(#1922) 2011. október 31., hétfõ
(elfoglalt) Nagyon régen nem írtam, hét közben sehogyan sem jutok el oda hogy upload-olható post jöjjön létre... Van most is egy féltucat ami draft csupán, remélem most, az õszi szünetben legalább ezeket véglegesíteni tudom...
(óraállítás) Nem régen keltem, most az elmúlt napokhoz, hetekhez képest nincs olyan munka ami szigorúan azonnal kellene, nincs tehát miért hajnalok hajnalán kelni. Ez és talán az óraállítás teszi, hogy magamtól ébredtem fel nem nem sokkal négy elõtt
(álom) Jó nagy kuszaságot álmodtam, és mint nem sokszor :) most meg is maradt, most ébredés után is emlékezem a részletekre, azt hiszem majdnem mindre... Párizsban voltam – ez csak onnan derült ki hogy úgy tudtam, ez Párizs, semmi jellegzetesség nem utalt rá –, egy nagyon nagy város rengeteg utcával, mindenféle épületekkel és, ez a lényeg, nehezen megjegyezhetõ utcaképekkel.
Egy kézikocsival kellett elmennem valamiért, talán egy könyvkupac... Péntek volt, valamikor dél tájt derült csak ki a feladat, de halogattam és már hat óra is volt amikor elindultam, Nem voltam benne biztos hogy ezért nem fogom-e kihúzni a gyufát, mindenesetre, erre nagyon emlékszem, álmomban igen utált feladat volt: végig az utcákon azzal a kopott szürke, zörgõ kézikocsival. Két kereke volt, tömör gumikerekek, pattogott is rendesen járdáról le, járdára fel, valami lánc is volt rajta, rémes hangot adott és attól tartottam mindenki engem néz, mindenki rajtam nevet... Ráadásul nehezen tájékozódtam, az akivel voltam – semmit sem tudok róla csak hogy alacsonyabb és fiatalabb pasi volt mint én és még nálam is határozatlanabb –, semmi értelmes tanácsot adni nem tudott aztán a harmadik-negyedik eltévedés után eltûnt mellõlem.
Emlékszem, nagy nehezen rátaláltam azokra a keresztezõdésekre, azokra az utcafordulókra ahol el kellett fordulni és odaértem az utcába – ami mellesleg egy zsákutca volt – ahol az utca végén egy kis üzlet, inkább raktár volt az ahova a könyvekért mennem kellett, de ki volt írva (magyarul! bár ezen nem is akadtam fel), hogy pénteken háromig van nyitva (15 óra, ilyen alakban...). Ezt nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam mert semmi kedvem a feladathoz nem volt, úgyhogy elindultam visszafelé a zörgõ kiskocsival és elõre örültem hogy nemsokára elérez ahhoz a raktárhoz ahol ezt letehetem azután csatlakozhatok a csoporthoz (fogalmam sincs az meg honnan termett de ezen a ponton egészen biztosan emlékeztem arra, hogy egy csoporthoz tartozom akik várnak) Visszafelé sem volt egyszerûbb, nem minden keresztezõdésben és útelágazásban voltam biztosa abban, hogy jó irányba fordultam, mivel az utcakép, a házak habár ismerõsek voltak de nem pontosan olyanok amilyenre emlékeztem és ez komoly aggodalommal töltött el. Aztán elvonta a figyelmem egy hatalmas kerttel szegélyezett ház (fogalmam sincs hogyan került ez a sûrûn teleépült városi környezetben de álmomban ez valahogy rendben volt – azaz utca vagy inkább út ahol ez volt egyébként az egyik legszélesebb volt azok közül ahol jártam – és enyhén jobbra kanyarodott, lefelé majd egy vasúti felüljáró alatt áthaladva jobbra felfelé haladt és tûnt el az átjáró mögött. (Ennek is megvan a valóságbeli megfelelõje, azt hiszem az Egér úton van egy ilyen szakasz...)
Szóval a kerítés mögött hatalmas ház, a homlokzaton felirat, valami villa és újság – nem tudom hogy jön össze de ezt álmomban sem tudtam –, és a felirat magyar volt és idegen nyelvû (álmomban tudtam hogy ez francia de nem emlékszem a francia szavakra) és a kerítés kovácsolt vas – furcsállottam hogy ahhoz képest miért világosszürke, hogy ha ez festék vagy zománc inkább, akkor mit keres egy kovácsoltvas kerítésen – szóval a kerítésen hasonlóan többféle felirat ami egyszerre egymás mellett volt francia és magyar. A kerítés elõtt csõdület, és valaki, egy fiatal nõ olvasta fennhangon a magyar feliratot és a kiejtése nyomán biztos voltam benne hogy õ is magyar. Snitt – itt ébredtem fel és most is meglep hogy ennyi részlet megmaradt.
