(#1216) 2010. január 05., kedd
Hétfõn tanultunk Nórival, bent volt a suliban. Nem volt semmi gond, de a kiszabott idõ végére láttam, nem egészen arra figyel amivel foglalkozunk. Mint kiderült, a korábban is jelentkezett panasza miatt: igen heves szivverés! Megnéztem a pulzusát, valóban a szokott szívritmus helyett egyforma és nagyon szapora ütemek tapinthatóak ilyenkor. Ennek fele sem tréfa, igyekeztem nem nyugtalan képet mutatni, szépen összepakoltunk – és átmentünk szembe, az orvoshoz!
Semmiben nem voltam biztos, ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy éppen rendeltek a kardiológián (meg hogy persze a Mester utcai rendelõnek van egyáltalán kardiológiája), hogy elfogadták Nóri beutalóját – habár hozta a gyerekorvostól az utolsó ottjártakor (betöltötte a 18-at, már felnõttorvoshoz kell mennie) kapott beutalást, de nem lehet tudni, ha valamit intézni kell akkor semmi ésszerûre ne készüljön fel az ember! Na ehhez képest a bejelentkezést elfogadták és felküldtek minket a másodikra, a kardiológiára.
A Mester utcai rendelõ kardiológiáján nincs számhúzás, az érkezési sorrend meg nem mindig releváns :) Ez most az volt, habár volt egy nagyhangú cigány asszony: szó szerint nagyhangú, olyan hangon beszélt mintha nagyot hallana, szinte kiabált minden szavával, ráadásul igen egyszerû asszonyság révén, pár trágárságot ismételgetve igyekezett azt a keveset kifejezni ami a fejében volt és aminek a zöme az egészségügyi ellátással való tömény elégedetlenség. Mit mondjak, érdekes színfolt volt :)
Nóri erõsen nyugtalan volt, igyekeztem vigasztalni meg nyugtatgatni, de úgy hogy ne annak hasson. Azt hiszem sikerült is, végül is nem parázott nagyon. Vagy egy órát kellett várnunk, nem nagyon esett ez ínyemre, lett volna dolgom más is, de akár merrõl is néztem (gondolatban), ezt az alkalmat nem lett volna szabad kihagyni. Sokszor emlegettük már ezeket a szapora szivveréses dolgot Nórinál, de az emlegetésen meg azon túl hogy az utolsó ottjártakor a gyerekorvostól kapott kardiológiára beutalót, nem történt ez ügyben semmi. Nem mondom, hogy most egybõl megvan a megoldás, de legalább tettünk valamit ez ügyben, nem csak a sopánkodás meg annak felemlegetése, hogy a másik mennyire nem teszi meg amit pedig meg kellene tennie. Szóval elüldögéltünk ott egy darabig, igyekeztem Nórát jókedvre deríteni , nagyjából ment is. Aztán bemenet, olyan 10–15 percet volt bent. Ahogy utólag elmesélte, az orvos rendes is volt, figyelt is rá és kommunikálni is akart is, tudott is vele. Amiután kijött, mutatta az EKG-t, az orvos szerint is teljesen rendben volt, meg elsorolta, milyen vizsgálatokat rendelt neki a doki. Mondjuk és összesítve: sok érdemben nem történt, de legalább ki lett így zárva (ha fogalmazhatok ennyire magyartalanul) pár dolog és objektíve lett kizárva – már amennyire egy orvosi vizsgálat objektív, talán az – illetve a tudat hogy amit meg lehet azt megtettük, habár ahogy Nórát elnéztem, õt ez valahogyan nem érdekli, amikor errõl beszéltem neki, úgy láttam hogy a szavakat ugyan érti de az érzés nem ment át. Hát ez van.
Ez volt az elsõ felvonás, hétfõn délután...
A következõ dolog az lett volna, hogy Nóri lemegy az itteni háziorvoshoz beutalót kér a vérvételre. Na ezt elbökte kicsinyt a lány, mondjuk mentségére szolgáljon, hogy most változott a doktornõ rendelési ideje, de akkor is.. Szóval kedden reggel lementek anyjával a dokihoz, a rendelõt azonban nem régen építették át és nincs rendesen kiírva, melyik orvos mikor rendel. Ahogy anyja elmesélte a telefonban, ebbõl, na meg abból – erre már csak utalt az anyja de el tudom képzelni ahogyan lezajlott, ismerem õket és nagyon hasonlítanak ilyenben egymásra és nagyon idegesíti mindegyiküket ugyanez a másikban – szóval anyja még kedden reggel telefonon elmondta, mi volt. (Mondjuk a szívbajt hozta rám a hívással mert csak akkor hív ha baj van na és persze akkor egy adag finomkodó de nem kevéssé határozott lebaszás is jár a dolog mellé – na szóval a frászt hozta rám a reggeli hívással. Az volt a lényege, hogy Nórival veszekedtek egy jót, kölcsönösen elégedetlenek voltak egymással, Nóra hisztizett egy jó sort, anyjuk meg okoskodott hogy majd ezt azt elintézi. (Néhai apósom volt ilyen, pontosan ilyen: mindig mindenre megvolt nála a megoldás, mindig mindent jobban tudott bárki másnál és a lánya ebben nagyon hasonlít rá, sajnos!) Szóval alaposan összevesztek, aztán megkaptam a stafétabotot :) azaz a feladatot, hogy ha tudok, menjek le a leánnyal délután az orvoshoz – mert hogy ugye a reggeli lemenetel ilyesformán teljesen felesleges volt...
Kedden így egészen korán eljöttem a suliból mert persze az én olykor lükécske leányommal azt rendesen nem lehet megbeszélni hogy hol és mikor találkozunk de nem baj, idehaza is tudtam dolgozni. Aztán megjött e leány olyan négy tájt: az orvos négy és nyolc között rendel. Mint kiderült, ezt Nóri árulta el, Orsival lebeszélték, hogy Mamától Orsi ide jön és a két lány együtt megy le a dokihoz. Elkísértem én is õket, vittem THEODEN-t, a munkát ott is tudom csinálni... Nagyon sokan voltak, szerencsére nem volt senki veszekedõs, el voltak olykor kis csevegéssel egymással az emberek és vártak türelemmel. Mondjuk mást nem is nagyon tudtak tenni, elképesztõen sokat kell várni. Nem tudom ennek mi az oka, de nem jó ez így. Szerencsére Nóri most még annyira sem volt nyûgös, jót tett neki hogy hárman voltunk a váróban...
Nagyon késõn, háromnegyed nyolc körül, utolsó elõttinek jutott be a két lány ás amikor kijöttek, más kapcsolgatták le a rendelõben a villanyokat, már el ment azon a hölgyön kívül aki a lányok után jött sorra, mindenki sõt még a szomszéd rendelõben rendelõ doki is. Jó alaposan végigváratták velünk a rendelési idõt!
Nóra már a rendelõbõl kijövet is mogorva volt, aztán, ahogy hazaballagtunk és Orsival beszélgettünk, egészen egyszerûen faképnél hagyott bennünket és a mosolyszünet sajnos hosszadalmasabbnak bizonyult. Nem tudom, pontosan mi az oka: a vizsgálatoktól fél, vagy egészen egyszerûen csak féltékeny a nõvérére – az elõbbi miatt nem kellene ennyire görcsölnie, az utóbbi meg símán hülyeség – de tény hogy miután hazaértem, hozzám sem szólt, ha meg igen, eléggé ordenáré stílusban. Sebaj, anyja szépen megvédte amikor le akartam kapni a tíz körmérõl (nem fizikailag), így aztán soha nem fog megváltozni a természete. Mindegy – ezen sajnos nem tudok változtatni, sem Nóra hisztijén sem azon hogy ha ezt lereagálom, anyja menten a pártját fogja...
Késõn lett este: Orsi Pátyra ment ki, emlegette hogy ki akar menni de szerencsére eszébe sem jutott, hogy a kocsit vigye. Nekem viszont eszembe jutott, milyen késõn fog kiérni így, elvittem õt a Széna térre a buszpályaudvarra (Elég kicsi „pályaudvar” az, alig pár kocsibeállóval, a hajdanvolt ürömi autóbuszjáratok Óbudai végállomására inkább emlékeztet). Orsi mondta a Széna tér felé, hogy merre menjünk, nem kellett Marcella. És Orsi szépen el is navigált – a Margit híd lezárása miatt nem is magától értetõdõ az út. Nagyon koppanósan értünk ki, alig egy perccel a busz indulása elõtt. Feltettem Orsit a buszra, õ elindult Pátyra én meg vissza, jó késõn lett amire hazaértem..
