(#966) 2009. június 30., kedd
Az elmúlt kettõ hétben megvoltak az érettségi vizsgák, mindent végigültem ilyen vagy olyan minõségben, nagyon sok feleletet és nagyon sokféle kérdezési stílust hallottam. Egyben mind közös volt: addig a kérdezõ nem nyugodott, amíg a helyes válasz ki nem lett mondva. Nem tudom, hogy ez miért ennyire fontos. Talán a tanár egyéniségek jellemzõje, hogy addig nem nyugszik, amíg a helyesség meg nem jelenik, akár írásban dolgozatnál, akár felelésnél, akár vizsgán...?
Az évközi, a tanításba beillesztett felelés persze szerintem más. A lényeges különbség a hallgatóság. A felelés persze alapvetõen számonkérés, alapvetõen az a célja, hogy a tanár lemérje, egy adott diák a tananyag kérdéses részét mennyire sajátította el és ezt mennyire tudja visszaadni. (Már ez a kettõsség is problémás mert mérni csak az utóbbit lehet és feltételezni hogy ez erõsen korrelál az elõzõvel szerintem némi bátorságot igényel, de mindegy.) Fontos azonban, hogy az egész osztály jelen van. Az amit a felelõ elmond, nem csak a tanárnak szól – erre sajnos minden diák hamar rájön és a felelés gyakran színielõadássá tud fajulni, erre a tanárnak kell ügyelni. De fordítva is így van, a diák felelete, a szavainak a viselkedésének értékelése az osztály elõtt történik, erõs üzenet jellege, tartalma van az osztály felé. Az, hogy ilyen felelet során a tanár javítja azt, ami hibásan hangzik el, hogy kérdésekkel elõhívja (persze ha van mit és van honnan) a feleletben feldolgozott tananyagrész fontos részeit, az hogy ha végképp nem akar elhangozni, hát õ maga elmondja, nos ez szerintem mind helyénvaló...
A produkció közönség elõtt zajlik, az elõadás az osztálynak (is) szól...
Érettségin nincs közönség.
A vizsgabizottság nem mindig érti a feleletet (például az informatika feleletet van, hoy pontosan csak a kérdezõ informatikatanár érti, értékelheti), a többi, éppen felkészülõ vizsgázó el van foglalva a saját munkájával és nem is azt a tételt dolgozza ki, erre garancia hogy a tételek eltérõek. Nincs tehát sem szükség sem ok sem cél, semmi értelmes magyarázat ara, hogy érettségi felelet során miért kellene a helyességnek elhangoznia. Ez mérés, kíváncsiak vagyunk arra, a diák vajon mit tud. Amit tud, elmondja, volt ideje felkészülni. Finoman szólva optimizmus (kicsit nyersebben: erõs naivitás) kell ahhoz hogy azt higgye az ember, a kérdések felnyitnak valami hetedik ajtót a felelõ elméjében és majd jönnek, jönnek a helyes feleletrészek.
Nem jönnek!
Csak a meghökkenés, az értetlenség jön, amikor a vizsgáztató kérdésekkel próbál elõhívni tudáselemeket. Mindig a rácsodálkozó értetlenség és olykor a mosolyt fakasztó sutaság, ha mégis valami feleletelem születik – a korábban kitett aranyköpések egy jó része ilyen bábáskodással született. Egészen egyszerûen nem értem, mit ér, értékelés során milyen súllyal eshet a latba az olyan mondat, aminek a 90%-át a kérdezõ tanár mondta elõre, a vizsgázó egy kötõszóval befejezte, olykor még ez sem, olykor csupán rábólintott, igen, ez az ez a helyes válasz? Nincs hallgatóság, kinek szól akkor mindez?
A diákot, a vizsgázót vizsgafelelet közben egy dologgal lehet hatékonyan megzavarni: jó szándékú kérdéssel...
