(#1152) 2009. november 12., csütörtök
Csütörtök késõ délután, foglalkozás a SzÁMALK eÁRG csoporttal. Office alkalmazások, annak a feladatnak egy változatát csinálják meg, amit elõzõ napon az eWPR csoporttal csináltattam meg. A feladat nehézsége pontosan olyan, de egy másik lekérdezés sort kell megcisnálniuk. Ez kisebb csoport, velük kicsit mindig gyorsabban haladtam, habár ebben az is benne lehet (és lehetséges hogy csak ez volt az ok), hogy az egyes feldolgozandó feladatokat nem elõször csináltam meg, nem voltak apró üresjáratok, jobban ki tudtuk használni az idõt. Maga a feladat nekik is nehéz, eldolgozgattak vele. Az elején volt kis probléma: a lapomra feltett ZIP-be beletettem más TXT állományokat is, aztán azt vettem ki belõle ami kellett volna bele, így az egyik, igaz kettõ oszlopos és hat soros táblát végül is kézzel szerkesztettük meg.
Versenyfutás...
Pénteken délután a fõiskolásokkal lesz adatbázis óra, ez mondjuk eléggé összhangban van ezzel, amit a SzÁMALK-osokkal csináltunk igaz: itt azért többet kellene felvonultatni, ez mégis csak fõiskolai szint. A lekérdezések mellett majd egyéb SQL parancsokat is meg kellene nekik tanítani. Meglátjuk, ott sem szoktunk gyorsan haladni. Még aznap délután loholás lesz át a Mérnök utcába, az eWPR csoportnak programozás, egy számonkérõ feladatot kell csinálni még ma este vagy holnap hajnalban és meg kell tervezni azt is, hogy mit vegyünk, a számonkérés után és milyen irányban haladjunk tovább. Egy nagyon tömény hétvégi foglalkozás van mögöttünk, feltehetõen a gyakorlás jó ötlet, inkább az ismeretek elmélyítése tûnik hasznosnak az újabb és újabb (esetleg nem beágyazódó) tudáselemek felvonultatása elõtt...
Szombaton operációs rendszerek a fõiskolásokkal, elõtte hárman is vizsgáznak három dologból, ehhez feladatlapot kellene csinálni és átnézni azt, amit majd az operációs rendszerek órán szeretnék feldolgozni. Az elmúlt foglalkozáson volt úgy emlékszem pár ötletem (és nagyon remélem, le is írtam ezeket mert mostanra csak arra emlékszem hogy apróságokat változtatni akartam, arra sajnos nem, hogy konkrétan mit is)
Nem panasz ez persze: jó hogy ez van, jó hogy most így adódott hogy ennyi minden van – az már látszik, hogy lecsengõben sajnos ez a boom, egy héten ennyi foglalkozás már sajnos ebben a félévben nem is lesz... (Nem baj, dolgozat viszont rengeteg amiket korrekten ki kell javítani :))