud...
Gál Zoltán az Orly repülőtéren 2009. március 19.-én csütörtökön reggel fél hát tájt. A gréve nationale napján ilyen korán jöttünk ki - a délután negyed négykor induló gépünkhöz...
(Kicsivel elmúlt délelőtt kilenc) Már majdnem három órája itt vagyunk, de a várakozás fele sem telt még el. ARWEN akkumulátora sajnos a leszállásig nem fogja kibírni, pedig a gépen, a majdnem kettő óra ami a repüléssel eltelik, nagyon unalmas lesz, ha addigra teljesen lemerül... az imént tettem meg a sokadik kőrömet Orly Sud beszálló várótermében (a check-oláson még innen), hogy 230V-os fali csatlakozót keressek, de reménytelen. Hármat találtam, kettőt használnak annak a vendéglőnek a neonreklámja táplálására, amelyik előtt az oszlop áll ahol a csatlakozó van, a harmadik nincs használatban – de sajnos a fedele kulccsal záródik – és akkor még azt a problémát is meg kellene oldani, hogy feltehetően ezeket a csatlakozásokat nem szabad akárkinek használni és hogy ezek közelében nincs is pad... Nem egyszerű az élet... :)
Visszatérve a gréve-re (a hangosbemondó már gréve natioanle-nak emlegeti), fennált a lehetősége hogy itt ragadunk. (Érdekes, a dolog néha meglepően váratlanul ismétlik magukat – amikor Joël-ék voltak Budapesten és az első váltás tanár elutazott, akkor is gréve volt csak akkor a mi repülőterünk földi kiszolgálói nem dolgoztak és akkor fennált a veszélye annak, hogy Joël-ék nem tudnak hazarepülni. Igaz, az nálunk nem gréve natioanle volt, bár gyanítom, itt is csak a szokásos franciás nagyotmondás teszi hozzá ezt a jelzőt...) Szóval tegnap, amikor kijöttünk Péterék elé, Olivier emlegette bizony hogy a gréve natioanle miatt lehet, nem repülünk... Mit mondjak, nem kacagtam túl őszintén ezen... Ma reggel a valahanyadik kör során amikor itten tébláboltam, kóvályogtam a váróban, megtaláltam az easyJet chek pultját (állandó van neki), ahol ki is írták – ez igen korrekt! – azt, hogy melyik járat annulé. Szerencsére a mienk nem volt közte, de biztos ami biztos, meg is kérdeztem, a válasz negatív, hurrá, már csak öt, öt és fél órát kel kibírni és csekkolhatunk mert lesz hova..
Orly Sud, 2009. március 19: ez a Paul, igen jó a péksüteményük, kenyerük. Ez nem saját vélemény, én amikor az Orly-n voltunk, erre már nem akartam pénzt költeni. Olivier mesélt erről amikro előtte levő napon Péterékre vártunk pontosan ugyanitt...
Paris, Orly Sud, 2009. március 19 csütörtök... Nagy, hatalmas, pedig nem is ez a nagyobbik reptér (a CDG állítólag sokkal nagyobb)...
Elég unalmas így – az előbb amikor császkáltam egy sort, valami dán vagy svéd vagy norvég spiné simán elfoglalta a helyemet (fura kerek ékezetek vannak a könyvében levő szövegben. Kicsit odább huppantam le és vagy negyedórára elalhattam, akkor meg Zoli kelt fel és járt egyet, én meg a helyén folytattam a semmittevést a csomagjaink mellett. Aztán hogy visszajött – ő kevesebbet jár – megint elindultam és végre találtam egy en charge-t. Délelőtt eddig vagy fél tucatszor elmentem mellette, csak most vettem észre – ijesztően vaksi tudok lenni! Semmi sem tökéletes: a mellette levő helyeket egy arab família foglalja el, mondjuk nekik semmi szükségük a tápfeszültségre – amilyen hangosan karattyolnak, elég a feszültség náluk en charge nélkül is, Bár a fene tudja, lehet hogy azt beszélik meg, hogy ha hazamentek, hogyan készítsék el a tevesültet vagy egyszerűen csak az időjárásról beszélgetnek ilyen hevesen...? Az en charge-ról még csak csináltam képet nem sokkal utána hogy ARWEN betápolt, az Abdullah famíliáról már nem mertem, hátha megneheztelnek... (Nem tölt túl gyorsan, negyed óra alatt 3% ment fel, de ez is valami! Legalább van, legalább van esély arra hogy az idő és nem az energia így el hamarabb.) Kissé kényelmetlen mondjuk állva gépelni de az embernek ne legyenek túlzó igényei :)
Paris, Orly Sud, 2009 március 19 csütörtök valamikro késő délelőtt. A csekkolás előtti várócsarnokban csak ez volt lehetőség 230V elérésére. A képen: ARWEN tápol :)
(Kicsit sokkal később, háromnegyed háromkor) Na talán a neheze meg is van... Vagy egy óráig türelmesen vártunk, meg-megnéztük a táblát hogy melyik check point (hogy a fenébe hívják a pultot, ahol lemérik a csomagot, meg kiadják a beszállókártyát) szóval melyik pultnál lehet a mi járatunkra be-check-olni... Időközben valami bombariadó féleség is volt, ezt teljes szépségében nem élveztem végig, mert az, ahol en charge az kicsit messzebb volt attól a helytől ahol leültünk reggel és a bombariadó meg a nagy csarnok túlsó felében volt, csak a rendőrök sípjait hallottam. Fel sem tűnt – a tizenegy nap alatt a szokásos városi háttérzaj része. Csak később tudatosodott, hogy egy repülőtéri várócsarnokban ilyen hangok nem lehetnek... Miután olyan 95%-ra feltöltődött ARWEN, visszaballagtam a „helyünkre”, ott azonban elképesztő tömeg volt – igen, mert a csarnok túlsó felét a biztonságiak ki is ürítették és roppant idegesen, kiabálva és sípszavakkal reagálták le ha valami utas mégis odakeveredett az elkerített területre... Egy hatalmas csattanást, vagy durranást is lehetett hallani, nem tudom mi a fene lehetett az, olyan tíz perc múlva odakeveredtem a kordon elejéhez, de nem értettem mit hadar a rendőr az egyik méltatlankodó, bőröndös öreg hölgynek. Nem ismételte meg, mert hátulról rákiáltottak valamit mire intett hogy mehetnek az utasok, azaz eddig tartott az elkerítés...
Paris, Orly Sud, 2009. március 19 csütörtök. Valami bombariadó lehetett, a csarnok egy harmadát leválasztották és a csekkolós pultok is kiürültek, amíg a rendőrök dolgoztak...
(Felszállás után) Na, végre a levegőben, hát ehhez elég sokat kellett várni... Az előző bekezdésben leírt bombariadó miatt talán, de minden macerásabban, mogorvábban, a szabályok pontos(abb) betartásával és betartatásával történt... Zolival megkerestük azt a pultot amin a kiírás szerint a mi járatunknak check-olni kell: senki ott nem volt, igaz a szomszédban óriási sor. Mint kiderült, az összes easyjet járatot is check-olták, szóval állhattunk be egy irgalmatlan hosszú sor végére. A sor elég gyorsan ment. A csomagok messze az engedélyezett 20 kg alatt (Zoli igen aggódott, hogy fizettetnek majd vele). Utána a biztonsági ellenőrzés, hát ott elég nagy volt a tumultus, most jobban figyeltek mindenre. Zoli ment mögöttem de jócskán lemaradt, ugyanis mint kiderült, a kézipoggyászában csak két dolog volt ami tilos: valami hajsampon, ezt simán kidobatták vele (hiába erősködött, hogy nincs mér abban 100 ml-nyi anyag), és persze mi került még elő: egy zsebkés! Nem tudom, hogy a fenébe felejthette el, hogy ezt tilos, de ezt is gondolkodás nélkül elvették tőle és ment a kukába... Mire ezeken átjutottunk, az indulásig már csak szűk egy óra maradt, ettől kezdve a tranzitban várakoztunk. Ez végre igen nagyon jó hely volt, légkondícionált és még 230-as csatlakozót is találtam, mire a fedélzetre jutottunk ARWEN telpe 98%-os volt. (A repülés nincs egészen két óra, késéssel sem több sokkal, most így a telep három és fél órára elegendő töltéssel rendelkezett.)
A tranzitban már sok magyar szó hallatszott. A B15-ös kapunál – ezen kellett a géphez menni – szolgálatot teljesítő hölgy árgus szemekkel keresett nagy kézipoggyászokat, és többször találni is vélt. Egészen tanulságos volt végignézni, amint a horogra akadt „áldozat” csomagját bepróbáltatja a mérték-ketrecbe: az akivel ezt megcsináltatták, persze hogy elsőre a csomagja legkisebb méretű felével passzintotta bele, az persze bele is ment. A kis hölgy erre persze reklamál, kéri az utast hogy fordítsa a csomagot meg, mire az megfordítja a függőleges tengelye körül, vízszintes síkban :):):) Naná hogy így is passzol, mókás volt végignézni ahogyan az utasok mindent bevetettek az értetlenségükkel hogy ne derüljön ki, túlméretes a csomagjuk. Az egyiknek bár úgy tűnt, nem fog stimmelni, szépen belement a kalickába és ki is jött... A másiknak már az elején felakadt, vele valami papírt töltetett ki a csaj. A harmadik még érdekesebb volt... Kis erőltetéssel bellecsusszant, látni kellett volna az utas elégedett képét – de ki már nem igazán akar jönni... Na gondoltam, ezt a csomagot nem kell már elvenni, ez marad úgyis... Aztán csak kicibálta valahogy, de nem volt egyszerű menet :)):
Paris, Orly Sud, 2009. március 19 csütörtök: nem ez a gép hozott haza minket, de a mienk is ilyen típusú volt és ez a légitársaság is... Nagyon szép idő volt aznap...
Paris, Orly Sud, 2009. március 19 csütörtök: a tranzit, innen már "csak" a beszállás, a gépre szállás volt hátra... Itt a hely is kényelmesebb volt, sok 230V-os csatlakozással és légkondícionálással.
Itt szerencsére mér sokat nem kellett várni, bár a beszállás is időn túl kezdődött. Fura, nem tudtam, hogy van ilyen: Előbb az azt hiszem AB, majd az AC, utána a B és a C csoport szállhatott be. Gondolom, a dolog azért érdekes, mert itt nincs a jegyen ülésszám, mindenki oda ül ahova akar. Igyekeztük hamar a fedélzetre jutni, sikerült is ismét csak a vészkijáratnál helyet találni. Pont itt dekkolt a felszállás ideje alatt az utaskísérő hölgy is, egy vékony, ötvenes hölgy aki habár mosolyogva – ez a szakmája része – de hatérozottan, lebeszélhetetlenül tétetett mindent a helyére. A hármas ülés legbelső részére, az ablak mellé ült le Zoli, én mellé, de igen szűken voltunk – amikor a hölgy ment a dolga után a belső, a közlekedő út melletti ülés szabadon maradt és ide átülve most már mellettem is, meg előttem is (a vészkijáratos hely előtt nagyobb a tér mint a többi ülés előtt). Összességében sokkal kényelmesebb most a hely mint idefelé jövet pedig a légitársaság is, a gép(típus) is ugyanaz. A felszállás sima ügy volt, kicsit ráz a gurulóúton, aztán rányomja a hajtóművet, az eddig mélymorgással hallható hajtóművel hangja egészen erőssé válik, meglódul a gép, utána pedig a horizont ferde lesz és nincs mese, emelkedik már... Most repülünk: a gép majdnem harminc perces késéssel indult (a beszállítás macerásabb volt), de nincs annyira tele mint idefelé, a hely pedig kimondottan jó.
A gép felszállt, nekünk ennyi volt Párizs. Most először láttam – tiszta is volt az idő, közel is voltunk az ablakhoz – a felszállást követő fordulóban magasból is a várost: a levegő kissé párás, de messze feljeslett a Tour d'Montpardasse, és kissé távolabb a TourD'Eiffel... A motorok egyhangú morgása meg a semmitevés egész napi fáradalmai :) miatt bár elkezdtem gépelni, simán belealudtam, vagy negyedórát szunyáltam. Többet nem, befejeztem a tegnapi post szövegét. A képeket most nem teszem bele: a fényképezőgép kártyáján vannak még azok a képek is, az meg a kabátzsebben, az meg a csomagtartóban mert az utaskísérő elég szigorúan mindent felparancsolt a felső csomagtartóba – ARWEN-t is az utolsó pillanatban vettem ki a táskából és tettem a szemben levő ülés poggyásztartójába. Késtük és késünk: elmúlt öt óra és ha jól értettem (csak angolul mondta be), még negyvenöt perc van a budapesti leszállásig. Hát, Orsiéknak szegényeknek plusz harminc percet biztosan kell várniuk... :( (Remélem Orsi kijön: végre válaszolt az SMS-re és senki más mint ő nem lehetett, mert még viccelődött is visz magával egy táblát hogy Apa, hogy megismerjem őket :))
