(#1834) 2011. augusztus 02., kedd
Kedd...
Hajnalban keltem, a hat nullal ötössel mentem ki Ürömre. Kis hijján lekéstem a buszt. Éppen hogy jutottam csak fel a buszra. Ilyenkor tudja idegesíteni az embert, hogy a buszmegálló pénztárosa vacakol a jeggyel... Apám, pedig elõtte nap megbeszéltük azt, hogy kedden korábban, a szokottnál is korábban megyek, apám persze hogy elaludt, akkor keltek amikor kiértem. Ilyen korán régen kezdtem, de kellett, még akkor is soknak tûnt ez a meló, a kerítés festése...
Úgy hittem, kedden lecsiszolom és lefestem... Álom álom, édes álom...
Egy fúróval és a hétfõn vett drótkefe koronggal álltam neki a dolognak. Az már az elején, kora reggel látszott hogy nem gyors dolog rendesen letisztogatni (már amit le lehet) a negyven év rárakódott festéket, ahol meg a festés sérült, ott a rozsdát is... Nehéz meló mert erõ kell hozzá, különben nem takarít le semmit a felületrõl, a fúrónak magának is van súlya és amikor repked a rozsdapor, a régi festét-plakkok, na akkor még kicsit veszélyes is...
Estére olyan lettem mint egy szánbányász: kár, hogy nem fotóztam vagy fotóztattam apámmal magam le! Régen volt ennyire nehéz és ennyire koszos melóm. Hogy milyen jó lett a felület elõkészítve, hát az nézõpont kérdése... Azt hiszem, ennél jobban ez a kerítés még nem lett megdolgozva, de az is igaz, hogy nem lett fémtiszta az egész felület... Így vagy úgy: este fél nyolc lett, mire végeztem, hót koszosan és hulla fáradtan...
Lezuhanyoztam és a fél kilences buszt még elértem... Nehéz nap volt de ez legalább megvan!
