Hétfő, de ma már nincs suli: kitört a téli szünet. Mára, a mai órákra nem kellett készülni, nem kellett utána nézni annak, hogy azzal a csoporttal lesz-e órám, akivel legutóbb valamikor dolgozatot írtunk és kijavítottam-e a dolgozatokat, nem kellett feladatot keresnem a mai órákra...
Na mondjuk ez így azért nem is teljesen igaz... A saját osztályomból három srác emelt szinten szeretne érettségizni informatikából. Ők 2008 tavaszán középszinten letették már e tárgyból az érettségit. Egészen logikus, hogy emelt szinten is próbálkozzanak – ezt eddig egyetlen osztályban sem érezték szükségesnek, pedig előrehozott érettségisek informatikából egészen a legelejétől, a kétszintű bevezetése óta voltak, vannak. Mostanra vagy a felvételiben lett fontosabb szerepe az emelt szintnek, vagy az számít, hogy az osztályfőnök egyben az informatikatanár is (avagy egyszerre mind a két dolog befolyásolta a döntést), de ahogy fentebb írtam is, mind a három fő akit emelt szintű informatika érettségi érdekel, az én osztályomból való. A három főnek persze egészen eltérő az indíttatása és másmilyen a motiváltsága is. Az indíttatásban azt hiszem mind a három esetben a szülői ráhatás a döntő, azt hiszem maguktól nem nagyon igyekeznének informatikából emelet szintezni. Ákost érdekli a legkevésbé, amilyen totál laza olykor, nehezen képzelem el azt, hogy egyszer komplett programot meg tud majd írni, olyan érettségi szintűt... Amikor nem sikerül neki valami mert nem jól használ egy-egy programutasítást, nekiáll megmagyarázni, miért is gondolta hogy éppen úgy kell (nem jól), és magyarázza, magyarázza vég nélkül... A másik, Arnold, ő tud és olykor akar is tanulni habár ahogy kamaszodik, sokat lazul a munkafegyelme, de ő is csak arra vár, hogy megmondják neki mit és hogyan kell csinálni, maga nem nagyon igyekszik ezt meg azt megoldani a programban. A harmadik srác, Pál a legígéretesebb... Ő a legszótlanabb hármuk közül, viszont szinte mindene emlékszik amit annak idején, kilencedikes korukban – most tizenegyedikesek – a programozás témaköréből tanultunk és tudja is, akarja is alkalmazni. Neki csak egyszer kell elmondani, mi a feladat, az ismeretei szintjén meg is tudja és meg is akarja oldani. Nem vagyok abban biztos, hogy mind a hárman neki is fognak futni az emelet szintnek informatikából, de ő, a harmadik srác szinte biztosan és esélyesen is... Majd meglátjuk...
Hogy mindez éppen ma, a téli szünet első napján jutott eszembe? Iskolaidő alatt heti egy alkalommal, csütörtökön a nulladik órában találkozom felkészítés jelleggel a három sráccal, ráadásul és a MÁV-nak (a sztrájkoló MÁV alkalmazottaknak, hogy pontos legyek) hála, például Ákos vagy kettő alkalmat ki kellet hagyjon, nagyon nincs is képben. Most meg kettő hét a téli szünet miatt marad ki – ennek ellensúlyozására találtam ki, hogy ma este hátkor feljelentkeznek MSN-re (mind a hármuknak van), és az éppen feldolgozott feladatot (ma a mondjuk a buborékrendezés lesz, bár nagyon csábít a lehetőség hogy a rekord adatszerkezettel is érdemes lenne elkezdeni foglalkozni, az érettségi feladatok ugyan enélkül is megoldhatóak de sokkal macerásabban, sokkal több időt igénybe véve anélkül mint azzal) szóval az éppen feldolgozott feladatot remélem, így majd meg tudjuk csinálni. Nem tudom, mennyire fog menni, ilyet még nem csináltam, de az az egy óra hetente (ami nem is teljes óra hanem csak tanítási óra, 45 perc) még akkor is kevés, ennyi mellett még akkor is túl lassú tempóban fognak feljönni a szükséges tudásszintre, ha nem májusban (semmiképpen sem!), hanem október végén, 2009-ben az őszi vizsgaidőszakban terveznek érettségizni ebből. Összességében a legnagyobb probléma, hogy nem éreztek, nem éreznek rá az ízére, nem szeretik ezt a témát. Ez valószínűleg az én hibám, valahogy másként kellene a dolgoknak nekifogni. Nekem igen nagyon tetszik a programozás, keresgélek az emlékeimben hogy lehet, azért mert nekem jól kezdték el tanítani, de semmi ilyesmire nem emlékszem... Az Algol volt a nyelv, és szépen szisztematikusan dolgoztuk fel, sok apró programot írva példának, bemutatásnak, gyakorlásnak. Igyekszem ezt realizálni most is – de hát eltelt közben olyan 25 év, más a környezet és főleg mások a fiatalok. Na mindegy, nem lelkizem túl sokat ezen mert felesleges, a lényeg hogy ha már akarnak, igyekezzem minél jobban felkészíteni a srácokat az emelt szintre.
