(#1040) 2009. augusztus 15., szombat
Szombaton elaludtam :( és csak valamikor hatkor ébredtem fel. Na, akkor meg kapkodás ami belefér, lementem kenyérért meg Nórának perecért (szombaton csak õ volt itthon, ezért), aztán gyorsan indulás Ürömre. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor nem késtem le a buszt, alig öt perc kellett és indult is. A szombati nap hûvösen indult, de az elõtte napi esõs hûvössel ellentétben tiszta friss idõnek ígérkezett. Nyolc elõtt ott voltam, a szombati feladat az ajtók vízszintes felületének festése volt. Pénteken majdnem az egész fedõfesték elfogyott, venni azonban apám sem akart, mert elég soká kell legközelebb, csak beszárad (ráadásul nem is olcsó). Marika mondta is hogy van neki még tartalék. Így elsõ lendületbõl az ajtók peremeit festettem körbe ecsettel, bár Marika már telefonon is elmondta, hogy nem kell az ecsettel vacakolni mert azt meg lehet csinálni a hengerrel is. Mondjuk az jó ötletnek tûnt, hogy az ajtók nagy, egybe vízszintes felületét ne ecsettel fessük – mint festettem én vagy húsz éve amikor a Pöttyös utcában volt ilyen – hanem egy kis festõhengerrel. Csakhogy annyi festékem szombaton reggel már nem volt, hogy a hengert bemaszatoljam, hát vagy egy órát elvoltam az ecsetel. Az ajtók peremére amúgy sem jó ötlet szerintem a henger, de mindegy...
Marika olyan fél tíz tájban jött meg illetve mert, kocsija nincs (és úgy látszik, ott már senki sem jár gyalog :)) apámért telefonált, aki felment érte és lehozta kocsival... Az egyik ajtót még festés elõtt le akarta csiszolni és átglettelni, szerintem feleslegesen mert annál egyenetlenebb felületû ajtókat is lefestettünk, de mindegy, segíteni mentem nem tanácsot adni vagy még kevésbé beleszólni abba, hogy mi hogyan legyen. A hengeres festés nekem új volt. Marika keverte ki a festéket, jó hígra ami nem baj, de a henger rengeteg levegõt vitt be a festékrétegbe, elsõre telidesteli volt buborékokkal. Nagyon nem értettem de ahogy láttam, Marika sem, aztán hagytuk úgy ahogyan van – és a híg festéknek hála a festék réteg felszíne szerencsére tényleg szépen kisimult.
Szombatra nem maradt nagyon sok feladat, egy felület kivételével az összes ajtóra felkerült a végleges réteg is. Marika nem volt igazán jól – nem tudom, mi a baja, a derekát fájlalta, apám meg szemernyi megértést sem mutat, állandóan azt emlegette, hogy miért is kell Marikának gyümölcsöt szednie ha nincs jól, Mindegy, ezt õk ketten lerendezik egymás között... Apám megette a tegnapról maradt egy adag pörköltöt, én meg a spenótot amit szintén pénteken küldött Marika de akkor nem fogyott el. Egészen finom volt, Marika igazén jól fõz! Ebéd utánra nem is maradt munka, összeszedtem magam és indultam haza. Nem szokta a cigány a szántást :) én meg úgy elaludtam a buszon hogy arra ébredtem, a buszvezetõ kurjongat az Árpád hídnál, hogy szálljak már ki, mert ez a végállomás. Nem is emlékszem olyanra, hogy ennyire elaludtam volna buszon, villamoson, metrón. Anyósom nem volt jól szombaton sem, hát arrafelé jöttem Kelenföld felé, hogy lássam hogy van. Így elég sokára értem haza, háromra...
Era azt mondta, hogy háromkor indul ki Törökbálintra, de persze amikor hazaértem ég híre-hamva indulásnak nem volt... Végül is a kocsi odahaza volt – Orsi szombaton reggel elhozta, hát kocsival mentünk. Tettem bele benzint, mondjuk nem az ilyen ügyfeleket szeretik gondolom a kútnál, olyat aki csak kétezerért tankol és pont annyit is fizet, de ez van, az augusztus mindig az egyik legvékonyabb hónap. Orsi ideadta korábban a smart kártyáját amit én meg elfelejtettem visszaadni, úgyhogy nem elég hogy alig fizetek valamit de még a smart kártyával is kell a kutas csajnak bajlódnia – hát ez van... Szóval kis tankolás, utána ki Törökbálintra.
Apósom szegény nagyon nincs jól, fáradt volt, bágyadt. Era persze színt vitt az életébe, minden vacak aprósággal problémázott egy sort, de legalább és talán kis idõre tényleg nem volt olyan unalmas a hosszú szombat délutánja apósomnak. A Törökbálinti tüdõgyógyintézet igen nagyon szép helyen van, már ha egy kórház, egy egészségügyi intézmény kapcsán az, hogy patinás, szép épület, hogy szép környezet, értelmes megállapítás. Azt hiszem sem azok akik ide beutaltak, sem akik látogatni jönnek, ezt túlságosan nem értékelik, bár lehet hogy igen. A Szent Imre kórház, pedig az sem valami kimondott kupleráj, egy lerobban kóceráj ehhez képest. Itt, Törökbálinton nincs építkezés, itt csend van és nyugalom – bár a portás szerint ez csak a hétvégére igaz, hét közben tud itt is diliház lenni. Bõ egy órát voltunk Törökbálinton, utána vissza Kelenföldre, anyósomat megnéztük és megbeszéltük a vasárnapot (szombaton nem volt Törökbálinton és vasárnap menni akart).
Este még elmentünk spar-ba vásárolni is – nem voltak sokan, az alsó parkoló majdnem üres volt amikor kiálltam, ritkán látni ilyennek. Hát, jól elment a szombat is...
