(#1403) 2010. május 26., szerda
Sztrényi József Szakközépiskola és Szakiskola Monoron, az itt lezajlott kompetenciamérésen voltam minõségbiztosítási felügyelõ (vagy ellenõr, vagy ilyesmi...)
(kompetencia mérés) Szerdán volt esedékes – egy korábbi megkeresésre válaszul az OH OKÉV-nél regisztráltam magam, így idén kaptam megbízást emelt szintû gyakorlati feladatok javítására is – errõl bõvebben itt – és emelt szintû vizsgabizottság, szaktárgyi bizottság elnöki posztjára is; valamint (errõl lesz szó most itt) a kompetenciamérésben úgynevezett minõségbiztosítási felügyelõi munkára. A kompetenciamérés eredménye az iskolákat, az ott folyó munkát (is) minõsíti. Ettõl kezdve az iskola érdekelt abban amiben sajnos a diák általában sem és a kompetencia mérésen meg fokozottan nem, történetesen abban hogy jó eredményt érjen el! Mivel pedig az iskolák minõsítése a szó szoros értelmében lehet létkérdés, hiszen több az iskola, a férõhely mint a diák, nos mindezek mentén az iskola számára kínálkozó lehetõség az, hogy így vagy úgy de „segítse” a diákot. A minõségbiztosítás finom kifejezés, a feladat az, hogy meggátoljuk az iskolákat a nem szabályos tevékenységben! Egyfajta ellenõrzés ez...
Eddig mindig közelben volt az iskola, ahova kirendeltek, még jármû sem kellett, legutóbb a szó szerint a szomszédban levõ suliban voltam... Idén azonban elõször messzebbre, Monorra kellett menjek, a Sztrényi József Szakközépiskola és Szakiskolába. Kocsival nem gond, tõlünk nincs nagyon messze, a forgalomtól tartottam kissé de az sem volt veszélyes. Fél nyolcra kellett kiérjek, de hét után valamivel ott voltam, az iskola a város legszélén van, így Monorra be sem kellett menjek. Korábban mentem, kihasználtam az idõt, csináltam egy sor fotót az iskoláról. Érdekesség: alig öt perce hogy bóklásztam a suli körül és kattintgattam – ennyi elég volt, hogy a portás és a gondnok kijöjjön az iskola elé és megkérdezze, mit is akarok... :)
Az iskola szakiskola is, szakközépiskola is. Azt hiszem, nem mondok rosszat az iskoláról nem akarnék – ha azt mondom, az ott tanító kollégáknak sokkal-sokkal nehezebb dolga lehet mint nekünk a Fáy-ban... Hat teremben írtak a diákok öt kollegina és egy kolléga vezetésével. Na, a kollága nem foglalkozott a dologgal, a háta közepére kívánta az egészet, nem nagyon tette a dolgát... A kolleginák nem, õk lelkesek voltak, bár az egyik idõs tanárnõ rettentõen utálta láthatólag, hogy ezt kell csinálnia. A többiek azt hiszem a saját osztályukkal dolgoztak azaz a tantermi munka pont ezekkel a diákokkal volt láthatólag neki szokásos tevékenység, ez meglátszott ahogyan beszélt a diákokkal, ahogyan fegyelmet rendet tudott tartani – nem úgy mint a kolléga! – és ami nagyon fontos, a diákokat névrõl, arcról ismerték. Persze nem volt mindegyikük egyformán talpraesett, az egyikül például szépen kihasználta a várakozás, a felügyelet idejét és a szülõi kérdõíveket elõkészítette, így a végén csak kiosztani kellett, a másikuk viszont még a címkéket is összekeverte, vegyesen tett kérdõíves és otthoni kérdõíves címkét minkét csomag elemeire...
Megvolt ez is, valami aprópénzt hoz a konyhára ez is... Dél sem volt még, amikor aláírattam az ottan igazgatónõvel a teljesítésigazolást – ezt le kell adni az OKÉV-nál, ez a számlabenyújtás feltétele – aztán kocsi, és negyed egyre, ebéd elõtt már a Fáy-ban voltam...
