Március eleje van, hideg már nincs de a tavasz csak lassan-lassan akar jönni. Hét közben volt napos idő is, hideg is, meg szél is – akkor voltam Ürömön, egy korábbi post-ban írtam is – de a hétvégére elromlott az idő. Éjszaka is esett, csupa víz minden. A fák, bokrok ágai még teljesen kopaszok, rügy is alig, az eső után pedig vizes minden, nedvesen csillognak a faágak, minden ágacska végén vízcseppek... Az ég teljesen borult, kinéz ma még eső azt hiszem. A mezőgazdaság biztosan örül az ilyen enyhe és csapadékos időnek – én jobban szeretném ha száraz, meleg és nagyon napos tavaszi idő lenne. De hát ez nem kívánságműsor...
Tegnap péntek volt: nem a legnehezebb napja a hétnek, valahogy mégis alig jutott időm mindenre. (Sőt, akadt amit majd csak hétfőn tudok befejezni...) Négy fő tizenegyedikes április közepén valami integrált tanulmányi versenyre megy, ezen informatika is lesz nekik és abban programozás is (állítólag így lesz – mondjuk kétlem de mindegy), nekik tartok hetente kettő alkalommal, csütörtökön és pénteken reggel egy-egy órát. A most csütörtökit, nagyon restellem ezt, de teljesen elfelejtettem! Kora reggel rávetettem magam valami feladatra – mindjárt ecsetelem is lentebb azt, hogy mire – és csak valamikor háromnegyed nyolckor szólt Katika, a könyvtáros, hogy a gyerekek várnak rám. (OK, Katikának nem dolga erre figyelmeztetni, de a srácok azért kereshettek volna...) Most pénteken viszont nem felejtettem el, megvolt a 45 perc de nagyon kevés ez. A négy közül egynek van affinitása a programozáshoz, neki a részleteket meg a tippeket kell csak elmondanom, a másik három sráccal azonban sokkal-sokkal lassabb a haladás. Ott tartunk, hogy körülbelül világos már számukra a Pascal program szerkezete, talán kapisgálják már, mi a változó, azt is kezdik érteni, hogy miért kell deklarálni, mi az hogy a változónak típusa van. A tegnapi foglalkozáson az adatbeolvasását és -kiíratást gyakoroltuk, a változókkal műveleteket végeztünk és „meglepve” :) tapasztaltuk, hogy az eredmény típusát nem csak a felhasznált adatok típusa de a művelet is befolyásolja. Ehhez egész (integer) számok osztását szoktuk „használni”, amikor is az eredmény akkor is valós (real), ha ez elsőre nem is indokolt. Momentán az osztás alkalmas annak kipróbálására is, miként lehet a jól megírt programot is kiakasztani buta adatokkal: a nullával való osztás jó példa erre. És ha már itt tartunk, a feltételes szerkezet (if, tehen, else) a következő lépcsőfok. Körülbelül most tartok velük ott, hogy most már készülni kell a foglalkozásokra, mert bár hülyeséget akkor sem mondok nekik ha improvizálok, de didaktikailag értékesebb lehet a példaprogram ha átgondolom előtte, hogy mit is akarok megtanítani. A pénteki példaprogram tipikusan ilyen volt. A hibás adatotok kiszűrését feltételes szerkezettel akartuk (akartam) megvalósíttatni, a baj csak az hogy erre a ciklus az ideális, azt meg a feltételes szerkezet után célszerű bevezetni. A feltételes szerkezetet ilyen példaprogramban az eredmény kiszámításánál lehet jól használtatni, ami azt jelenti: úgy bemutatni hogy a leglényege lássék a diák számára: világosan, lényegretörően és jól megjegyezhetően. Én mindig is nagyon szerettem a programozást – nagyon persze soha nem értettem hozzá sajnos – amiben talán belejátszik az is, hogy 1979-ben a számítógéppel pont a programozás kapcsán volt lehetőségem megismerkedni (a jó öreg Algol nyelv nagyon jó alapozás volt a Pascal-hoz) illetve hogy volt idő – az egyetemen – amikor a napi munkám nagy részét az töltötte ki, hogy Pascal-ban kellett, lehetett programokat készíteni. Nagyon tetszett, nagyon élveztem még akkor is ha nehezen ment, hiszen soha nem tanultam a Pscal programozási nyelvet, ezért aztán úgy kellett minden apróságnak utánanézni. Internet persze akkor még nem volt (nem volt elérhető még az egyetemen sem sokáig), maradtak tehát a könyvek meg a próbálgatás. Ez nem gyors és nem is egyszerű de nagyon élveztem. Sajnos, a programozással kapcsolatos örömöt nem nagyon tudom átadni a diákjaimnak: a Fáy-ban akiknek eddig tanítottam, talán csak a mostani 11E csoportban akad pár diák akinek valamelyest tetszik, senki több. A saját osztályom, a mostani 10E tavaly, a 185 órás blokk végén elég sokat kapott programozást, de még a jobbaknak is nehezen ment – pedig nagyon kis lépésekkel haladtunk előre – és sem nekik sem a többieknek nem tetszett... Vagy én csinálom rosszul, vagy ehhez, a programozáshoz tényleg kell valami affinitás ami vagy van vagy nincs, ha nincs akkor mindig is utálattal fogja a tanuló ezt a résztémát szemlélni. Mondjuk ha van, akkor csinálja magától is, csak egyengetni kell az útját. Na pont ilyen a négy tizenegyedikes srác, akiknek csütörtökön és pénteken tartok reggelente a nulladik órában egy-egy órát, szóval egy a négy közül azt hiszem pont ilyen. Van kedve hozzá, csinálja, felfedezéssel tanulja, azaz nem kell neki „leadni” az anyagot, inkább csak terelgetni kell abban, hogy mikor milyen résztémákkal ismerkedjen meg.
Csütörtökön reggel sajnos elmulasztottam a fentebb is említett programozás órát, mivel ahogy beértem kora reggel, azonnal kellett megcsinálnom valamit... Már szerdán üzenet várt – szerdán az ürömi munka miatt csak délután jöttem vissza a suliba – ezzel kapcsolatban: az egyik nagyelőadó tanári gépe, az amit az órát tartó kollégák a PowerPoint-os anyagaik kivetítésére használnak, kontakthibás, hol bekapcsolt hol nem. Szerdán semmi lelkierőm nem volt megcsinálni, de csütörtökön azzal fogadtak, hogy ugye jó már az a gép. Dehogy volt jó akkor még, de nem tűnt nagy feladatnak, hát nekiestem.. (Bánta is az a foglalkozás, amit a versenyeseknek a programozással kapcsolatban ígértem, erről fentebb...) Egy erősebb gép már régóta oda volt készítve, most elérkezett az idő arra hogy cseréljek. A régi gép értéktelen, ebből kiemeltem a fix lemezt, betettem primary slave-nek az új gépbe aztán hajts. Ehhez persze az is tartozik, hogy az új gép totál fel volt telepítve (nem sok mindennel persze: alapból Acrobat Reader-t és állománykezelőnek a kollégák is Total Commandert használnak) Mondjuk ami biztosan hiányzik róla az az AutoData, az a régin rajta volt de nem tudom, a primary slave HDD-ről mennyire is lehet majd azt elindítani, az roppant kényes program, még a ghost-tal való klónozás után sem hajlandó futni, újbóli regisztrálást akar... Majd meglátjuk... A gép üzemképes, amint vissza csavaroztam a házat, kezdődött is óra és az óra után a kolléga aki ott foglalkozott, csak egy apróságot tett szóvá, egy beállítást, na az hétfőre maradt (ha minden jól megy az nem több pár percnél). Most megint van egy öregecske gép ami donornak talán jó lesz...
A pénteki nap nagyjából elment a studiós kolléga gépének telepítésével és még csak készen sem lett, hétfőre is maradt belőle... A stúdiós kolléga a speciális feladataihoz a héten beszerzett egy erős gépet. Kétmagos processzorral, 4 Gigabyte RAM-mal és kettő darab 250GByte-os fix lemezzel. Sajna a hálókártya csak alaplapi, de a videokártya az jó. (Azt hiszem a hangkártya is alaplapi, na ezzel volt is gondom...) A gép háza roppant semmitmondó, semmit sem sejtet a burkolat alatt lappangó vadállatból :) A kolléga telepítette fel és nekem csak apróságok maradtak – így indult. Aztán nagyon másmilyen lett... Ott kezdődött, hogy Novell klienst tettem rá, de érdekes módon minden harmadik, negyedik indítás után – és a telepítés közben ugye elég rendesen van ilyen restart – egyszerűen nem látott egyetlen Novell fát (tree) sem. A suliban a Novell szerverek fáit annak idején nem egyesítettem, három fát kell látnia minden kliensnek – ez momentán egyet sem lát. Előbb a Novell kliensre gyanakodtam, le is cseréltem egy másikra, de eredmény semmi azaz tünet változatlanul fennállt. Aztán a hálókártya lett gyanús. A saját driver-e lett feltelepítve, ezt leszedve igyekeztem feltenni rá a WindowsXP sajátját. Ezzel azonban két gond is volt... Az egyik a Windows sajátossága... Amikor eszközt távolítok el, jelenti ugyan nagy szorgalmasan hogy OK, el lett az távolítva de még hogy! De csal sajnos a kis drága, mert a DLL-eket meg más kacatokat amik az eszköz bizgetéséhez neki kellenek, na azokat sunyi módon nem törli, nem pusztítja, nem hinti be a helyüket sóval... Sőt... Amikor ujraindítva tisztelettel felkérem, hogy ugyan, keressen már új hardver, a Windows legrosszabb hagyományai mentén megpróbál helyettem gondolkodni. Egyfelől megtalálja a vasat (mert ugye ma már minden PnP), mádfelől viszont megvan neki a sunyiban eltett (azaz le nem törölt) eszközillesztő, na ezeket fű alatt összepasszintja aztán mint a macska ami bekebelezte a kanárit, jólesően vigyori pofával jelenti hogy az eszköz telepítése készen van. Én meg adtam a szarnak egy pofont, azaz a móka után ugyanott vagyok ahol előtte azaz ugyanazzal az eszközillesztő programmal lett meghajtva a hálókártya, mint előtte... Időközben azonban a hálókártya első számú gyanúsítottból mondjuk tettestárssá lett visszaminősítve... A WindowsXP-nek ugyanis ehhez a kártyához egészen egyszerűen nincs driver-e. A levlistás kérdésemre kapott válasz lényege pedig az volt, hogy ne a vele adott gyári driver-t hanem az XP saját driver-ét tegyem fel. Na puff neki, ezzel nem megyek sokra... Korábban és természetesen a Windows teljes telepítése megvolt, az IE7 is fel lett rakva. Na a következő gyanúsított ő lett! A próbaindítgatások során lemondtam a Novell fa eléréséről, de a lokális bejelentkezés során is kell lennie Internet-nek mert a DHCP (hiba ő a Novell), ad IP-t a „baráti” MAC address-eknek – ez a gép ekkorra már be lett oda jegyezve – azaz egy InternetExlorer indítására gondoltam, különösebb kockázat nélkül vetemedhetem. Tévedtem. Az IE olyan olyan példásan lefagyott, ahogyan akármi kósza böngésző bizonnyal egyáltalán nem is képes! A feladatkezelőben a szárnyaszegett IE-nek biza nyoma sem volt, az IE-t leállítani pont annyira nem lehetett mint akármi munkára sarkallani... Mondom, IE7... Mit tesz ilyenkor amagamfajta botcsinálta bitbuherátor? Belekapaszkodik miden szalmaszálba, naná hogy főbűnösnek az IE7 lépett elő! Ezt a lefagyósdit párszor eljátszotta velem én meg párszor lelkesen habár azért növekvő aggodalommal nyomogattam a gép reset-jét, de a többedik próbálkozás után kínomban kipróbáltam, Opera elvtárs mit szólna ehhez a környezethez. (Én imádom az Opera-t de ebben a tekintetben az elhanyagolható kisebbséget alkotom a suliban, és erőltetni meg nem akarom: azt használ mindenki amit akar). És láss csodát, az Opera zokszó nélkül futott, lapokat olvasott be meg más effélék... Persze nem tudnám hirtelenjében és főleg hitelt érdemlően megindokolni, hogy a Novell fa elérésének problémája miként függhet össze az IE7-essel, de azért reménykedem hogy összefügg! A következő taktikai lépés az IE7 eltávolítása. Igen ám, de az IE meg a Windows nagyon szeretik egymást, olyanok mint a sziámi ikrek... Uninstal, downgrade ha InternetExlorer-ről van szó, elég esélytelen... Kollégám adta a tippet: rendszer-visszaállítás. Csakhogy ezzel olyan szépen kipucoljuk a fürdőtálat hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntjük az ablakon. Mivel az IE7 mindenképpen problémásnak tűnt, inkább választottam a rendszervisszaállítást egy nagyon korai időpontra, amikor még frissítés és ezzel IE7 nem volt a gépen, semmint a telepített kacatokat sirassam. Na, mondjuk a fél délelőttöt végigpöszmögtem a gépen, eredményül egy három nappal és sok-sok munkaórával korábbi állapotra sikerült visszabutítani a Windows-t (Már ha a Windows butítható :)) Csakhogy ekkor még az eszközillesztők sem voltak fent: azokkal kellett kezdeni. Sajnos, a hangkártya driver elég makacsnak tűnt, az pénteken egyáltalán nem állt talpra azaz a gép egyáltalán nem szólalt meg. Ahogy fentebb írtam is, nem végeztem azzal amit terveztem pénteken, mindenekelőtt ennek a gépnek az élesztése maradt feladatnak!
