(#841) 2009. április 06., hétfő
Új hét, bár ez most nem teljes, ami a munkát illeti. Vasárnap megcsináltam a postás csoport dolgozatai javítását, na azzal még lesz dolgom, nem irt mindenki, a vizsgáztatásért meg a SzÁMALK sajnos nem akar fizetni... Mindegy, a postások többsége szerzett jegyet, e-mailben el is küldtem nekik. A kliens oldali programozás jegyfajtája nem volt meg, de meglett, beírva, aztán a vizsga, majd meglátjuk... A szerver reggel békésen fogadott, most rendben van. Erika kolléganőm beteg, most sok helyettesítés figyel be. Az első óra kaotikus. Orsi hozta Mira kulcsát ahogy ígérte. Kora délután mentem ki Ürömre. Apám kutyája nem semmi! Csello telefon Ürömön nincs, így a T-Home-os díjcsomagon módosítottunk a mamut II-beli T-Pontban. Visszafelé Apám telefonja, elveszett a pénztárcája. Na tessék, ebből mi lesz... Este még suli, papírmunka, idehaza ért apám telefonja, hogy a T-Pontban hagyta a tárcáját – ezért visszamentem, kimentem Ürömre, lett vagy este 10 mire hazaértem. Hja: sajnos nem tudom a hölgy nevét, de ismeretlenül is köszönet neki: 2009. április 6áén hátfőn a Mammut-II földszinti T-Pont 2-es pultnál dolgozott, neki köszönet a majdnem elveszett pénztárca megtalálásáért... Jó hosszú nap...
Új hát, megint egy hétfő... Most nem esik, mint egy héttel ezelőtt, sőt: a meteorológia szerint nagyjából folytatódik az a nagyon meleg, tavaszias, nyár elejei idő ami az előző hét végére és a hétvégére is jellemző volt. Ez a hét nem lesz teljes, ami a munkát illeti, a hétvégén húsvét, szerdán még tanítunk (na az lesz még kínkeserves küzdelem a srácokkal), aztán éppen egy hét múlva szerdán megint...
Tegnap vasárnap sok hasznosat nem csináltam, de legalább kipihentem magam, az előző hét elég sűrű volt... Elpiszmogtam blog post-okkal, aztán a SzÁMALK-os postás kisasszonyok dolgozataival, osztályzataival. Az előbbiből is kétféle van. A szombatiakkal a szokásos, két foglakozás, majd otthoni beadandó... Aki beadta, annak megvolt, bár akadt aki a 20 kérdésnek a bő harmadát válaszolta csak meg. Most ezzel mit lehet csinálni, aki 20 kérdést megválaszolt, ötös, aki kevesebbet az négyes... OK, ez talán nem a legmegalapozottabb hozzáállás pedagógiailag, de hát ez felnőttképzés és ami még fontos: ezt nem a hallgatók választották hanem a munkahelyük beiskolázta őket, nekik az a képzés kötelező! Amúgy velük gond nem volt, maximum annyi, hogy a NIVO névsorban szerepelt egy fő akit én nem láttam, de ezen túlmenően OK a dolog, akikkel találkoztam és azok is akik egyszer sem voltak :) leadtak dolgozatot.
Hogy azért ne klappoljon minden: a névsor végéről öt fő a NIVO-ban hiányzik, nem tudom miért, de nekik oda nem tudtam semmit beírni. Mivel nincsenek sokan, ezért és mert kaptam E-mail címeket (leszedtem a NIVO-ról), és a jegyeket E-mail útján is elküldtem... Még nem reagált senki, igaz: ez tegnap volt este... A másik csoport az más eset... Velük hétfőn délután volt foglalkozás, ráadásul nem is azt kapták tananyagként amit emezek: A klasszikus adatvédelemmellé adatbiztonságból egy Cisco-s anyagot, hitelesítést, titkosítást meg egyáltalán nem kellet nekik leadni (sajnos). A számonkérés is kettős, egyik a múlt héten megtartott írásbeli volt adatvédelemből – nagyon tiltakoztak ellene, nagyon hangoskodtak – a másik meg a Cisco-s anyag on-line számonkérése, ezt nem én csinálom, erről többet nem tudok.
Szóval a kedves, aranyos de nagyon nagyszájú :) hétfői csapat hétfőn megírta minden ellenkezéssel együtt a dolgozatot. Ha úgy javítom, ahogyan ígértem nekik, hát a harmada elégtelen lenne, így megelégedtem azzal hogy a legrosszabbak közepest kaptak… Az ok ugyanaz: nem maguk választották, kell nekik ezt csinálni most akkor minek keménykedjek velük... Azt persze nem tudom, miként fogom a jegyeket leadminisztrálni, amikor a nálam levő jegyek csak a végosztályzat fele... Na mindegy, majd meglátjuk amint azt is, mi lesz azzal a három vagy négy fővel akik névsor szerint a hétfői csoportnak tagja de dolgozatot nem írt. Az egyik srác éppen akkor ment el amikor múlt hétfőn én az órát kezdtem. Nem tudom, hogyan akar jegyet szerezni, de nem hiszem hogy vele túlságosan készséges akarnék lenni ami a pótlást illeti majd... Tovább színesíti a dolgot, hogy a vizsgáztatásért idén már nem fizetnek, úgyhogy erősen meggondolom, egyáltalán hajlandó legyek-e. Ellene szól, hoy bolondnak ne nézzenek és ha én nem teszem szóvá hogy ezért pénzt kérek, a SzÁMALK magától adni nem fog. Mellette viszont az hogy akármi rosszul fizető munka is de legalább fizet valamit... Majd jól meglátom...
A pénteki SzÁMALK-os csoporttal nem volt ennyi, ilyen gond – igaz, lesz azt hiszem... A névsor szerint voltak vagy huszonöten, de hatnál több fő soha nem volt jelen. Pénteken is hatan voltak, de ebből ketten akkor, aznap először. Mondjuk nem tudom, miért voltak ott, mivel egy alkalommal a kettő jegyet nem lehet megszerezni, ebből a tárgyból vizsgázniuk kell... Egyikül irt is levelet, tegyek ki a NIVO-ra tananyagot... Hát nem tudom... Az óratartásért fizettek, de szemben az adatvédelemmel ahol a tananyagot is megkaptam, itt azt is magamnak kellett megcsinálni. Nem tudom, akarom-e most, hogy a tanfolyam megvolt, azt publikálni. Aki annyira nem vette a fáradtságot hogy bejárjon, az nézzen utána maga. Erre mindig azzal szoktak reagálni – az egyik hallgatónő levélben, elég pikírten tételesen meg is tette pénteken – hogy rengeteg más dolga volt és pénze meg nincs a pótvizsgára. Vártam vele egy napot és nagyon rövid levélben válaszoltam meg – de ha jól sejtem, ennek még lesz folytatása, ilyenkor a „sértett” hallgató az iskola oktatási osztályán szokta folytatni és tesz panaszt. Tegyen...
Szóval a SzÁMALK-os JavaScript-es csoportnál nincs javítani való, az ottani gyakorló feladatokra azonnal született jegyből lett osztályzat, ezt csak e kellett írni. Mondjuk mivel gyakorlati jegy nem is szerepelt a listán, kérésemre vették fel ajegytípusok közzé, ezek szerint az én tárgyam volt az első amiből ilyen született? Nem tudom de nem is fontos, megvan ez is. Az elmaradók levizsgáztatása majd feladat itt is, de meggondolom még, velük kapcsolatban fokozott a tananyag specialitása miatt az amit fentebb írtam... Hátha itt inkább ki lehetne valami pénzt a SzÁMALK-ból erőltetni...
A szerver megint békésen fogadott... (Biztosan nőnemű, ha lecserélem, az utódja valami női nevet fog kapni – nőnemű, mert nem teljesen kiszámítható.) OK, nem szidalmazom, mert békésen fogadott... A konzolon semmi üzenet, csak a szombat esti utolsó akció nyoma, a levelek szépen jönnek befele ami egyfelől a szerver 25-ös porton való elérhetőségének a jele, másfelől annak, hogy van USER2 kötet és hogy az azon levő user hoome directory-k, amikben a mail box-ok is vannak, momentán elérhetőek.
A nap számomra legmeghatározóbb híre az volt, hogy Erika, a másik számítástechnika tanár nem lesz már a tavaszi szünetig... Hát ez elég nem jó hír, mert a tantárgya jellegénél fogva sok más lehetőség a helyettesítésére mint az, hogy én tartom meg az óráit. Tegnap egyébként nekem magamnak sem volt kevés az óra, egy első meg egy második után egy ötödik... A kolléganő nulladikjával kezdhettem, aztán a zűrös első órám – erről lentebb kicsit írok többet még – utána a kollegina kettő órája majd az enyém – egy szusszanatyni megállás nem volt, utána meg apámhoz Ürömre... Szóval a hír reggel, hogy Erika már csak húsvét után lesz, előrevetítette az ilyen, erős nap ígéretét...
A nulladik órával sok gond nem volt, kicsit adatbázis-kezeltünk velük. A nulladik óra állandó műsorszáma az elkésések miatti veszekedés is megvolt. Aztán az első óra egy kész káosz lett... Nagyon szerencsétlenül összejöttek a dolgok. Egyfelől, hogy Erika nincs és az óráját helyettesíteni kell. Másfelől hogy találtam egészen jó helyettesítést, olyan kollégát, aki amúgy tanít is a csoportnak AutoCAD-et. Harmadrészt, ez csak a kettes teremben van telepítve (ez pénzes) tehát a saját, a kettes terembe szánt órám átkerült az egyesbe, a kolléga meg a kettesbe, na az a vonal ezzel rendben is lett volna. Hanem az enyém... Ugyanis hétfőn az első órára volt beütemezve a franciaországi csoport (na jó, csak a kétharmada ért rá) számára a WEB-es véleményezés kitöltése. Negyedrészt – erről is írtam valamelyik korábbi post-ban – a szerver helyreállítása során egy hálózati interface-sze nem éledt fel és pont az amelyik az egyes termet szolgálja ki. Ez nem katasztrófa mert egyrészt ez az interface csak ezt viszi és más gép nincs rajta, másfelől meg áttettem egy átkötővel a másik switch-re azaz ha másik szegmensen is de van szerver elérés. Pontosan: IPX/SPX protokollal igen, de mert a DHCP szerverben erre egyből az egyes teremre vonatkozó bejegyzések hibásak lettek (és a Novell DHCP szerver erre ki is bassaz az ilyen bejegyzéseket nagyíveb), na az egyes teremben ettől eltűnt a net. Azt hiszem ezt írtam is, kit érdekel ez, a tanitáshoz nem kell. Na ahhoz nem is, de ehhez, a francia csoport WEB-es form- jainak kitöltéséhe nagyon is. Ami ha a kettesben vagyunk nem gond, így azonban e három dolog nagyon rossz kombinációban jött össze. Az első órán elején a srácok segítségével – velük diktáltattam a MAC address-eket – kilenc gépet netre tettem, de elég zaklatott egy óra volt, aztán a tizenharmadikosok a francia csoport is hülyéskedett rendesen pedig ilyenkor, amikor erősen stresszes munka van, a halálom, de fizikailag majd felrobbanok mérgemben amikor a kisebb (kilencedikes) és nagyobb (tizenharmadikos) tacskóknak csak a síkhüyleségen jár az eszük...
Mindegy, túl voltam ezen is, ezután a 13E-seimmel a könyvtárban óra. A kocsit Orsi vitte el de SMS-eztem neki, hogy kellene, na éppen ekkor hozta be, a második órát nyomtam éppen a könyvtárban amikor Orsi csinosan, fruskásan belibbent. Igen nagyon büszke vagyok rá, nagyon csinos lány, sajna a munkakedv nem az erőssége, de hát nem lehet minden tökéletes! Ezután, a tizenharmadikosaimak tartott óra uátn hétfőn két helyettesített óra volt, valamelyik adatbázis kezelő feladatot vettem elő. Utána a sajátjaimmal volt óra, nekik készültem és a fájl elérésével foglalkoztunk. Azt nem tudom, mennyire fogta ez őket meg, de remélem igen, mert fontos témakör. A helyettesítések úgy hozták, hogy nem csak a 09E-vel, a sajátommal az angolos csoporttal de a németesekkel is volt órám és az is szerencsés véletlen, hogy nekik is éppen a programozás ezen részét dolgoztuk fel.
Fél egykor végeztem hétfőn. Aznapra ígértem apámnak, hogy kimegyek és elintézzük a T-Home-os, meg esetleg egy Chello-s előfizetését, azt is ígértem, hogy ezeknek utánanézek délelőtt és megtelefonálom neki. Egyiket sem tettem meg a helyettesítések miatt... Fél egykor, miután az ebédemről Mónika javára lemondtam, nagy sebtében megnéztem még a Chello lapot de érdemlegeset nem találtam, a közönségszolgálatot is nehezen. De meglett, felhívtam és elég lehangoló volt, hogy nem, ott nem lehet, Ürömön nincs telefonszolgáltatásuk... Na tessék, ekkor komolyan felmerült bennem, hogy mi a fenének megyek ki Ürömre, de ha már megígértem, mentem.
Most láttam először Fütyi kutyát (apám szerint Tücsi a neve, de az nem annyira jellemző név :)) Veszett egy dög, roppantul utál engem, megpróbálta előbb a karomat elkapni és a pulóveremet lemarcingolni, aztán a nadrágszáramat letépni, apám végül megkötötte de még akkor is veszettül ugatott, hörgött... Ezt annyiszor ismételte meg ahányszor felálltam valamiért – apámmal ugyanis a teraszon ültünk le pát szót váltani... Apám ezt a kutyát egy szentendrei kutyamenhelyről hozta ki, majdnem kétéves... Én biztosan nem ezt tettem volna, én biztosan egy olyan kölyökkutyát akit aztán alakíthat, nevelhet. Ezt a kutyát nehezebb lesz... Ez udvarra szokott kutya, rengeteget mozog és elég vad, remélem nem lesz apáméknak baja ezzel. A teraszon ültünk le, főleg hogy a láncra tett kutya ne hisztizzen ha nem látja apámat de meg isteni volt az idő, húsz fok feletti meleg és szép verőfény. A Chello kiesett, a T-Home-val kellett valamit kezdeni de ehhez ki kellett deríteni, hogy apámnak milyen is az előfizetése, a díjcsomagja illetve hogy ha váltani akarna az milyenre is lenne jó. Na most jól jött hogy a T-Com olyan mocsok volt olyan egy hónappal ezelőtt és mert nem mondtam fel csak a díj lejártával felfüggesztődött, ezért amit volt az egyenlegemen pénz, azonnal aktivizálta, persze a díj leemelése után az 5G-s mobil, GPRS net elérést. Apámnak csak 3 óás betárcsázósa van, hát az lassú is, kevés is. Így a laptoppal meg a mobillal meg tudtam nézni azt, mire is akarjon az Öregem váltani.
Utána kocsiba ültünk és bementünk a Mammut-hoz, a net-en található anyag szerint apámhoz ez a legközelebbi T-Pont. Parkolás a mélygarázsban de előre aggódtam, mert nem az az ortogonális térkialakítás amiben még csak-csak eltájékozódom, hanem valami ágas-bogas parkolótér, igaz a helyeket számozzák de rendesen le is van ez kopva... Elbóklásztunk kicsit, hatalmas és nehezen átlátható az az épület, ami igazából kettő épület – az, ahova mi igyekeztünk, a másik épületben, a Mammut II-ben volt. A T-Pont-ban nem voltak sokan de persze a rend az rend, sorszámot kell húzni. Apám persze egy percet csendben nem maradna, előbb kérdésötzönt produkál, hogy melyik ablak lesz az, aztán jól hallhatóan megjegyzéseket tesz az egyes pultoknál dolgozókra... Hát mit mondjak, ha gyerekkel van az ember az más, arról látszik hogy gyerek, de egy 72 éves „gyerekről” vajon látszik-e ez? Nem kellett sokat vári – aggódtam hogy piszok sokan lesznek de az Europark-beli ilyen üzlethez képest sok is a pult, pörgősen is megy és nincsenek is sokat. A kettes pulthoz szólítottak, egy vékony, nem különösebben szép arcú, magas nő szolgált ki. A sminkje kimondottan nem tetszett, smink nélkül még csinosnak is lehetett volna mondani. A make upp-ja szeirntem legkevésbé sikerült eleme a szemhájfestéke volt, valami halovány türkiz szín – nem passzolt sem a hajszínéhez, sem egészében az arcához... A mosolya is elég feszült és kényszeredett volt elsőre is, de pár szót hogy váltottunk (előbb Apám beszélt vele), hát ez fokozódott. Apám második mondatára láttam, felment benne a pumpa – ez érthető – és elég foghegyről válaszolgatott – ez kevéssé – de aztán eszébe ötlött hogy mégis csak ügyfél, meg igyekeztem amennyire lehet, mérsékelt és kedves lenni vele, hátha apám stílusát kicsit lehet ezzel enyhíteni-
Lehetett, a harmadik mondattól a hölgy már szívélyesebb volt, bár mindvégig feszült maradt, és olykor úgy válaszolgatott a kérdéseinkre (nagyon türelmesen igyekeztem kérdezni), mint egy feszült, türelmetlen falusi tanítónő a buta diák ezerszer feltett értetlen kérdéseire... Mindegy, valahogyan csak megértettük egymást: ő azt, hogy én mit kérdezek, én meg a válaszait... Élég hamar elintéztük amit kellett... Apám személyi igazolványa kellett ehhez – mint kiderült, később annak, hogy kellett, jelentősége lett... Végeztünk is, aztán szedelőzködés, irány Üröm. Apám annyit csicsergett erről, hogy nem mentem Óbuda felé hanem Csillaghegyen mentem fel, azt hiszem most először életemben kocsival. Piszok emelkedő! A temető mellett jöttünk el, apám nem nagyon erősködött, hogy álljunk ott meg, de én szerettem volna, nem járok nagyon gyakran Ürömön mostanában... A temető után Ady Endre utca... Apámat épp csak kitettem Ürömön, jöttem vissza mert a suliban az aznapi órákat a haladási naplóba nem írtam be (és szerdán az OKÉV ellenőrzése lehet, erre is figyel). Piszok fáradt voltam, ebben biztosan az is benne volt hogy délelőtt megállás nélkül kellett tanítani Erika heylett, délután meg ez volt. Aztán olyan negyed nyolc tájt hazaindultam.
Még idefelé jövet, a kocsiban hívott apám a mobilon. Ez önmagában is elég szokatlan, mármint hogy ő hív fel, az még inkább hogy a mobilon, azt meg végképp nem értettem, hogy alig fél órával azután keres, hogy elváltunk. Mint kiderült, nem találja a pénztárcáját amiben a pénzen kívül az ATM kártyája meg a személyije is volt. Na ekkor vált fontossá, hogy hol is láttuk a személyijét utoljára, mert akkor még biztosan megvolt: a T-Pont, az idegeske hölgy még annak az adatait írta le... Szóval roppantul sajnáltam az öregemet, de a kocsiban nem találtam meg a pénztárcát, akár hol is elveszhetett, mert hát kiejthette a Mammut-ban is, bár akkor már visszafelé jövet (hiszem a T-Home-nál még megvolt), kiejthette a temetőben is... Akkor pedig annyi neki... A suliból este még próbáltam felhívni a T-Home T-Pont üzletet, de hát kit ne lehessen elérni telefonon, ha nem a legnagyobb magyar telefonszolgáltatót.
Otthon próbáltam az öregemet felhívni hogy elmondjam neki a rossz hírt, miszerint nem találtam meg a kocsiban, de nem vette fel. Ez nem volt meglepő mert mondta is délután, hogy hattól Marikával misén vannak, gondoltam még nem értek haza. Leültem vacsorázni, amikor cseng a telefon. Nem is tudom miért, biztos voltam benne hogy apám hív. Az emberek egy része erre mondaná, hogyhatodik érzés vagy telepátia, vagy megérzés... Maradjunk a vakvéletlennél :):) Szóval amikor felvettem a telefont, hallom tényleg, apám az. Mesélte, nincs nagy baj mert megvan a pénztárcája és hogy a T-Pont-ból hívták, hagytak az üzenetrögzítőjén üzenetet, hogy ott maradt... Az első szavam volt, hogy mikor megy érte... Az öregem kicsit ötölt-hatolt, hogy Marika holnap, másnap, azaz kedden tíz után ér rá... Erre mondtam, OK, most elmegyek érte és elviszem neki... Hát egy szóval sem ellenkezett, csak pár csekélyke mondatra futotta a szabadkozásból neki.
Így adódott, hogy aznap másodszor is kocsiba ültem és előbb a Mammut-ba mentem, ot a T-Pont-ot megkerestem. Az a hölgy, a nem neki illő személyfestékkel megismert és egyből kérdezte, én jöttem-e édesapán pénztárcájáért... Ennyit ez első pillantásra való megítélésről: első pillantásra nem volt a kis hölgy szimpatikus, de utóbb sajnálom, hogy a nevét nem tudom, mert roppant sokat, nagyon sokat segített apámon (és közvetve rajtam is) azzal, hogy eltette azt a pénztrcát...
