(#1045) 2009. augusztus 20., csütörtök
Egyik augusztus huszadika sem olyan mint a többi de ez erõsen közhely: nincs két egyforma nap csak deja vu, ez azonban pusztán a saját képzeletünk szüleménye... Idén a huszadika elég mozgalmas volt...
Reggel, kora délelõtt az órarenddel bajlódtam. Úgy látszik, ha több az adat amivel dolgozni lehet akkor abban több az ellentmondás is. Most két munkafüzetem van (Excel), eekben összesen három lap: kettõ a gyakorlati foglalkozásokat tartalmazza, a harmadik a közismereti órákat. Ez utóbbiak, a közismereti órák eléggé problémamentesek ahhoz képest, mennyire nem egyszerû kiigazodni a szakmai elméleti de még inkább a szakmai gyakorlati foglalkozások dzsungelében. Sok a tárgy, ezek egy része zavarba ejtõen hasonló nevû, az elméleti órákkal szemben nem csak az fontos hogy kinek és ki tartja de az is hogy hol, mivel hogy szakmai foglalkozásokat csak a megfelelõ szakmûhelybe tervezhetek. Ez utóbbiakról is kaptam idén táblázatot de elírások miatt és fõleg mert kicsit ugyan. de szinte a tanév végéig változott a beosztás, nem egyezik a kétlapos munkafüzet minden bejegyzésével. Szóval van ezzel gond, de hát nem volt ez eddig egyetlen évben sem másként. Ezzel vacakoltam délelõtt, fél tizenegykor indultunk át anyósomárt és vele, utána Törökbálintra.
Nagyon szép napos volt tegnap az idõ, felhõ sehol, szél is gyenge, a zavartalan napsütésben igen nagyon meleg lett, ilyenkor nagyon örülök, hogy van a kocsiban légkondi. Igaz, a fogyasztásban meg is látszik, de hát ez van! Az út hamar megvolt Kelenföldtõl Törökbálintig. Igaz, a tankolással rendesen elment az idõ, a Könyves Kálmán körúti Shell-nél egyetlen pénztárban szolgál ki odabent egy nõ, bezzeg kint a kútnák is sertepertél egy pasi hogy segítsen. Ugyan már mit kell egy tankoláson segíteni, ez is csak a lenyúlás része... Szóval alaposan elvacakolt az egyszem nõ a kiszolgálással, majdnem 10 percig ácsorogtam odabent, gondolom a négynapos ünnep kezdete miatt sokan indultak vidékre és sokan ilyenkorra halasztották a tankolást is. A távolság nem nagy Kelenföld és Törökbálint között, ráadásul egy pontot kivéve forgalom sem volt. Na ez az egy pont viszont rendesen be volt dugulva, az M7-es budapesti része. Lépésben lehetett csak menni, mondjuk nem nagy távolság, egyhamar az M1 felé elmentünk, de aki az M7-esen ment huszadikán délelõtt az nagyon megszívta! Késõbb átmegy a Törökbálint felé vezetõ út egy aluljárón ahol felül az autópálya megy, na még ott is csak araszoltak a kocsik.
Apósom sajnos nagyon nincs jól. Az orvos nem is mond semmi biztatót, javulást nem ígér, gyógyulásról nem esik szó és az állapota folyamatos romlását is alig tudják lassítani, késleltetni. Anyósomat is nagyon megviseli ez... Tegnap (is) elég sokat voltunk ott, fél tizenkettõkor parkoltam be és negyed négykor indultunk csak vissza. Sógorom kétszer is felhívta anyósomat, egyszer csak az udvariassági dolog, másodszorra meg jelezte, olyan negyven perc múlva kint lesz Törökbálinton. Sógorom hírhedten pontatlan, ezt anyósom is jól tudja és a hívás után egy órával, ahogy mondtam is elõbb, olyan negyed négy tájt eljöttünk. Sógorom meg ha ment hát ment, ha nem akkor meg legyen az õ lelkiismeretfurdalása.
Törökbálint, a Tüdõgyógyintézet, a II. osztálynak helyt adó épület részete
Tõlünk jól látni a Gellért hegyet, a huszadikai tüzijátékot, idén azonban a hõszigetelési munkák kapcsán a ház egyes részei be vannak állványozva, momentán éppen az a front, ahonnan látni lehetne; ráadásul az állványok külsõ felületét munkavédelmi okokból valami sûrû szövésû háló borítja, na a látványnak annyi. Megnéztük, hogy a tetõre vezetõ ajtó nyitható-e a bejárati klucscsal, a mostanában volt tûzvédelmi bejárás után egy felirat ezt mutatja de ezt még az ajtók cseréje elõtt tették ki, most ott is új az ajtó, a zárba persze nem jó a bejárati kulcs azaz a tetõre nem lehet kimenni. Na ezek mentén jött az ötlet, hogy menjünk át anyósomhoz: onnan látni, de ennél sokkal fontosabb hogy addig sincs egyedül, addig is mással tud, kell foglalkozni, mint a hátköznapok elég nyomasztó gondjai...
Nóra itthon volt, késõ délután pedzegette, hogy neki is kell-e jönnie. Mondtam neki, örülünk ha jön de nem kell. Fogalmam sincs, mi érthetetlen ezeken az egyszerû szavakon, de neki ezt is sikerült össze vissza félreértenie, ettõl kezdve amíg át nem értünk, elképesztõen undok lett. Ott szerencsére nem, ott édi-bédi volt, de hát ez akkor sincs így jól. Mindegy, ha úgy veszem még köszönet is illeti :) mert viselkedése alkalat ad a szülõi türelem erényének gyakorlására...
Tüzijáték, Budapest, 2009. augusztus 20.
