(#1828) 2011. július 25., hétfõ
Egy kép a régmúltból... A pontos dátumot nem tudom: a saját korom alapján 1968 vagy 1969 lehet az, amikor készült. Ürömön, a Petõfi utcában, nagyapámék házának kertje, valamikor május végén feltehetõen egy Gizella napon... A képen rajt van anyám de apám nincs, nagyapám viszont igen (pedig õ szeretett nagyon fotózni), gondolom ezt apám kattintotta el...
Egy másik kép a régmúltból. Ez 1959-ben készülhetett, sokkal korábban nem – 1957-ben költöztek apai nagyszüleim Ürömre – és késõbb sem hiszem mert 1960-ban születtem... Az évszak sem túl behatárolható, mondjuk április közepe és szeptember vége között a kánikulai nyári hónapokat leszámítva akármikor... Ezt a képet szinte biztosan nagyapám kattintotta el!
Soha nem fogom azt hiszem igazán megérteni, egy emberben mit alakít ki a vele született hajlamok, képességek és késztetések kibomlása, ebben mennyi a környezet hatása mindenekelõtt pedig a nevelésé... Olyanok amilyenekké neveltük õket? Vagy olyanok amilyenekké a gének mint adottság és a körülmények mint esetlegesség, véletlen formálja õket? Két dolog miatt jutott eszembe ez, egyik nagyon távoli a másik nagyon közeli...
Nóri egy bográcsot kért, a hét második felében menne a barátnõivel azt hiszem kempingelni. Ürümön emlékeztem hogy van, volt ilyen. Emlékeztem, hogy fényképen is szerepelt. Keresgéltem a régi fényképek között. (Nagyon örülök, hogy régebben: kettõ lehet azonban hogy már három esztendeje is van, hogy ezeket a papír alapú képeket Ürömön beszkenneltem, most megvannak itt a gépemen elektronikusan.)
Keresgéltem, és sok olyan kép is felbukkant - ilyen értelemben jó, hogy semmi rendszer semmi sorrend nincs közöttük - ami lehet 40 éves is, még régebbi és az ürömi Petõfi utcai házból ahol apám szülei éltek, volt hogy mind a három gyerekükkel majd egy ideig már azok gyerekével is. Nagy nyüzsgés volt mindig, sok olyan kép került elõ a szkenneléskor és lett rögzítve ami egy-egy Gizella napon készült (apai nagyanyám keresztneve). Hogy jön ez ide? Nagyapám, nagyanyám jó ember volt, a gyerekeik mégis olyan zûrös életet éltek, apám nem, de mind a három húga igen... Jutka kevéssé, bár emlékszem a férje, Gabi nem volt egy egyszerû eset, sokat balhéztak, el is váltak, a második férje azt hiszem nem volt olyan... Õ már nem él és most Gabival jól vannak, de a fiatal kora olykor viharos volt. És ez még semmi sem volt Mari vagy Gizi dolgaihoz képest, pedig odahaza csak jót láttak azt hiszem... Gizivel nem tudom mi van, de az õ fiai is olyan zilált életet éltek, élnek mint fiatalkorában õ... Mari már nem él, kimondottan önpusztító életet élt... Szomorú gondolatok...
A másik ennyire nem drámai, bár nem esett jól... A történet nem hosszú és eléggé banális is. A diákjaimtól, az egyik végzõs osztálytól kaptam ötezer forint Libri utalványt. Nórinak adtam, aki persze hezitált egy sort, nem akarta hogy mind hozzá kerüljön (de hát jólesett adni és õ inkább olvas mint én). Hétfõ este ment el könyvet venni, amikor ment nem volt még nagyon harapós - bár soha sem olyan kis kedveske amilyen kicsi leánynak volt. Aztán megjött este, láttam nála egy Coelho könyvet, gondoltam ezt vette. Semmi pikírtség, csak megkérdeztem, mit vett - mint egy jobb horog, úgy vágott vissza: "Nem mindegy?" Nem is értettem elsõre, nekem mondja? Hát nekem...! De. Végül is mindegy... Mindig rosszul esik amikor elõzménytelenül, amikor nem piszkálásra kötözködésre válaszul ilyen velem (OK, ha olyankor olyan akkor az rendben van :)), mindig rohadtul bánt, mert nem tudom mivel adtam okot rá. És mert hogy kicsinek nem ilyen volt. Most akkor én rontottam el? Igen lehet - bár nem tudom mivel, de ennél is jobban bánt hogy ilyen...
