(#1221) 2010. január 08., péntek
Nóra pénteken ment délre a holter-éért. Csütörtökön este itten vergõdött (nem igazán), hogy mi is legyen, mert csak egy órája van, meg egy fél, de ha ekkor meg ekkor bemegy... Nem tudom részletezni mert nem követtem, de nem si kellett: a lényege az volt a dolognak, hogy nem akart bemenni a suliba pénteken – és nem is ment!
Délre ment az orvoshoz, nem sokkal utána láttam, mert megbeszéltük, hogy pénteken jön és tanulunk. Meg is jött, de mint kiderült nagyon mogorva volt. A pontos okot nem tudom, feltehetõen több minden egyszerre okozta hogy olyan mogorva volt. Egyfelõl nagyon zavarta a holter, ezt láttam rajta, mondta is, de az elsõ pár szavam után annyira csúnyán reagált, annyira szemtelen volt hogy úgy gondoltam, jobb ha nem us szólok és hagyom hogy õ mesélje el mit is végzett. Kellett kicsit mászkálnia a rendelõben, de szerintem nem vészes, õ viszont úgy élte meg, és nagyon felháborodottan mesélte is el, hogy hol ide, hol oda küldözgették. Azt is negatívan élte meg, hogy az orvos, akitõl végül is megkapta a holter-t, kicsit viccelõdött vele. Nagyon mogorván jött hozzám, na így kellett elkezdeni Access-t naulni, SQL parancsokat megfogalmazni. Volt pillanat, amikor fel kellett emeljem a hangom, nem szoktam, de egészen e4gyszerûen nem volt más választásom. Az ugyanis, ha hazazavarom, azt hiszem a legrosszabb megoldás, akkor a dolog viszállyá mérgesedik... Így viszont belefojtottuk a rosszkedvét a munkába, a sikeres munkába, ha nem is végeztük sokat de a péntek kora délután sem telt haszontalanul. Nem akartam így abbahagyni, ezért utána elballagtam Nórávan a közeli patikába kiváltani azt a vastartalmú gyógyszert, amit ma írt fel neki az orvos, állítólag vashiányos (is). Amikor elengedtem, amikor én ebédelni, õ meg hazafelé indult, akkor már viccelõdni is tudott meg akart is.
(Amikor nem sokkal hat elõtt megérkeztem haza, már vagy egy órája aludt. Ahoz képest hogy miminden rosszat elmondott a holter-rõl, elég édesdeden aludt vele – szerencsére...)
