(#1793) 2011. május 16., hétfõ
Esõs idõ vasárnap délután...
Esõs idõ hétfõn regel: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér, 1-es terminál
A gépünk, a kép beszállás közben készült, nem nagyon mutogattam a fényképezõgépet mert nem szokták szeretni ha ilyenrko fényképezek..
Vacsora a kollégákkal egy pizzériában
Szobarészlet...
(vasárnap, készülõdés) Ebéd után nekiálltam... Egy egylapos Excel munkafüzetben leírtam mi az amit szerintem vinni kell... Aztán kiegészítettem, aztán már egy dolog több néven is szerepelt... Aztán egy helyre elkezdtem összerakni a dolgokat. Két ing varrásra szorult, a cipõmet ki kell pucolni, az ingeket le kell vasalni - ha ez megvan akkor jöhet a fizikai bepakolás a bõröndbe... Készülõdöm, holnap indulok Osnabrück-be, Németországba! (Nem szeretek készülõdni,pakolni, ráadásulmájus15-én vasárnap az idõjárás is pont olyan búbánatos volt, mint amilyen kedvem a készülõdéstõl lenni szokott...)
(hétfõ hajnal aztán reggel) Nem aludtam jól, mindig ez van, ha messzire és/vagy hosszabb idõre van elutazás... A bõrönd bepakolva, ez még vasárnap este meglett, még talán egy pulóvert belegyömöszölök, hely is van benne meg a súlyhatárba is belefér... Pirkad: nagyon rossz lett az idõ, erõsen fúj a szél és szakad az esõ, a meteo szerint hideg is van. Május közepén azt hiszem ennél nagyon szarabb idõ nem is lehetne... Azt hiszem megvan minden aminek mostanra meg kell lennie. Mónikának, Lacinak írtam mail-t a vizsgákkal kapcsolatosan, ezen jár az eszem hogy minden rendben van-e. Feltehetõen igen vagy majdnem minden, ami döccenõ meg lesz, lehet azt remélem azok akik ott lesznek el tudják igazgatni... El kell – én nemsokára elég messze leszek... Ami az indulásig hátravan az a kézipoggyász, a hátizsák bepakolása, aztán olyan negyed nyolc tájban:
(indulás) Reggel az utolsó összepakolás a hátizsák... Reggeli, mert ezt most nem akartam kihagyni (nem tudom mikor lesz legközelebb kaja, a fapadoson ugyanis azt nem adnak, egészen pontosan venni lehet, nem jár a jegyhez), aztán öltözködés és a hátizsákba pakolás, az utolsó lépés. Ezt utálom nagyon, mert elõtte mindig ott van még az, hogy ha el is felejtek pillanatnyilag valamit, nem olyan nagy baj mert majd eszembe jut még és van még idõ, alkalom betenni a csomagba. De ilyenkor lezáródnak a csomagok, bezárul az idõablak, és ami nem lette elpakolva, nos análkül kell hogy elteljen a hét...
(uton, még Budapest) Metróval Kökiig mentem, most nem bliccelve, lyukasztva :) A Kökit építik, rendetlenség, a jelzõtáblák olyan irányba mutatnak amerre nem is lehet menni :( mert hogy az építkezés miatt lezárva... Hideg van, esik az esõ is, szóval eléggé búbánatos az idõ, a hangulatom is, mivel semerre sem találom a 93-as megállóját... Nem valami kéjmámor a tizenöt kilós csomaggal esõben kerülgetni a megállóban várakozókat akik igazi pesti zombiként úgy csinálnak, mint ha maguk lennének a világegyetemben, eszük ágában sincs egy fél lépést elõre vagy hátra tenni hogy a nagy cuccal ne kelljen kerülgetnem õket... Aztán egyszer csak ahogy keresgélem, melyik is az én buszom, abba a megállóba ahol éppen bénázom, beállt a – 200-as busz, emlékeztem hogy ez is jó (csak abban nem voltam biztos, hogy ez BKV jegyre jár-e. Máig sem tudom hogy mi a válasz, lyukasztottam és a busz szépen le is tett a Ferihegy egyes terminálnál. Ahogy gondoltam, nagyon korán volt, alig múlt nyolc óra amikor a csekkolós terem végében letelepedtem...
(várakozás) A kisgéppel megpróbáltam, van-e net... Azt vasárnap, a reptér lapján olvastam hogy egyes részei lefedettek wifi-vel, azt is hogy a T-Com fizetõs, a Telenor pedig ingyenes elérést ad. De hát egy dolog az, hogy mi van kiírva egy WEB lapra (aminek a karbantartottsága kérdéses,mert bát már nem Pannon hanem Telenor a társaság neve de ha jól láttam fentebb a BKV jegyárak nem voltak e4gészen up-to-date állapotban. Avagy lehet, csak a BKV emel gyorsabban, semmint ahogyan a telefontársaságok nevet és tulajdonost váltanak...) És igen: az SSID szerint egy harmadik mellett ez a két elérhetõ hálózat, a Telenor-ral próbálkoztam, simán lehetett kapcsolódni. Azt nem tudom hogy a sávszélesség mekkora mert csak a mail-eket néztem meg, de az szakadásmentesen ment... Elvoltam ezzel majdnem fél tízig, akkor megjött a kollégám és szépen beálltunk a csekkolásra várók sorába. Elõttem egy afroamerikai lányka csomagjával akadt valami gond, kipakolt meg bepakolt... A csekkolás után a biztonsági ellenõrzés, erõs a gyanúm hogy ebben több a misztérium mint a gyakorlati haszon. Levétették még a fém csatos nadrágszíjat is, de érdekes módon a dögcédulámat nem jelezte a biztonsági kapu pedig ez biztosan nem távolkeleti hamisítvány, a nyolcvanas évek végén megkapott katonakönyvbõl szedtem ki, ez a szocialista Magyar Néphadseregben a legénység számára rendszeresített azonosító plakett, szinte biztosan fémbõl van. Szóval a biztonsági kapun átmentünk, utána a tranzitban kellett majdnem egy órát várni. Az afroamerikai csaj pont velünk szemben telepedett le, egy az enyémnél valamivel kisebb alakú Eee netbook-on molyolt valamit. A gépét egyénire alakítandó a fedlapjára egy baromi nagy Apple logót is feltett, aranyos ez meg az Eee jelzet egymás mellett, mintha valaki egy Mercedes hûtõrácsára egy Audi emblémát is tenne... :)
(beszállás) 10:50-re hirdették meg a beszállást, na ez csúszott majdnem 20 percet, aztán a fapadosoknál (bocs: low-cast :)) szokott módon az elsõbbségi beszállást választókat elõbb utána a köznépet buszba ültették és mentünk majdnem 50 (!) métert amíg be nem szállhattunk a gépbe. Itt nincsenek rendelt ülések, mindenki oda ül ahova akar és tud – ezért lehet értelme az elsõbbségi beszállásnak... Na, amikor az elsõ ajtóhoz már elég hosszú lett a sor, akkor a hátsón is elkezdték engedni a felszállókat...
(repülés) Innen kezdve sok várakozás nem volt: a szokásos biztonsági bemutató, aztán már gurul is a gép... Elég sokáig, aztán a pilóta megemeli a hajtómûvek teljesítményét és hosszan, hosszan gyorsul a gép körülbelül olyan gyorsulással amire egy személyautó a piros lámpánál másodpercekig sem képes... Aztán amikor feltehetõen a sebesség eléri a megfelelõ értéket, hanyattvágja magát a gép és meredeken emelkedni kezd – azt hiszem igazán megszokni ezt nem lehet... A házak egyre kisebbek, az utcák már úgy látszanak a falombok között, mint a Google maps-t átváltva mûholdas képre... Aztán a házak is aprók lesznek, beérjük a felhõzet magasságát, majd a gép fordul jobbra és még mindig emelkedve egyre közelebb ér az utazómagassághoz. És innen kezdve elég álmosító, monoton a dolog: a motorok erõs tompa moraja az alapzaj, odakint szikrázó a napsütés, valahol lent a felhõréteg felsõ része, hófehér réteg és odafent a magasban a tiszta kék ég. Olykor meg-megremeg a gép, feltehetõen ilyenkor nem egyenletes a levegõréteg, de nem hosszan remeg, utána vissza nyugszik – és én nagyon erõsen igyekszem nem elaludni...
(megérkeztünk) A repülés eseménytelen, szerencsére. Dortmundban pont olyan borult volt az idõ, mint Budapesten és szemerkélt is az esõ. A gép itt egy utasfolyosóhoz állt be, ezen kellett lejönni, már régóta semmiféle vámvizsgálat vagy útlevél ellenõrzés nincsen, utóbbira az utas folyosón levõ üres bódé emlékeztet csupán. Felvettük a csomagunkat (az enyém ment vagy két kõrt mert a többiekkel ellentétben nem ismertem rá), aztán az utas váróban kerestük a kollégát, aki ránk várt. Egy a suli fejléces papírjára nyomtatott levelet szorongatott, errõl ismertük meg herr Brandt-ot. Õ vitt minket kocsival Dortmund-ból Osnabrück-ne. Egy VWPassat-ja van, szép nagy kocsi. Az úton nem sok szó esett. Nem úgy az esõ, elõbb csak szemerkélt de volt amikor annyira zuhogott, hogy emiatt kellett lassítania. (Ha jól láttam, a szélvédõ vagy mi nendvesség érzékelõs, ugyanis a csapadék mennyiségétõl függõen adott tartományban a kcosi szabályozta az ablaktörlés ütemsebességét, nem a vezetõ.) Olyan egy óra hosszat tartott az autóút, mire Megérkeztünk a Kulmbach Hof nevû hotelhez. Herr Brand átadta a heti programot (Besuchsprogramm für die Kollegen aus Ungarn), azután elköszönt azzal, hogy fél hétre két kolléga jön értünk és elvisz vacsorázni.
(technika) A leszállás után írtam egy SMS-t hogy az otthoniak tudják, megint csak nem maradt fenn repülõ. Az SMS azonban nem ment el. Hát ez nem jó hír, még kevésbé az sem, hogy fogalmam sem volt, ugyan vajon miért nem. A telefonon pénz az volt, ez rendben: a telefonszám formátuma szintén rendben. Hát akkor...? Eszembe jutott, hogy a repülõgépen most elõször, a repülés ideje alatt nem kikapcsoltam hanem egy úgynevezett repülési üzemmódba állítottam a telefonomat – aztáan bból egyszerûen vissza. Lehetséges, hogy ez letiltotta a roaming-ot? Ugyanis sem az SMS nem ment el sem semmilyen hívást nem tudtam kezdeményezni, utóbbira a telefon állandóan azt üzente, hogy tiltott a szám. Na tessék... A bajt tetézte, hogy ellentétben a kollégák beszámolójával akik itt voltak és a net-en talált német és angol nyelvû leírásokkal, a net eléréssel is gond volt. (Hogy ennek mi köze ehhez? A szolgáltató WEB lapján meg tudom nézni azt, hogy hogyan lehet a roaming módot ki- és bekapcsolni. Ehhez azonban net kel. A szobából wifi csak fizetõs érhetõ el, nem veszélyes árért, azonban csak elektronikusan lehet fizetni: a mobil szám megadásával és a bankkártya szám megadásával. A kettõ együtt nekem nem nagyon tetszik, így nem is tettem meg. Hát ennyit a wifi hozzáférhetõségérõl :() A telefonnal azonban továbbra is gondban voltam, ezt csak már kaja után és vacsora elõtt tudtam megoldani, a recepció mellett egy gépen csak el lehet a netet érni. Persze bajok akkor is vannak, a Google alapértelmezetten itt német, a keresõbe ékezetes karakterek beírása bajos, és a visszakapott szövegben sem jelenik meg jól semmi ékezet... Csak sikerült egy idõ után azért kideríteni, hogy a *104# a nyerõ kombináció, és amint ezt megtettem, az SMS-ek is elmentek és telefonálni is sikerült.
(éhesen) Mivel nem ettünk reggel óta, elhatároztuk hogy körülnézünk a városban, hol lehetne valahol valamit enni. Az idõ hideg és borult, hol esett hol szemerkélt az esõ. Elindultunk a recepciós kislány útbaigazítása nyomán keresni kajáldát. Nem találtunk, amit meg igen ott közölték hogy öttõl van melegkonyha... Nem jó hír... Már jócskán benn jártunk a belvárosban amikor egy áruház (Kaufhalle, ha jól emlékszem) negyedik szintjén találtunk egy önkiszolgáló éttermet. A kaja nem nagyon drága és jó és nagyon jólesett. A következõ probléma a szállóba való visszajutás volt. Szerencsére elhoztunk magunkkal egy térképet a recepcióról (ha ez nincs akkor azt hiszem nagyon nagy bajban lettünk volna!), bár a dolgot nehezítette, hogy a szálló nevére emlékeztünk, semmi többre. A térképen megtaláltuk a szállodák listájában a nevet, a címet is, nagy nehezen kibogarásztuk azt, hogy ez hol és merre van (a szakadó esõben és erõs szélben ez nem is volt annyira egyszerû), majd kibogarásztuk azt is, hogy mi merre vagyunk akkor. Ezután csak a vissza irányt kellett megtalálni, persze hogy sikeresen az ellenkezõ irányba indultunk el. A negyedórás sétából aztán majd egy óra bóklászás lett. Igaz, legalább láttuk a város belsejét, éppen most vannak a Maiwoche nevû ünnepi rendezvények és emiatt aztán a belvárosban sok a sátor, a mutatványos. Hja, és ellentétben azzal amikor keresgéltük csak a kajáldát, most szó szerint tízméterenként botlottunk beléjük... Mondom, majdnem egy óra bóklászás után értünk vissza a szállóba...
(este, vacsora) Fél hétre jöttek értünk a kollégák, herr Landwher aki egy idõsebb, nagyon vidám kedélyû kolléga (nagyon nem hasonlít rá, ami a kinézetét illeti de igen nagyon ami a természetét: Joël Patier jutott eszembe róla). A fiatalabb kolléga, herr Richter azzal nyitott, hogy elpanaszolta, az imént villantották le valószínûleg mert túllépte a sebességet. Herr Landwher nem beszél túl jól angolul (sajnos én sem), herr Richter azonban igen, na õ egyébként is nagyon szeret beszélni és a francia kollégák közül a fiatalabbakra emlékeztet, amikor beleéléssel és erõs gesztusokkal mesélt a vacsora során – többször nem értettem mint igen. A vacsora egy pizzériában volt, kiadós és finom. Két sör ment hozzá, igaz csak harmadliteres és a vacsora után egy grappa. Na a piából a vezetés miatt herr Richter kimaradt. Fél kilenc magasságában értünk vissza a szállóba, ekkor nem esett hanem permetezett az esõ, szó szerint: mire a körülbelül tíz perces sétából visszaértünk, teljesen vizesek lettünk. Nagyjából ennyi volt az elsõ nap Osnabrück-ben...
