Tegnap, csütörtökön Orsi egy volt osztálytársát, Ildit kellett Excel-ből korrepetálni. A leányzó a pénteki Excel órákra saját bevallása szerint munkája miatt nem járt be, ma meg ebből dolgozatot írtak – neki meg lövése az Excelhez nem volt... Amikor először megbeszéltem telefonon Ildivel a dolgot, kissé ilyesztőnek tűnt a feladat mert saját bevallása szerint semmit nem konyított az Excelhez. Ez szerencsére nem volt igaz... :(
Ildi előtte este átküldött mail attach-ban egy feladatot amit állítólag az előadó gyakorló feladatnak adott ki. Nem a középiskolás anyag, mivel az AB függvényeket gyakoroltatta, elég sokfélét és eléggé alaposan, oda vissza. Úgy alakult, hogy csal másfél órával azelőtt tudtam a feladattal foglalkozni, hoyg Ildi ígérkezett – kicsit aggódtam, hogy butának fogok tűnni, mert ezeket a föggvényeket, meg kell mondjam, nem ismertem, ezek nem mindegyike kerül sorra a középiskolás, a döntően a középszintű érettségit megcélzó informatika tanítás során. Na, ahhoz képest hogy soha sehol Excel használatot nem tanultam, azt hiszem megoldottam minden részfeladatot, sőt kimondottan tetszett is a dolog: nagyon csábító a lehetőség, hogy ezt a feladatot kicsit átkomponálva, a saját srácaimnak a középiskolában gyakorló feladatnak használjam fel.
Ildi nem volt teljesen alapon, az Ecel sok alapfogását ismerte, igaz: nagyon sokat meg nem. (Ha érettségizett volna informatikából, új anyagot a főiskolán akkor is kellett volna tanulnia mert természetesen a főiskola Excel anyag több mint a középiskolai – szép is lenne ha nem így lenne! - de lenne alapja. Ami sajnos most nem nagyon volt, bár nézhetem a dolog jó oldalát, valami legalább volt. Nemrégen írta MSN-en, hogy a megcélzott ketteshez képest a dolgozata hármas lett... :) (Amikor végeztünk a korrepetálással, lazán kijelentette, otthon nem tud gyakorolni, mert a gépén, a saját laptopján nincs is Excel hanem csak OpenOffice... Na puff neki, erre mit mondjak? Irigylem a fiatalokat, olykor nagyon lazák :))