(#918) 2009. június 15., hétfõ
Osztálykirándulás, idén Pécs. Elkéstem a szervezéssel, ezért ebben az évben az osztályommal nem április végén (amikor a legtöbb kolléga és majdnem minden osztály), hanem június közepén, azaz a tanév legvégén mentünk. Ennek is van elõnye, azon túl, hogy ilyenkor már sokkal valószínûbb a jó idõ, de a tanévnek is vége gyakorlatilag. Szombaton és vasárnap mentünk, egy nap, a következõ hétfõ van már csak a tanévbõl. Kicsit aggódtam is, hogy nagyon, hogy túlságosan is felszabadultak lesznek a srácaim ilyentájt, gyakorlatilag a nyári szünet kapujában. (Végül is nem votl velük semmi gond, semmi olyasmi ami az adott helyzetben é az adott korcsoporttal kapcsolatban szokatlan vagy problémás lenne... :))
Gyülekezõ szombaton, a Keletiben. Elkéstem kicsit, egy kivételével már itt voltak a srácok. Pénteken cserélek ablakot nálunk, elég nagy felfordulás lett tõle, reggel pakoltam csak be a hátizsákba, tisztára kapkodás volt. Egészen egyszerûen megcsúsztam az idõvel, hatkor akartam indulni és fél hét is elmúlt mire tényleg elindultam.
2009. június 13., szombat reggel: a 11E osztály a pécsi osztálykirándulás elõtt...
A vonaton a helyjegy kissé kusza, 12 hely az egyik kocsiban, a többi a másikban. A 12 hely egylégteres kocsi, a többi fülkés. Itt 5 hely egy fülkében, Anikóval a másik fülkében ültünk le. Nem volt unalmas: egy hatvan körüli hölgy, egy valamivel idõsebb úr és egy még idõsebb... Nagyon sokat beszéltek, de errõl egy másik post-ban kicsit bõvebben...
2009. június 13., szombat reggel: a 11E osztály a pécsi osztálykiránduláson, a vonaton... A képen balról jobbra: Hüse István, Vadós Péter és Papp Arnold.
2009. június 12., szombat reggel: a 11E osztály a pécsi osztálykiránduláson, a vonaton... A képen: Csirik Krisztián, Patai Péter, Mészáros Sándor és Szalai Gergõ
Megérkeztünk Pécsre, a vonat nem is késett sokat. Lecihelõdtünk, egy csapat diák, sok csomag, Pécs, vasútállomás. A vonat pont addig ment, nem mehettünk tovább. A srácoknak fogalmuk sem volt arról, hol a szállás – mondjuk nem volt titok, párszor elmondtam nekik osztályfõnöki órán de soha nem figyelnek rám, miért pont ezt jegyezték volna meg. Persze, a legelsõ kérdésük az volt, nem megyünk-e buszal, persze hogy nem. Aztán hogy messze van-e a szállás, persze hogy nem...
Megérkeztünk Pécsre, a kép közvetlen a leszállás után készült
Pécs, fõpályaudvar. Nagyon tetszik az épület, ebben a szögben csak az a vacak lámpaoszlop rontja el a képet...
Pedig igen... Elõbb észak felé mentünk, el a Széchenyi téren át, a Gázi Kászim Dzsámijából kialakított templom mellett, aztán kelet felé fordultunk. A srácok körülbelül eddig egészen jól bírták, pedig ez már majdnem két kilométer volt és egyesek elég sok pakkot hoztak magukkal. Nem tudom mi a fenének, amikor megkérdeztem az egyiküket, mi van a táskában, kiderült hogy ice tea meg hangszóró pár meg vizipipa... Hát hogy ezeket mi a fenének kellett elhozni, nem tudom de mindegy...
Már vagy negyven perce gyalogoltunk, kelet felé lassan elhagytuk a belvárost ás már panelházak emelkedtek, parkok és a hegyoldal miatt a terep a csomagokkal súlyosbítva kezdte igénybe venni a fiúk türelmét.... Már ott tartottunk, hogy minden nagyobb panelépületre rákérdeztek, ez az? Ez az? A Google térképen néztem meg hova megyünk és ki is nyomtattam szombaton reggel pár lapot, az nézegettem – egyes srácok hátul meg is jegyezték, ideje lenne térképet cserélni, szeretnének már ott lenni... Már rendesen kiértünk Pécs belvárosából, amikor egyrészt a térkép alapján, másrészt egy, a Jakabhegyi kollégium megközelítésérõl éppen szombaton reggel olvasott leírás alapján ismerõssé vált a hely. Egy lépcsõn kell felmenni egy papírbolt mellet, de nem akartam a srácokat hiába megmozgatni – ekkorra eleget mozogtak, nagyon is – és magam mentem elõre, kérdeztem meg egy, a lépcsõn lefelé igyekvõ olyan húsz éves forma lánytól, merre van a Jakab hegyi kolesz. Némi mosolygással mutatott a háta mögé föl és tényleg, tényleg az volt az. A fuúk nem nagyon látták, mit beszélünk, amikor visszamentem hozzájuk, nem tudhaták, most a „megérkeztünk” vagy az „út felét már megtettük” következik:
Majdnem egy óra gyaloglás után, csomagokkal hogy keresztülvágtunk Pécsen, olyan 100 méterre voltunk a szállótól – de a srácok ezt nem tudták, a képen: arra várnak, mit is mondok: megérkeztünk, vagy irány tovább...
A szálló, egy kollégium, a hegyoldalban épült, a Pécsi Tudományegyetem számtalan kollégiuma közül az egyik.
Ez már a szálló és a srácok, eléggé megfáradva...
A legnagyobb szoba, kettéválasztva valami falfélével és kétszer háromágyas... A képen Vadós Péter és Püspöki Ákos, körülnéznek milyen is lesz itt...
A diákszálló, a kollégium aulája. Elég kicsi, rendesen megtelt tizenkilencünkkel és jó félórát elszórakoztunk a bejelentõ lapok kitöltésével. Mivel semmi asztalféle nem volt, nem adtam ki a lapokat a srácoknak de ez meg azzal járt hogy majd félórát neveket, születési heyleket meg születési idõpontokat körmölhettem...
Ebédet a szálláshoz közeli helyen, egy Makártanya nevû helyen rendeltem. Eredetileg kettõre, de már a szálló felé gyalogolva látszott hogy az idõpont nem jó, hamar ott leszünk a szállóban, nem nagyon fog összejönni hogy kettõig várjunk a kajára. Szerencsére kaptam telefonszámot amikor legelõszõr felvettem velük a kapcsolatot és ez a papírjaimon itt is volt, menet felhívtam és kettõrõl egyre kértem a kaját, szerencsére ezzel gond nem volt. (Fõleg hogy végül is egy helyett fél kettõ is lett, mire a kaját megkaptuk.) ) Itt van szállod is, vendéglõ is – ide igyekeztünk – meg teniszpályák, valami welness centrum az egész. Nem elsõre találtunk oda: a szálloda portása, recepciósa inkább, szíves volt és leírta, valószínûleg miként jutunk oda, habár õ maga még nem volt ott soha de biztos benne hogy nincs messze mert a kollégium teraszáról odalátni, a Makártanya hotel tetejét látni. Na a leírása jó volt, de csak félútig; simán elmentünk a vendéglõhöz vezetõ bekötõutacska mellett, mert eszemben sem volt hogy egy wellness központot keressek. Aztán megkérdeztük valakitõl és az igazított útba...
A vendéglõ egy emeleti kerthelyiség, habár a hegyoldal miatt csak az egyik fele van emeleti magasságban, a másik már a hegyoldal szintje. Az ebéd csirkepaprikás volt, tizenhétbõl tizenöten rendben megették, ketten nem – sajnálom, de nem tudok mindenki ízlése szerint tenni.
Makártanya, itt ebédeltünk a srácokkal elsõ nap, szombaton
Két nõ szolgált ki, mindketten aranyosak is voltak meg kedvesek, szerintem a kaja is jó volt – habár semmi gasztronómiai nagy-mutatvány – csak kicsit kevés, de hát ez az olcsó menüvel jár.
Ebéd után visszamentünk a kollégiumba, mert a srácok ezt-azt magukhoz akartak venni (de az ebédhez nem akartak magukal hozni), aztán irány a város, a szombat délután legalább egy múzeumot szerettem volna beiktatni velük. Megint nekiálltak rinyálni, hogy busszal akarnak menni, de szó sem lehetett róla, most már pakkok nélkül, megetetve :) csak kibírnak szûk két kilométer gyaloglást...
A kollégium Pécs északkeleti részén, valamiféle egyetemi negyedben van, ami annyit tesz, hogy egyfelõl sok itt a kollégium, másfelõl az egyetemi, orvosi intézmény. A képen a Pécsi Tudományegyetem egyik campus-ában levõ templom. Nagyon tetszett a színe, formája és a nézõpont is az esti fényben széppé tette a képet...
Menet, jövet eljöttünk ezen mûintézmény elõtt; a fiúk fantáziáját a csinos csajok, valami kocsifélék mellett harmadrészt ez ragadta meg de meglehetõsen :)
Visszafelé a székesegyházat szerettem volna megmutatni nekik, a várfal mellett jobbra fordultuk majd bementünk a várkertbe. A képen a várkert bejárata után tesze-tuszáskodnak kicsit...
A Székesegyházzal nem volt szerencsénk. Valami esküvõ volt benne, nem lehetett látogatni.
Pécs, a Székesegyház
A csoport egy része miközben arra vár, hogy megtudakoljam, hogyan és mikor lehet látogatni a Székesegyházat
Utána elballagtunk a múzeum irányába. Igazából nem tudtam, hogy jó irányba megyünk de amikor megnéztem a hevenyészett térképemet, kiderült hogy akarva sem lehetnénk jobb helyen, pont abban a kis utcában voltunk ahol a keresett bányászati múzeum volt.
A csoport egy része útban a múzeum felé.
Egy helyen van a Vasarely múzeum és a Bányatörténeti múzeum – sajnos az elõbbi nem volt nyitva, hónapok óta tatarozzák. A bányamúzeumot viszont megnéztük, Egy idõs pasi vezetett minket, nagyon képben volt, mindenrõl nagyon sokat tudott mesélni (pedig saját szavai szerint maga soha sem volt bányász). A srácaim sajnos nem voltak valami jól neveltek – az egész kétnapos kirándulás alatt nem voltak azok sajnos – és itt, a bányamúzeumban is sokat idétlenkedtek, sokat fecsegtek, sokat beszéltek mindenféle hülyeségrõl, pedig érdemes lett volna figyelni és láthatólag a bácsit is eléggé zavarta hogy nem figyelnek mindig rá. (Voltam Piroska, Márton Peti osztályaival egy félnaposon, voltam Szalai Laci osztályával egy háromnaposon és most a sajátjaimmal egy kétnaposon – ahány osztály annyiféle, sajnos az idétlenség, a felszínesség és a hangoskodás, sajnos ez közös minden ilyen korú srácokból álló csoportban...)
Bányászmúzeum, Pécs... Az egyik alagútban volt kiállítva ez a ráülõs bányász szállító, ezt a srácok ki is prbálták, a háttérben gyengén látszik az egyik srác Baranyai Tamás, oldalt meg másik kettõ: Szentesi Ferenc és Püspöki Ákos
