(#809) Nóri befestette a haját a hét végén. Ekkor vette, vettük észre hogy a jobb füle mellett levő anyajegy eléggé túlfejlődött. Ezzel kellett valamit kezdeni. Anyja elvitte tegnap ide a gyerekorvoshoz, utána ott beutalót kaptak a gyermek bőrgyógyászatra – ez a Mária utcában van – ott meg időpontot kaptak az ambuláns anyajegy-eltávolításra. Na, Ere nem is lenne maga-maga, ha ezt nem zokogva mondja el a telefonba... Este elég szóváltás volt, Ere képtelen rendesen elmondani mi a teendő, csak nyekereg... Tudom hogy szó nélkül kellene elviselni, de egyszerűen képtelen voltam rá a hosszú nap után – hát persze hogy éles szóváltásba torkollott a dolog, ami nagyon nem jókor jött, Era is, Nóra is nagyon félt a másnapi műtéttől... Mindegy, végül is kialakult: ma azaz pénteken én vittem Nórát a bőrgyógyászhoz...
Enyhe az idő, borult és szemerkélt is az eső olykor (estére meg zuhog). Reggel elég korán keltünk, hétre a klinikán kellett lennünk. Ott is voltunk: Nóra nagyon feszült volt, rengeteget pimaszkodott... A betegirányítóból fel a másodikra, mivel ez valami klinika orvostanhallgatókkal, reggel nyolckor valami főorvosi konzílium volt, egy tanteremben összegyűltek az orvosok meg az orvostanhallgatók. Nem kellett itt sokat várni, megvizsgálták Nórit utána meg mehettünk fel a hatodikra. Egy nem nagy előszobában a műtő előtt kellett várni, mi voltunk a negyedikek. A falon nagy tábla a betegeket a műtétek szakmai szempontjai alapján hívják be... Ehhez képest véletlenszerűen történt, nagyjából érkezési sorrendbe, bár egy fontoskodó fehérköpenyes középkorú nő – műtőstől orvosig akármi is lehetett - „behozott” valami kuncsatot soron k-vül. Nóri ekkorra megváltozott, aggódott és izgult, de igyekeztem sokat beszélni hozzá és semmi lelkizőset hogy felengedjen és sikerült is: a félelmét nem tudtam oldani (nem is hiszem hogy lehetett volna), de legalább felülkerekedett rajta, akkor már nem volt érdes, szemtelenkedő. Még a parkolóórát is emlegette: 9:30-ig volt jó, de az hamar látszott, hogy nem kerülünk addig sorra. Mondjuk engem nagyon nem izgatott, fontosabbnak tartottam hogy Nóri rendben legyen...
Aztán csak sorra kerültünk... A doki pattogósan katonásan adott utasításokat de sem rideg sem barátságtalan nem volt. Nórival beszélt közben, viszonylag hamar megcsinálta a műtétet. A kocsi nem volt nagyon messze, ekkor a fájdalomcsillapítónak hála Nóra még elvolt rendesen. Aztán hazaértünk – borult esős idő volt és elég nagy forgalom is – és akkorra Nórus már fájlalta is... Délután igyekeztem mihamarabb megcsinálni amit meg kellett csinálni aztán jöttem haza, hogy Nóri ne legyen egyedül. Tamás elment Lamossal Bécsbe, ezért meg a fene tudja miért, Orsi hamar itthon volt és házimunkával foglalkozott (nagy idők jönnek :)) szóval Nórus végül is nem maradt egyedül... Még a szövettanit kell megvárni, reméljük nem lesz vele semmi probléma...
