(#1200) 2009. december 18., péntek
Október elsejétõl nem én vagyok a rendszergazda, egy fiatal srácot vettünk fel. A GDF-re jár valami ilyen képzésre, de vagy õ nem alkalmas erre a munkára vagy a GDF ér egy kalap szart vagy mindkettõ: egy Windows telepítése az amit meg tud csinálni – azt sem túl jól –, ám amint nehezebb feladatot kellene neki csinálnia, azonnal jön panaszkodni hogy mi miért nem megy.
A bili ezen a héten borult ki. A diri gépén nem ment a net. Mondtam neki korábban, amikor felvettük meg azt hiszem utána is párszor, hogy akármi is van, de a diri gépén mindig mindennek mennie kell. Egyébként gáz van, egyébként macerálni fogják! Ez a gyerek úgy látszik azt hitte az is csak egy gép. Szart erre, napról napra úgy kellett õt reggelente elõcibálni hogy csináljon valamit a diri gépével. A diri ha bejön, nekiáll reggelizni és közben átfutja a leveleit meg ujságot olvas a net-en. Hát most ebbõl csak a reggeli maradt, mindne reggel azzal kezdõdött, hoyg miért nem megy nála a net. Aztán hogy hol a sárc, aztán hoyg cisnálja már meg... Az esetek többségében képtelen volt erre és azt hiszem, nem is igyekezett nagyon, csak szenvedett meg panaszkodott. A diri nagyon dühös volt, mondta is, nézzük meg mit lehet tenni, mármint a srác és én. Nem tudtam elsõre erre mit mondani és nem is akartam, soha sem lehet tudni, át akartam gondolni mi legyen a megfelelõ reakció... Elgondolkodva azonban pár dolog nagyon zavart. Az, hogy helyettesként nem lehet egynél több jogviszonyom mint munkavállaló az iskolámmal, nos ez nem az iskolán múlt. Ez volt ugyanis az elsõ számú indok, amiért ezt a jogviszonyt egszüntették velem, amiért már nem én vagyok a rendszergazda. Amikor erre a szakreferens figyelmeztette a dirit és a gazdasági vezetõt, nos azok abban az órában kiírták a pályázatot az új rendszergazdára, de tényleg: a következõ napot sem várták meg! Lehet, hogy paranoiás vagyok, de nekem az jött le ebbõl hogy örömmel szabadultak meg tõlem, mint rendszergazdától.
Fel sem merült annak a lehetõsége, hogy más formában de én csináljam tovább...
Akkor most mi a szart kellene nekünk tenni? A rendszergazdának aki ezért kap pénzt, akinek semmi más dolga ezen kívül meg nekem aki semmilyen formában már nem vagyok rendszergazda...? Egy nagy szart!! Majd az aki csinálja, megoldja, amikor én csináltam, én sem sopánkodtam! Amikor a diri ezzel a „nézzük”-kel idegelt, elgondoltam, most mi a túrónak kellek, ha egy szemvillanás alatt szabadult meg tõlem mint rendszergazdától amikor lehetõsége mutatkozott erre?Lehet hogy nem csináltam jól, lehet hogy nem csináltam mindent azonnal, de ha jólemlékszem, a diri soha nem maradt net nélkül. Most meg már napok óta...
A diri addig hisztizett, a rendszergazda srác pedig addig tehetetlenkedett, amíg egy kolosszális balfogása kapcsán úgy gondoltam, ideje az állandó kompromisszumok, kitérõk, elhajlások, után és fõleg helyett: erõt mutatni! A srác a problémák megoldására a kettest az egyessel összekötõ kábel cseréjét tartotta alkalmas lépésnek! Ekkora balfaszságot el nem tudok képzelni, ez a srác akármi másnak jobb lenne mint rendszergazdának. (Egy gépen nem megy a net, ráadásul nem egészen megy: egyes lapok bejöttek, másik nem, erre szétbontja a hálózatot és vezetéket cserél... Mintha egy kocsi javítását úgy kezdenék gyújtáskihagyás esetén, hogy: kereket cserélnek...) Nem tudtam de nagyon nem is akartam magam türtõztetni: a kábelekkel szenvedõ srácot ott helyben a 37-eshez vezetõ folyosón csesztem le (egy fél osztály várakozott a folyosón, és a két karbantartó, de nem nagyon érdekelt), aztán felvittem a diri irodájába és ott mondtam el neki, baromságot csinál, hogy párszor elmondtam mit tegyen és mit nem, hiba esetén mi a legoptimálisabb taktika a hibakeresésben, és hogy ha megy a saját feje után akkor rengeteg munkával szart sem ér el és ráadásul a hálózatunk is oda lesz. Nem nagyon akartam sem szépen fogalmazni, sem mértéktartóan: nyitott ajtók mellett üvöltöztem vele egy kicsit. Nem baj ha akárki is tudja, nem tehet meg akármit...
Nem tudom még mi lesz ebbõl, a diri mondjuk többet nem emlegeti ezt a „mi” dolgot, ennek örülök mert hülyét ne csináljanak belõlem. Ezt a munkát formálisan (a vele járó pénzzel együtt!) másnak adták, miétr várják akkor el, hogy ha az a más nem boldogul, segítsek be neki? Amikor biztos lett, hogy elvesztem ezt az állást, a diri lazán megjegyezte, tudja hogy nagy érvágás ez nekem de majd csak pótolom valahogy és legalább így törvényes.
Nos, akkor rendben... Én viszont akkor a hálózattal „semmit” tenni azután nem fogok. Sajog a szívem, ha összeomlik, ezt én csináltam, ezt szerettem, erre büszke is voltam (hiszen a suliban ennek elõtte semmi ilyen nem volt) de hát ilyen az élet: egy, a buddhizmusról szóló filmben láttam, hallottam ami szerintem nagyon ide illik: egyszer biztosan eljön az az idõ, amikor el kell engedni a dolgokat...
