(#1841) 2011. augusztus 09., kedd
(évente) Évente sor kerül erre. Apámmal elmegyünk Hajdúdorogra. Ott éltek nagyszüleim, anyám szülei és nagyon sokan a rokonságból. Ott, a hajdúdorogi temetõben nyugosznak az anyai nagyszüleim... Onnan vissza a Hortobágyon át Jászapáti, ott távoli, az anyai nagyanyám rokonságához tartózók laktak (és laknak, velük nem tartjuk a kapcsolatot), a jászapáti temetõben apai nagyszüleim sírját látogatjuk meg. Olyan 530 km a teljes táv, 12..14 órába is bele szokott telni. Hatra megyek ki Ürömre és nagyjából este hat, hát, volt hogy késõbb is lett mire visszaértem apámmal (vagy volt, hogy apámmal és Marikával). Most is jön Marika.
Rekettyési pihenõhely, M3-as, kora reggel...
Kora reggel terveztem indulni, kicsit késõbb lett belõle de nem volt ezzel sem gond, a tervezett hat órás indulásból Ürömrõl negyed hét lett. A meteorológia már hétfõre hidegfrontot ígért, ehhez képest hétfõ délelõtt még fullasztóan meleg volt igaz: estére ideért a hideg a szél meg az esõ is és kedden is ez fogadott hajnalban amikor lementem a kocsihoz, sõt szemerkélt is az esõ. Ekkor jutott eszembe, hogy a pulóver kellett volna (nem mentem vissza érte) meg az is, jó hogy az esernyõm a kocsiban maradt. (Egészében és elöljáróban: a keddi napon az idõvel semmi gond nem volt, mert pont hogy nem volt kánikula, inkább már kora õsziesen friss volt a levegõ és a nap közepétõl kezdve és a reggeli szemerkélést és az esti megyeri hídi átkelésnél kapott kis esõt, még csapadék sem volt.) Végül is egész nap tiszta napos idõ volt, nem nagyon meleg de annyira sem hideg hogy eszembe jutott volna a pulóver...
A GPS-be elsõre a hajdúdorogi címet ütöttem be. Csillaghegy felé vezetett le, azután át a Megyeri hídon át, az M0-son és úgy ki az M3-asra. Budapesthez közel annak még elég nagy a forgalma, ilyenkor hátköznap reggel tájt inkább persze kamionok majd távolabb érve megritkult az is. Jól lehetett haladni, nem sokat változott út közben a GPS becslése ami a tervezett érkezési idõpontra vonatkozott. Nem siettünk sehova, elsõre egy Rekettyés nevû pihenõhelyen álltunk meg.
Az autópályán gyors és (szerencsére :)) eseménytelen az utazás. Egészen a hajdúnánási leágazásig – volt év amikor az M35 felé lefordultam Görbeházánál, na akkor tekeregni kellett kicsit. Most nem, igaz: az az út ami délkelet felé visz az M3-tól Hajdúnánásra, valami elképesztõen elhanyagolt, csupa gödör ás kátyú! Innen már közel volt Hajdúdorog, bár ahhoz képest mennyire, ahhoz képest addigra mennyit hajtottunk, a pocsék út miatt elég sok ideig tartott... A GPS-nek köszönhetõen most semmit sem kellett tekeregni hanem elsõre megtaláltuk a címet.
Miska bácsi nagyon örült nekünk, mindig nagyon örül! Marikáéknál viszont sokan voltak és sok is volt a dolguk: a fiaik is odahaza voltak, a nagyfiú (lengyel) barátnõje, valaki éppen elalvásból kifolyólag éppen és majdnem lekéste a buszt és Gyurinak kocsival kellett kivinnie a buszhoz – szóval akadt ott tennivaló Marikának, Gyurinak bõven nélkülünk is. Miska bácsival beszélgettünk, ami – ez nem baj! - nagyjából kimerült abban, hogy Miska bácsi mesélt és mesélt és mesélt, sokat a régiekrõl, a rokonokról... Annyiszor jut eszembe (és ezen a napon többször is, sokszor is), hogy a réges-régi idõk hangjai ezek, hogy nem tudom, meddig hallhatom még és hogy ha nagyanyám legfiatalabb (élõ) öccse mesél még a saját szüleirõl, a (múlt) század elsõ és második harmadáról...
Tavaly is, most is: délelõtt átmentünk Újfehértóra. Ez a szomszéd teleülés Hajdúdorogtól keletre, bár elég nagy a határ, és ez már nem Hajdú-Bihar hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. (Apám mindig emleget valami Kisszegegyháza nevû települést vagy tanyabokrot és meglepve látom a Google térkép oldalán, hogy valóban van ilyen bejegyzés ott, bár a térkép semmi település szerût nem mutat – feltehetõen az ottani tanyák csoportjának lehetett régen ez a neve). Anyai nagyanyám még élõ legöregebb testvéréhez, Julis nénihez mentünk át.
Majdnem egy óra lett, mire visszaértünk Hajdúdorogra. Marika kapacitált, hogy maradjunk ebédre de egyfelõl már így is sokkal késõbbig maradtunk mind gondoltam (ami persze nem baj, csak hamar eltelik a nap), másfelõl meg Marikáéknál is jó sokan voltak, nem hiányzott neki még ez is... kedves volt, aranyos és bár nem ment könnyen, elköszöntünk....
Idén úgy alakult hogy elõbb mentünk hozzájuk, és utána a temetõbe. A nagyszüleim sírja szépen gondozott, most nem fedte be növény, gaz, mindenféle... Nem szabad, de kocsival egészen odáig bementem: apám nehezen jár, a temetõ fõkapujától a sír elég messze van, nem tudom mennyi idõ alatt és fõleg menyire nehezen jutott volna el oda.
Még mindig Hajdúdorog: ezután megnéztük a görög katolikus székesegyházat, páratlanul szép az ikonosztáza. Ezt ebben az évben sajnos csak az ablaküvegen keresztül tudtam lefényképezni mivel a templom most nem volt nyitva.
Háromnegyed kettõ tájt indultunk visszafelé, de nem az autópályán – nem nagyon szeretem – hanem a Hajdúvid – Hajdúböszörmény – Balmazújváros irányban, a Hortobágyon át Jászapátifelé... Ez sokkal lassabb út de jobban szeretem, amikor annak idején gyerek- és fiatal koromban sokat jártunk erre, amikor még mind a négy nagyszülõm élt, akkor még nem volt errefelé autópálya, és Hortobágyon is szeretek keresztül menni, évente egyszer és csak ilyenkor járok ott...
Nem unalmas nem autópályán utazni, de nem is gyors. Hortobágy községhez valamikor három után értünk ha jól emlékszem, lehet hogy még késõbb... Akkorra teljesen kitisztult az idõ, felhõ is alig, nem volt meleg és szikrázó lett a napsütés, szóval nagyon szép idõ lett. Ahogyan tavaly is, ott ebédeltünk. Ebéd után én elmentem pár fotót csinálni a Kilenclyukú hídról és a Csárdáról, Marika megnézte a kézmûveseket, Apám a kocsiban maradt. Elég sokat, bõ egy órát elbóklásztunk ott, mielõtt elindultunk volna tovább, Jászapáti irányába...
Ebéd, nézelõdés meg a fotók után a 33-as úton keresztül mentünk Hortobágy pusztán Tiszafüredig. Innen keresztül a Tisza-tavon: a térkép szerint hatalmas vízfelület, de az útról alig valami látszik belõle. Ezután Poroszló, Besenyõtelekmajd Dormánd következett, északnyugati irányba az M3-as felé. Dormándnál azonban nem az autópálya felé, hanem délnyugati irányba, fordultam és elõbb Tenkmajd Heves következett most már a 31-es úton, utána egy viszonylag hosszabb határ majd Jászapáti.
Jászapátin majdnem elmulasztottam a temetõ parkolójának a bejáratát – a temetõ Jászapátinak a Heves felõli végénél van – mert Orsi pont akkor hívott, egy álláslehetõségrõl, állásinterjúról mesélt. Itt semmi sem változott tavaly, tavalyelõtt óta: egy hatalmas füves placc a „parkoló” a temetõ bejárata elõtt. Apai nagyszüleim sírja a hátsó temetõbejárat közelében van, de itt nem tudtam kocsival közelebb menni...
Jászapátin nem sokat voltunk, a temetõ után indultunk vissza, a 31-esen. Ha rajtam múlik, ezen jövünk végig, lehet hogy nem ez a legracionálisabb, de sok-sok évig amíg apám nagyszülei éltek, ezen az úton jöttünk, mentünk... Szóval elõbb a „klasszikus” útvonal: Jászjákóhalma, Jászberény, majd Nagykáta a 31-es úton. (A térkép szerint utóbbi kettõ között van egy Alsóegreskáta nevû helység de a valóságban semmi ilyesmi nem volt, az úton legalábbis nem). Ezután Szentmártonkáta majd Tápiószecsõ, Sülysáp és Mende...
Apámék addigra már eleget mondogatták, mi lenne ha az M3-as felé mennénk, mert hoyg kevesebb kilométer meg hogy én hamarabb hazaérnék... :) Mende után ezt.Maglód – régen nem is volt az úton, csak mellette, mára kiterjeszkedett az útig... Mivel annyit és annyit és annyit mondták, ráfordultam az M0-ra. Na ott jött az aggódás: Marika korábban kétszer is elkeveredett amikor õk ketten mentek valahová, elkeveredett az M0-n és matrica nélkül sikerült felhajtania fizetõs autópálya-szakaszra, szegényt meg is büntették, most volt matricám, de mert az irányjelzõ táblákon Nyíregyháza is szerepelt, Apám is erõsen aggódott hogy – visszamegyünk! Innen kezdve nekem kellett õket nyugtatgatni, jó lesz ez az irány...
Persze hogy semmi probléma nem volt az iránnyal, legalább ez a része megvan az M0-nak, lehet hogy kilométerben ez több volt mint ha a városon keresztül jövök, de az autóút miatt biztosan ez volt a gyorsabb út. Ahogyan reggel oda, most visszafelé is a Megyeri hídon jöttünk át. Éppen napnyugta idejében voltunk, tiszta idõ volt: ritkán vezettem így, hogy éppen pont elõl a látómezõben a lenyugvó nap, alig lehetett látni valamit... Lejõve a Megyeri hídról már nem volt nagy kaland Üröm...
Jó késõn értünk Ürömre, késõbb mint ahogyan gondoltam, de hát nem volt ezzel baj, nem akartam hogy a nap rohanás legyen, nem mondtam sehol hogy menjünk már, jó volt ez így... Apám is, Marika is eléggé elfáradt. Kitettem õket, utána vissza Pöttyös utca (egy tankolás után – a kocsi jobban fogyasztott mint gondoltam, egy tankkal végigment sõt még lötyögött az alján valami :))
Remélem, jövõre is...Remélem, hogy nagyjából egy év múlva, 2012 nyarán is...
