(#1502) 2010. szeptember 18., szombat
(régen) Hajnal van, korai, minden sötét még odakint, a forgalom is alig alig... Esik, veri az esõ az ablakot, de ezt, a gyér forgalmat és az esõkopogást leszámítva nincs zaj... Régmúlt napok fényei: valaha amikor a lányok még nagyon picik voltak, az esték mindig körülöttük forogtak, etetés, fürdetés, elaltatás, amire szinte mindig én is elaludtam és mindig hajnalban keltem és dolgoztam a gépen, akkoriban sokat kellett, inkább azt mondom, hogy: lehetett programoznom, akkoriban a gépen szinte mindig Pascal programokat írhattam. Ilyentájt, erõsen hajnalban. Fekete csendben, alig zajos nyugalomban, emlékszem, hogy ilyenkor sikerült mindig haladni, elõrelépni, jutni valamire... Most már nem kell programozni, legfeljebb magam erõltettem, hogy a kicsiknek legyen ilyen is a tananyagban (a suliban senki más ezt nem csinálja rajtam kívül), és már idehaza a lányok sem kicsik. Már nem egy kiszuperált és átdrótozott Junoszty TV a hatalmas doboznyi XT (megvan még!) monitora, nem 5,25”-ös floppy-ról kell DOS-t boot-olni aztán lemezt váltani ha TurboPascal programot akarok írni, fényévekre van az a technológia amin most gépelem ezeket a sorokat amattól. Másfelõl viszont fel nem érhet vele, mert ebben már semmi különleges nincs (alig van, nagyon ritkán van), amabban azonban volt, nagyon is, egészében különleges volt, izgató, kihívás aminek nem lehetett ellenállni... Régen volt...
