(4:46) Pár perce keltem. Ma megyek Hajdúdorogra és viszafelé Jászapátira, a nagyszüleim sírjához illetve Hajdúdorogon meglátogatjuk nagyanyám legfiatalabb (és mostanra egyetlen élő) testvérét is. A többes szám: Apám és én... Hatra Ürömön kell legyek – ezt beszéltem meg vele és mindig nagyon háklis a megbeszélt időpontokra, habár mostanában már nem annyira. Előtte még tankolnom is kell meg autópálya matricát is venni. Szép nagy út lesz... Nincs kánikula, ez jó: nagyon lehűlt, tegnap délutántól kimondottan hideg van, fúj a szél és gyakran esik, hát lehetne jobb idő is az útra de hát ez van! Igyekszem sok képet csinálni...
(22:11) Na, akkor a mai nap... A kocsi félig volt üzemanyaggal, első tehát a tankolás. A lakótelepi MOL kútnál szoktam, most is azzal próbálkoztam, de olyan negyed hat tájt amikor odaértem, ki volt kapcsolva mindegyik kút. Mint kiderült, éppen műszakváltás volt, kérték, várjak pár percet. Az ilyet nagyon utálom, elég drága az üzemanyag és elég sok a kút másutt ahhoz, hogy ne várjak! Ott is hagytam őket! Indulás tehát ki Ürömre. A budai útvonalon mentem, ekkor még szinte üres a város, szeretek a Budai Alsó rakparton végigmenni, ott valamivel jobb is a levegő és szebb is a látvány, mint a Róbert Károly körúton. Óbudán sem lehet torlódás ilyen korai napszakban. Nem is volt, alig 35 perc alatt értem ki, éppen a megbeszélt időpontra, hatra ott voltam.
A Suzu kora reggel, indulás előtt még idehaza. A meteorológia által ígért hidegfront menetrendszerű pontossággal érkezett meg, lehűlt az idő alaposan, egész éjjel esett és a reggel is nagyon szomorkásnak, borultnak nézett ki...
Az út első fele gyors, unalmas, eseménytelen. Az M3-ason mentünk egészen Hajdúnánásig. Azaz eddig akartunk, a térkép amit az elmúlt héten vettem, egészen addig, sőt: Nagykállóig mutatja az autópályát... Nos nem: a görbeházai elágazásnál (M3 és M35) csak az utóbbit lehet használni, az előbbi bár kiépítettnek látszik, de le van zárva. Ki is derül mindjárt, miért, mivel a kép pálya nyomvonal egy pár kilométeren egymás mellett fut, ezért az M35-ről jó darabig látszik a M3-as ezen része: egészen egyszerűen annak az építését félbehagyták, az nincs. Csak a térképen :) Szóval az út első fele autópálya... Jót tett a Suzunak a jobb első keréken a felni csere, a másikkal 100 km/h sebesség felett elkezdett berázni, most 120 km/h felett is csak enyhén kezd rezonálni a kormány. Nem értem, egyáltalán miért kezd, vagy a centrírozás nem tökéletes vagy valami másnak van ott, azon a fordulatszámon rezonancia frekvenciája. Mindegy, tény hogy jobb lett, simább a futása, habár az eleredő – és helyenként rendesen szakadó! - esőben nagyon a sebességcsúcsokat kipróbálni sok kedvem nem volt. Magas építésű kocsi ez, féltem hogy könnyen megbillenthet, nem árt az óvatosság... Nem mindenki volt ilyen óvatos (vagy szerencsés?), mert láttunk egy eléggé összetört kocsit. Valami magasabb útszakaszon (átívelő) ahol mindkét oldalán a pályának fal, korlát van, nekirepülhetett a szemben levő falnak a kocsi ami visszavágta a job oldali falhoz. A roncs, amiről meg sem lehetett állapítani, milyen márta, a jobboldali sávban állt. A baleset vagy nagyon friss volt vagy nagyon régi, mert a roncs mellett csak egy ember álldogált az esőben, sehol senki... Szóval nem árt az óvatosság... Elég sokára, majd két óra hossznyi autózás után álltunk meg elsőre pihenni, a következő két kép a pihenőben készült:
A Suzu az egyik M3-as mentén levő pihenőben. Nem csak hideg volt és borult, de ekkorra már esett is.
A Suzu az egyik M3-as mentén levő pihenőben. Nem csak hideg volt és borult, de ekkorra már esett is.
A pihenőben egy kis kávézó, elég apró: egyik oldalán a pult, másikon pár asztal, a bejáratnál egy nagy cserépkályha, ennyi. Itt is éppen műszakváltás lehetett, az idősödő férfi és nő akik a a helyet vitték, még a köszönésemet se viszonozták, olyan ádáz elszántsággal számolgatták a kassza tartalmát. Meg is várattak kicsit, eszembe ötlött, talán tovább kellene állni, de aztán csak kiszolgáltak. A modoruk végül is nem volt rossz – csak el voltak foglalva :( – és a kávé kimondottan jó volt. Rajtunk kívül még egy középkorú fazon majszolta a reggeli péksüteményét egy hatalmas bögre gőzölgő tea mellett. A parkolóban csak két kocsi állt, a Suzu mellett egy Volkswagen Tuareg, ez lehetett a majszolósé... A kávé jót tett, kezdtem lankadni :)
Szóval M3 majd M35, onnan Hajdónánás majd Hajdúdorog, ezzel nem volt sok gond. Útközben olykor szakadt az eső. Amikor cserélték, elég feleslegesnek tartottam, de most tudtam értékelni, hoyg vadi újak az ablaktörlő lapátok... Mire Hajdúdorogra értünk – tíz óra előtt valamivel, ha jól emlékszem – az eső már csak szemerkélt. Először a Gyep utcába mentünk, valaha itt állt anyám szüleinek, a nagyszüleimnek a háza. Tavaly és tavalyelőtt jártam már itt – hasonlóan rövid időre –, azaz nem most láttam először, de emlékszem amikor tavalyelőtt voltam itt és majd húsz év után láttam a Gyep utcát, hát nem ismertem rá! Jellemző, az egyetlen ami nem változott, az az, hogy az utca legelején, még a Kuruc utcán ott a kicsi élelmiszer bolt ami persze egy épületben van egy kocsmával! Na az a kocsma az változatlan, az dacol az idő múlásával és mindenféle világi hívsággal mint új házak, burkolt út meg ilyesmi...! Körülötte mindne megváltozott, de a kocsma egykedvűen van, csak ott van. Gondolom, van közönsége rendesen :) [Általában is: ahogy a faluban, oopsz most már város, szóval ahoyg Hajdudorogon bóklásztunk a másod-unokatestvéremék házát keresve, rengeteg kocsmát láttunk. Elég lepusztultak, viszont két-három utcánként van egy! Ez biztosan jelent valamit de nem biztos, hogy túl jót. Sok az egyszerű ember, valszeg elég sokat vedelhetnek :(]
A következő kép a nagyszüleim házhelyét mutatja, azt ami ebből megmaradt. Már régen nyoma sincs semmi épületnek, a telken hatalmas a gaz, senki nem gondozza. (A telket sok-sok évvel ezelőtt el kellett volna adni, de nagynéném, anyám húga aki debreceni, és aki intézte, intézhette volna, mindig elzárkózott az eladás elől az esetleges értéknövekedésre hivatkozva. Így elnézve a képet, sok értéknövekedés ezen mostanra nem volt :( Gyomos, gondozatlan foghíjjtelek...) Ebből még lesz gond: a parlagfüvet legalább irtani kellene. Senki nem teszi, és nagyszüleim majd anyám halála óta e telek valami töredéke örökösödés útján az enyém is, azaz ha a hajdúdorogi önkormányzat izmozni akar holmi bírságokkal, hát ezek megtalálnak sajnos engem is... :(
Anyám szüleinek, nagyszüleimnek a házhelye... Mennyire semmi sem tud maradni egy családi portából, egy otthonból. Még csak nyoma, még csak hírmondója sem maradt annak, amire gyerekkoromból emlékszem...
Ezután a temetőbe mentünk ki, megnéztük a nagyanyám legfiatalabb testvére, a kevés még ott élő rokon egyike feleségének a sírját, ez van a következő képen.
Nagyanyám legfiatalabb testvére feleségének a sírja
A következő képen ábrázolt dologhoz nem köt semmi, „csak” érdekes volt ezért örökítettem meg. Apróság (az?), de szerintem annyi mindent elmond a régi időkről: a kéményseprő mester, és mester voltát, szakmáját a sírkövén is megörökítésre érdemesnek tartották a hátramaradottak. Alig emlékszem, hogy jegyzőn, tanítón, orvoson vagy mondjuk gyógyszerészen kívül más mesterséget láttam volna sírfeliraton...
Hajdan volt kéményseprő mester sírköve...
A nagyszüleim sírja a temető átellenes pontján van (Hatalmas nagy a hajdúdorogi temető!)
Anyai nagyszüleim sírja
A következő két kép még mindig a hajdúdorogi temetőben készült. Ekkor már nem eset, de borult volt az idő.
Hajdúdorog, temető
Hajdúdorog, a temető főbejárata
A temető főbejárata melletti rétes területen – a temető a város szélén van – birkát legeltettek, egy magamfajta városinak ez is látvány, ezért le is fényképeztem :)
Két rokonunkat látogattuk meg, egyikük sem számított ránk... Kedves emberek, nagyon régen láttam őket és egyébként is nagyon ritkán látjuk egymást. Sokat nem időztünk, így is majdnem délután egy óra volt, amikor tovább indultunk, tovább: már hazafele... Nem akartam autópályát hazafele – ennek a visszaút időigényében meg is lett a következménye – ezért a Hortobágyon jöttünk át. Autópályán utazom olykor-olykor, de a Hortobágyra nem tudom, legközelebb mikor jutok el... Hajdúdorog, Hajdúböszörmény, Balmazújváros... Na itt megint tekeregtünk kicsit, Balmazújvároson soha nem sikerül megtalálni elsőre a kivezető irányt, de végül megtaláltuk a 33-as felé vezető irányt. Onnan pedig a Hortobágy, ameddig a szem ellát :) Akkorra eloszlott az összefüggő felhőtakaró, gyakorta sütött a nap is és melegedett is valamit az idő, viszont feltámadt a szél, egészen erős, olykor viharos lökésekkel. Mivel a Suzu karosszériája nagy, nagy a szélfelülete is ezért elég erősen megérzi ezt. Ráadásul egészen eltérő lehet a súlyponthoz képest a szélerő támadáspontja is, ami meg a billegésben erősen megérződött... Szóval erősen kellett tartani a kormányt... Itt nincsenek települések, csak elszórtan egy-egy majorságnak, gazdasági épületnek látszó valami. Sok a madár, az útról is láthatóan sok a zsombék, láp és mezőgazdasági művelés alatti területre egész úton nem nagyon emlékszem. Ez gondolom amiatt van, hogy ez az egész terület a Hortobágyi Nemzeti Park része.
Hortobágy község után (attól kicsit nyugatra) parkol az örökkévalóságig ez a T34-es... Tetszett, lefotóztam :) Az első képen a velünk egyszerre érkező, gyerekes szülők srácai másszák meg a kieérdemesült masinát! (Utóbb, hogy a post-ot készítem és a képeket nézegetem, jut eszembe hogy semmilyen jelzés nincs rajta! Egy igazi harcjárműn kellene felségjelzésnek és egységazonosításnak lennie azt hiszem... A korhűség miatt meghagyhatták volna, bár értem én: ki a fene akar egy piros csillagos tankot nézegetni mára... És ez nem is múzeumi darab, hogy a korhűség és a pontosság érték legyen, „csak” emlékmű... Annak meg így is, csupa-zölden is megteszi...) A srácok tehát jó magasra felmásztak... Gyerekek, nem félnek semmitől... Mondjuk a szüleik helyében frászban lennék, onnan leesni ahol a képen a srácok vannak, az biztosan orvosi esemény :( A második képen a Suzu és Papám eme háttérrel...
Valami Hortobágyi Páncélosütközet (az emléktábla szerint amit 1978 május 9-én állítottak, persze nem jól fogalmazva, tankcsata) emlékére állították vagy negyven éve ide ezt a kiszuperált T34-est (a géppuska pl. egyáltalán nincs is benne)
Papám, a Suzu és háttérben az emlékmű-páncélos...
Szép idő volt, habár nagyon-nagyon szeles! Kiderült addigra az idő, általában sütött is a nap de nagyon meleg nem volt. Pontosan ott ebédeltünk, ahol kettő évvel ezelőtt... Egy fogadó a semmi közepén (na jó: nem egészen igaz ez: egy-két kilométerre akadnak olyan majorságinak látszó épületek, de település valóban nincs a közelben). Nem tudom, hogy általában milyen a konyhájuk: két évvel ezelőtt marhapörköltet ettem ott és úgy emlékszem hogy nem volt rossz. Apám most is azt rendelt, én viszont ki akartam próbálni a birkapörköltjüket. Megtettem, bár ne tettem volna! Az íze még csak-csak, habár elég vénségesen vén birka volt a forrás; az viszont nagyon nem tetszett, hogy tele volt csontszilánkkal (nem tudom elképzelni, hogyan darabolhatták; talán kézigránáttal?), és eszement módon zsíros is volt a pörkölt! Nincs általában kifogásom az ellen, ha az étel sok zs-rral (meg fűszerrel) készül, ez a sok hülyeség amit a reformkonyha körül mondanak, szerintem a ló másik oldala, de azért ez a hortobágyi marhapörkölt ez még nekem is túl zsíros volt! Zsíros és sótlan! Szóval ha jövőre ott járunk, birkát én biztosan ott még egyszer nem eszem! Két éve a szabadban, a kerhelyiségben ebédeltünk, de most akkora nagy volt a szél, hogy a ott egyszerűen nem mertünk leülni, elfújt volna minket a szél. Rajtunk kívül csak egy egy társaság, család volt: két harminc körüli csinos szőke szőke nő meg vagy négy gyerek, a legkisebb kétéves forma ha volt és a legnagyobb sem tűnt még iskolásnak. Amikor odértünk, ők már a desszertnél tartottak, a gyerekek a palacsinta eltüntetése után egy pillanat alatt elkezdtek hancúrozni. Jó volt látni, arra emlékeztetett amikor még Orsi és Nóri volt ilyen kicsi és Szombathelyen a Franciskánusoknál nyargalásztak így az asztalok között. De régen is volt...
Ebben a vendéglőben ebédeltünk a Hortobágy kellős közepén. A marhapörköltjük jó, a birkapörköl viszont csapnivaló, elkerülése erősen javasolt!
A Hortobágyon a 33-as úton mentünk keresztül, majd Tiszafürednél átkelés a Tiszán, aztán Poroszló, Bessenyőtelek. Két éve itt az autópálya, az M3 következett (nem egészen szándékosan; ha jól emlékszem – akkori blog post még nincs – akkor egészen egyszerűen eltévesztettem az irányt és ezért jutottunk ki az autópályára), de most elegem volt az autópályából reggel, most a 31-esen jöttünk haza. Valamikor régen, amikor apám szülei még éltek, sokat jártunk Jászapátira, akkor a 31-esen mentünk mindig. (Akkor még M3 nem volt.) Jászapátin nem voltunk sokat, ott nincs már senki akit ismernénk. Csak a temetőbe mentünk ki, azaz álltunk meg a temetőnél, az ott ugyanis éppen a 31-es főút városon átvezető szakasza mellett van.
Jászapáti, a temető bejárata
Apám szüleinek sírja Jászapátin
Jászapáti elég sokat változott. Sokat voltunk ott amikor általános iskolás, felső tagozatos voltam, de most nem ismernék rá... Nem sokat voltunk most ott, nagyjából csak átmentünk a 31-esen a városon... Egy képet azért itt is csináltam a városközpontról illetve arról, ami ebből az útról látszik...
Jászapáti, városközpont
Elég lassan értünk ki Ürömre. Hossző a 31-es Budapestre bevezető szakasza is, és az Örs vezért tere környékén elég nagy volt a torlódás is. Odébb, a Róbert Károly körúton szintén hatalmas volt a forgalom. Egészen pontosan a torlódás volt hatalmas, a napszak – hat óra is elmúlt már akkorra – nem is indokolta volna ezt. A Róbert Károly körút egyébként is forgalmas, a kétszer három sáv nagyon kell oda, ráadásul most egy jó darabon a szélső sáv nincs is, burkolatcsere miatt lezárták, hát persze hogy ezen a részen lépésben lehetett csak haladni. Hát, ez van! Hét óra előtt valamivel értünk ki Ürömre. Előbb Az Ady Endre utca. Apám említette, másoljam át a gépére a fényképezőgépéről a képeket. Nem kifejezetten kérte, én ajánlottam, de tetszett neki az ötlet. Végül is nem lett belőle semmi: nem tudtuk átmásolni Papám képeit mert nem találta a fényképezőgépe adatkábelét – a lakásfestés óta nem használta, pedig az több mint egy éve volt! Hát ennyit arról, ami pedig fiatal korában annyira merev szokása volt: mindig ugyanazon a helyen legyenek a dolgok :( Utána felvittem őt Marikához, én meg haza... Körülbelül 15 órát voltam távol, időben hosszabbra sikerült a nap mint gondoltam. Megvolt minden, rendben volt minden, ez a legfontosabb. Valahol 530 km körül volt az út teljes hossza. Ritkán vezetek ennyit egy nap.
