(#1506) 2010. szeptember 19., vasárnap
Üröm, udvar... A fehér trabi már beerõszakolva oldalt a hinta állvány alá – éppen csak sejlik a sok zld között – Mira meg az utcán.
Üröm, temetõ... A kép vasárnap kora délután készült.
Nem kezdõdött korán a nap, végül is csak vasárnap volt, csak hétvége... Pláne, hogy szokásommal ellentétben, szombaton majdnem fél egy lett este, éjszaka, mire sikerült elaludni és csodák azért nincsenek. Reggel a pénteki képeket szövegeket rakosgattam, szerkesztettem a fõzõversenyrõl – elõtte csak a képek kerültek ki most írtam is valamit hozzá – . (Ha elhalasztom, soha nem lesz meg – valahogy így jártam a múlt szombati osztálytalálkozóval, még semmi sincs kint belõle sõt Dömének sem küldtem képeket, pedig már kétszer telefonált rám.) Úgy volt, azt beszéltem meg apámmal még a hét közben telefonon, hogy megyek ki Ürömre, hogy a kocsiját mielõtt eladná, az udvarra kiállítom, hogy a garázsban más dolgai számára legyen helye. Aztán délelõtt, mielõtt indultam volna hozzá, elõtte jött az elsõ telefon a kocsi eladásával kapcsolatban! (Egy hete volt már akkor kint a hirdetés, nem tudom miért csak ekkor, de hát végül is mindegy.) Finoman szólva nem ideális ajánlat volt, egy kereskedõ aki úgy akart üzletet, hogy a kocsi nem lesz addig átírva az õ cégére, amíg õ nem nem talál rá vevõt. Orsi Audijával hasonló szituval igen nagyon ráfáztunk, ezért ezt némi hezitálás és apámmal való telefonos konzultálás után visszamondtam.
Aztán megjött Orsi, kocsival persze. Tamás dolgozott vasárnap, egy ismerõse lakásfelújításán – szombaton is, vasárnap is: nem sok pihenõs ideje maradt a hétvégéjébõl szegénynek. Azután elmentünk vásárolni, szokás szerint, nem messze, de nehéz cuccokat, máskor is van ilyen ha a kocsi itt van... Ennek utána mentem ki Ürömre, negyed egy is lett, mire kiértem. Nem esett, ennek tudtam örülni, de borult volt az idõ, nem meleg. A kocsit, apámét az apám által kért helyre beállítani nem volt egyszerû, a városi parkolás ehhez képest kutya füle. Az udvar sem valami nagy, a hely ahova be kellett tenni meg kimondottan szûk. Ahogy kihoztam a garázsból, az udvar közepére leállítva elõbb lesepertem, apám hónapok, talán évek óta nem használta – ez volt éppen az eladás oka –, így volt mit tisztogatni rajta. A hirdetés „fényképtelen” volt, most csináltam több nézetbõl képet is hogy kitegyem a hirdetésre, hát ezekre a képekre (lásd lentebb is) azt hiszem mér szükség nem lesz. Kisepertem a garázst is, na arra is nagyon ráfért ez, majd a legnehezebb cuccot, egy rotációs kapát kivittem a kis házból a garázsba, azt apám el sem bírta volna egyedül. Utána kimentem a temetõbe is, Marika éppen jött amikor én Ürömrõl indultam, egy csokor virágot kért, hogy vigyek ki, kettévettem és mindkét sírra jutott.
Kettõre értem haza. Ritkán van ilyen, mind a négyen asztalhoz ültünk vasárnap az ebédhez. Nóri nem volt túl jókedvû és sajnos Orsi sem az empátia világbajnoka. Nem szeretem dolog, amirko összevesznek, pedig ritkán vannak együtt... Hát ez van, kései kamaszkor, fiatal felnõttkor – ijesztõ elgondolni, hogy fiatalnak én is ilyen voltam?
Ebéd után megint telefon, rejtett szám, vasárnap mi a fene lehet ez...? Egy nõi hang és – ismét a trabant iránt érdeklõdött! Ez a megkeresés viszont nagyon ígéretesnek tûnt, egy család számára kellett a kocsi, csakhogy még vasárnap délután akarták megnézni. Orsival kimentünk megint Ürömre, én aznap már másodjára jártam ott... Nyomtattattam a net-rõl Orsival szerzõdésmintát, erre az egyik tanú aláírása Marika volt, oda mentünk Orsival elsõre. Utána Ady utca, már ott voltak a vevõk, férj feleség és a férj édesapja. Alkonyodott lassan, nem ideális idõpont, de õk akarták azonnal megnézni... Kiálltam a kocsival onnan, ahova délelõtt nem kevés erõlködéssel ügyeskedéssel és nem kis idõ alatt sikerült a kocsit beszuszakolni, aztán körbe körbe járták, motort, futómûvet karosszériát néztek, majd nekiálltunk alkudni, én és a leendõ vevõ, az idõs úr fia. Nem szoktam alkudni, azt hiszem mint minden mást, ezt is gyakorolni kell, kellene, hogy jól menjen, nekem viszont szinte soha nem volt erre alkalmam, lehetõségem. A kiírt ár persze nem jött szóba, az elsõre ajánlottat kicsit megemeltem, hogy ne tûnjek komolytalannak, de már látszott, hogy ha egyikünkkel sem szalad el a ló, akkor itt lesz üzlet! A másik fél nem volt rámenõs, de tudta mit akar, szóval elvoltunk egy kis ideig, szerencsére apám nem nagyon szólt bele. Lett is üzlet, szerintem nagyon elfogadható áron, apámnak is, a vevõnek is.
Az idõs úr, akinek a nevére megvették a kocsit, még kicsit ügyetlenkedett az indítással, nekem vagy szerencsém volt vagy nem tudom, de elsõre indult a trabi délelõtt is, este is. Szóval az üzlet megköttetett, megírtuk a papírt, elrendeztük amit el kell, õk is el, Orsival mi is, Orsi hazahozott, jól este lett, mire vége lett a napnak. (Már idehaza jutott eszembe, mennyiszer volt hogy valami kocsival kapcsolatos dologban jártam el és Orsi mindig velem volt, mint most is. Ott volt, amikor még apósom õsöreg Lada-ját hajtottam és másik használtat akartam venni, és azt az öreg Alto-t megnéztem Óbudán, amivel nagyon átvertek volna ha sikerül [de mekkora egy gazember volt az a pasi aki el akarta azt adni!], aztán ott volt akkor, amikor nem sokra rá végül is a Golfot megvettem, akkor is jött velem, elég régen volt, ha jól emlékszem negyedikes volt, a Golf persze lenyekkent az elsõ benzinkútnál és azt hiszem az az ismerõsünk vitte õt aztán kocsival haza aki a kereskedõt javasolta, aztán ott volt amikor a szürke szuzut vettem akkor is jött és meg is szólt hogy a sokéves automata kocsi hajtás után mit ügyetlenkedem a sebességváltóval, aztán amikor meglett a piros, amit rengeteget hajt most, akkor is... Remélem, nagyon szeretném, hogy ez jó ómen legyen...)
