(#1300) 2010. március 02., kedd
Tegnap Nóri végre megint volt korrepetálni, jó sok idõ kimaradt, de elmúlt héten pénteken is jött meg tegnap is. Már pénteken sem csúcsformában, de azt hittem, zavarta hogy amikor megérkezett, kettõ tájt, éppen akkor jöttek a fõiskolás csoportok is és elég sok szaladgálni valóm lett egy negyedórás idõszakban. Péntek meg a hát vége, kifáradt – szóval ezeknek tudtam be, hogy kicsit nehezebb volt vele szót érteni. A tegnapi nap a hét eleje, fáradt sem lehetett és semmi más dolgom nem is volt, mint vele foglalkozni.
Elég nehéz volt vele...
Lehet, el kell gondolkodjam, legalább vele mit kell, kellene másként csinálni, de az ideális az lenne ha ezzel párhuzamosan visszavenne az önérzetébõl! Visszatérõen megsértõdik, amikor megmondom, ha valamit rosszul csinál, aztán bevágja a durcit egy negyedóra múlva, gondolkodni, törni magát mér nem si hajlandó, olyankor szinte mozdulatonként, részlépésenként azt várja, hogy diktáljak, hogy mondjam meg azt, hogy hol és mit kell csinálnia. Nagyon nem tudom még mit kellene másként csinálni de mivel nagyon sürget az idõ is, ki kell találjak valamit, mert így nem túl hatékony a közös munka. A feladat persze elkészül, de nem ez, hanem az lenne a cél, hogy tudást és tapasztalatot szerezzen és nem is a soká' jövõidõben maga is meg tudja csinálni. Úgy azonban ez nagyon nehéz lesz, hogy minden szíre szóra önérzetesen megsértõdik, mondván hogy mindig ellentmondok neki, és olyankor már semmi újat befogadni nem hajlandó...
Nem egyszerû ez a gyerek...
