Na végre hétvége... Rendesen lehűlt az idő, tegnap este az a kimondott undorító novemberi időjárás volt: hideg is, eső is... Hogy én mennyire utálom a novembert! :( Szóval végre hétvége, kiderült és most kora reggel még a nap is süt. Megvolt a péntek és a szombat is, tegnap egész nap VRML harmadéveseknek. Párhuzamosan ezzel a suliban volt foglalkozás a másodéveseknek is, a nagyelőadóban a délelőtti foglalkozáshoz kellett számítógép, kivetítő meg videó is. Az első kettővel semmi gond, azokat én tartom karban hanem a videóval meggyűlt a bajom. Már az elindítása sem volt egyszerű, de hangot aztán végképp nem sikerült kicsiholni belőle, még az oktatástechnikus kollégát is fel kellett hívjam telefonon aki ugyan meg nem oldotta a problémát de megnyugtatott hogy jó helyen keresgélek és már ez is valami :) Végül kiderült, hogy a videó audió kimenetéből kihúzták a csatlakozót, csak azután lett hangja hogy azt visszatettem. (Nem tudom, mi a fenéért kellett, de hát úgy érdekes az élet ha tele van kihívásokkal...)
A pénteki adatbázis-kezelő foglalkozás után hipp-hopp kiküldtem a feladatot a hallgatóknak. Na, már szombaton reggel volt aki rendesen leteremtett miatta, mert valóban nem könnyű, valóban erős és elgondolkodtató feladat... De nem megoldhatatlan...! Kell vele kicsit foglalkozni, de ez a tárgy ezzel akkor is lezárul: vizsgára külön készülni nem kell, vizsgázni nem kell... Szóval szerintem ha nehéz is, szerintem Korrekt... kíváncsi vagyok, hány hallgató fog még reklamálni :) Biztos sok... Majd igyekszem a leglenyugtatóbb formámat elővenni :):) Szóval amiatt volt máris zúgolódás és a harmadévesek – velük volt most órám szombaton – sem küldték eddig vissza tömegesen a WEB lap készítő feladatot. Na az meg kimondottan könnyű! (Ma eszemmel kicsit nehezítettem volna de most már mindegy...) Most meg itt állok (ülök) és töröm a fejem, hogy se olyan könnyű (olyan pimaszul könnyű! :)) a VRML feladat ne legyen mint a WEB lap készítése, de se olyan ijesztő mint az adatbázis-kezelő feladat mert akkor megint csak kapok rendesen a hallgatóktól a fejemre :) Az élet nem egyszerű :):) [Na mondjuk ilyen komplikáltat nem mernék kiadni :) Ez viszont esélyes lehet... Legjobban azonban ez tetszik... Na, asszemmeg is van: ennek alapján csinálok egy egyszerűbb testmodellt és az lesz a feladat: természetesen olyan node-okkal csakis, amik órán voltak, a VRML szintaxis annyira nem könnyen hozzáférhető mint mondjuk a HTML vagy az SQL, habár egy egészen jó távoktatási programot találtam itt. Kár, hogy ez a 2-es, mi pedig csak az 1-essel foglalkoztunk...]
Maga a VRML foglalkozás rendben lement... Korábban volt egy olyan ötletem, hogy a nap egyik felét szánjuk csak a VRML-re, a másik felég SVG-re... Aztán meggondoltam magam, nagyjából és fontosságát tekintve ezek miatt: a tanterv VRML-t tartalmaz, illik nagyon fegyelmezetten betartani a tantervet. A VRML is elég összetett ahhoz, hogy kitöltsön egy foglalkozást (egyik kedves tanítványom éppen most kommentelte az előző post-ot amiben meg is jegyezte hogy kevés az idő ennyire...) és végül: az SVG inkább a metanyelvek és a jelölőnyelvek témakörébe tartozik, a VRML meg semmi ilyen jegyeket nem mutat, csak annyi a közös bennük hogy ez is, az is látványos ha sikerül – de ennyi közös vonás meg kevés összekapcsolni a kettőt. A plusz ok meg az volt, hogy ha egy napra mindkettőt beiktatom, mindegyiket el kell kapkodni, ez lett volna az az eset amikor a több az sokkal kevesebb... Maradt tehát egész napra, kilenctől fél ötig a VRML. Rendesen végig dolgoztuk a napot, nem volt üresjárat de nagyon ügyeltem hogy tudják is követni a hallgatók.