(#896) 2009. május 29., péntek
Péntek: hûvös tiszta idõ. Hát utolsó munkanapja, sok szaladgálással. A srácaim rákaptak, hogy pénteken valami piknik-szerût rendeznek a tanteremben. Egy kolléganõ felbosszantott a vádaskodásával. A kilencedikeseim órai példaprogramja nem mûködött, egy érdekes és alattomos szemantikai hibát vétettem. Aztán OKÉV, emelet német érettségikért, aztán Csepel, szerver alkatrészekért. Megnéztem, hol van most az Olympus szerviz, talán mostanában az is befigyel.
(Péntek, délután egy óra) Eljött a hétvége is. Nagyon lehûlt az idõ a korábbi napok melegéhez, majdnem kánikulájához képest. Ma már tiszta napos volt az idõ reggel is, napközben is, de május végéhez képest friss, hideg... Reggel nem volt nulladik órám, egy német tanárnõ ma tartotta meg azt amit korábban valami orvosi vizsgálat miatt nem tartott meg. Elsõ viszont volt, ez meg a fiatalasszony biológia tanárnõ órája, aki szeptemberre van kiírva szülni, idén már órát nem is fog tartani. Nem nagyon tudtam a plusz osztályfõnökivel mit kezdeni, a szokásos apróságok: problémák tanulmányi elõmenetellel, hiányzások megbeszélése. Aztán az informatika érettségi szóbeli részétõl beszéltünk, na ezzel sikerült a dupla órát kitölteni. Van egy Ákos nevû srác az osztályomban, azt hiszem már talán második alkalommal, második pénteken teszi meg, hogy a hátizsákjában behoz valami kajacsináló dolgot. A múlt héten kenyérpirítót hozott be, egy másik srác (õ ma hiányzott) egy nagy fürt fokhagymát, ma viszont goffri sütõt hozott és ebben melegítették, sütögették a srácok a tízóraijaikat, elég kaja szag is lett a tanteremben. Nem tudom, miért kell Ákosnak minden hét péntekjén a tanterem egy szegletében kifõzdét berendeznie, de akár hogy is tépelõdöm, a házirendbe nem ütközik, akkor meg miért ne. Amíg rendetlenséget, koszt nem hagynak maguk után és amíg csak szünetben forgatják fel a tantermet addig miért ne.
Lement a kettõ óra aztán mindenféle teszem-veszem dolgokkal elment az idõ, már itt is volt a saját órám a kicsikkel. Mondjuk elõtte alaposan felbosszantott KJ kolléganõ: õ az, aki korábban, amikor osztályfõnökséggel kellett õt megbízni, addig csûrte csavarta a dolgot, amíg hazugnak meg seggnyalónak titulált. Aranyos asszony, mentesen meg tõle a sors. Hát ma nem mentett. Megint oda lyukadt ki, hogy én vagyok a hibás, történt ugyanis hogy egy szintén magyaros kollegina mûtétje miatt tartósan betegállományban van és ezért az óráit szétdobták, persze KJ is kapott és persze péntekre kapott. De hát õ nem is õ lenne, ha nem mindjárt azzal nyitott volna május legelején, az elsõ ilyen helyettesítõs héten, hogy a pénteki (meg a következõ hétfõi) órát nem tudja megtartani, a kislányt kell egy több hónappal korábban megbeszélt, lebeszélt gyógykezelésre vinni. Nekem mondta el, velem beszélte meg, persze hogy ilyenbe beleegyeztem, kiírtuk a helyettesítést. Most keressük a papírokat, ezen két napon õt helyettesítették, de akkor neki hol a betegpapírja? Erre elkezd nekem a telefonba hosszan, komplikált körmondatokkal hogy õ azt nem gondolta hogy erre fel neki kell orvosi papírt szereznie, meg hogy a helyettesítés így meg úgy... Azt hittem szétvet a méreg, elkérezkedett, olyan okot mondott amit persze méltányolni kell, a vége meg az hogy megint én maradok a szarban, megint rám hullik vissza... Rettentõen fel tud bosszantani ez a nõ, lehet hogy sportot csinál belõle – állítólag ugyanezt csinálta az elõzõ iskolavezetéssel, a mostani igazgató elõdjét váltig idegesítette az ármánykodásával, pletykálkodásával. Valószínûleg az ilyeneket égették meg bensõséges autodafék keretében ódon városok fõterein a középkorban a nép nagyobb okulására. Hát amikor ma rinyált nekem a telefonban, nagyon irigyeltem a régvolt embereket, lehet, hogy egyes feledésbe ment szokásokat fel kellene eleveníteni...
Na, totál mérgesen sikerült elkezdeni a kicsikkel az órát. Tovább „javította” a napot, hogy sajnos nem tudtam az órára rendesen készülni (a tegnapira sem), pedig ha programozásról van szó ezt nem ártana. Magyarán: a programot amit ma meg akartam csinálni velük, nem sikerült futtatni mert futás közbeni hibával állt le, azaz én a kód megfogalmazásánál valami szemantikai hibát vétettem, és sajnos az órán nem találtam meg. Hát, ezzel nem öregbítettem a jó híremet, ez is csak azt hangsúlyozza, hogy nincs az a témakör amit „séróból” lehet nyomni, minden témakörrel kapcsolatos órára rendesen fel kell készülni.
Kajálni pénteken nem mentem, nem fért bele, bár Mónika nagyon erõsködött – neki mondtam, hogy menjen el helyettem – szóval nagyon erõsködött hogy így meg úgy, nem akar õ helyettem, meg akkor én éhen maradok... Jót akart, de hát az udvariassági körök után nem tudom miért kellett erõsködnie... Az óra után az OKÉV-be kellett menjek, két diákunk emelt szinten érettségizett németbõl, az õ dolgozataikért kellett elmenni. Az tavaly durva dolog volt, roppant sorállásokkal az OKÉV negyedik emeletén. Most nem is hittem el egybõl, hogy jó helyen járok, igaz: nem is mentem korán. Fél kettõig lehetett menni és én meg egy után valamivel értem oda. Senki nem volt, egy szél feladatátvevõ sem, csak a három csinos középkorú hölgy akik a megbízólevél ellenében, egy aláírásért meg egy pecsétért átadták a kettõ borítékot. Ezt be a hátizsákba és vissza a suliba. Jövet az OKÉV-ból Petra rám telefonált, amikor láttam a telefonon azt, hogy ki hív, a szívbaj kerülgetett, mert azt hittem, megroggyant a szerver és Petra azt kérdezi el, mit is csinélhatna. (Amikor Párizsban voltam, akkor esett ilyen, hát erõsen stresszes helyzet, és akkor finoman fogalmaztam. Egyszerûen: majd a szívbaj jött rám... Szerencsére most nem errõl volt szó: Petra is javít informatika dolgozatokat (idén õ a legtöbbet), és valami kérdése volt ezzel kapcsolatban.
Az OKÉV-nél hamar végeztem mert nem volt sor ahogyan arra számítottam. Vissza a suliba – így még a két érintett is megtekinthette, ugyanis a srácok akik nálunk emelt szinten írtak (németet), jövõ héten a jobbakból (tanulmányi eredmény) összeállított csapattal Erdélyben lesznek. Utána nyomás megint és Csepel, Béláékhoz mentem ki a szerver új tápjáért, belsõ ventillátoráért és 2G RAM-jáért. Épen elcsíptem a 21-est, Éva néni is erre jött, elcseverésztünk az osztályom gyenguska németesein. Aztán a Ferenc körúton hatossal egy megálló a Borárosig, onnan a HÉV-vel ki Csepelre. Jó hosszan eltart HÉV-vel, de nem baj, a HÉV-en írogattam ARWEN-en (mondjuk visszafelé simán belealudtam...) Csepelen elég nagy séta a HÉV végállomástól Béláékhoz de nem baj, volt idõm. Az alkatrészek most nálam vannak, már „csak” be kell majd építeni. A memória kétesélyes, Béla szerint ezekbe a régi Intel PIII-as alaplapokba nem biztos, hogy 4x512Mbyte RAM „befér”, azaz a gép fel fogja ismerni. Majd meglátjuk, ha kettõ passzok azzal is 1G RAM lesz benne és nem 4 modulból kb. 640M, mint most.
Csepel, a sportpálya bejárata mellett az egyik régi épület, elég sok évig Béláék itt mûködtek. Mára, hogy már nem bérlik, üres és romlásnak is indult...
Csepel: Béláék pár éve ebben az épületben dolgoznak.
Csepel, utcarészlet nem messze a HÉV gégállomásától. Gondolom, valaha ilyen lehetett, ilyen földszintes Csepel nagy része...
Csepel, HÉV végállomás
Visszafelé nem jöttem be a Borársig. Hanem egy hirtelen jöt ötlettõl indíttatva leszálltam a Lágymányosi hídnál, ez éppen a Nemzeti és a MüPa között van. Az idõ tiszta lett, hideg, szeles, napsütéses, szeretem az ilyen idõt. Lehet, mosolyt fakasztó a párhuzam, de Paris, a La Défense jutott eszembe, igaz, ott vagy tízszer, talán százszor is ekkora a tér mint itt, a MüPa és a Nemzeti között... De hasonlít, ha kicsit is...
Mûvészetek Palotája
Nemzeti Színház
A suliban már szinte senki sem volt ott... A cuccot letettem a szerver mellett, majd a napokban szétkapom, átépítem. Mielõtt összeszedelõzködtem volna, egy dolgot el akartam intézni. Mivel a fõiskolai pénzt ki fogják fizetni, azt hiszem megjavíttatom az FE-210-es fényképezõgépet, ez addig volt jó amíg Orsi el nem vitte magával 2008 õszén a gólyatáborba. Mondjuk részérõl a továbbtanulás a gólyatáborral kezdõdött és azzal végzõdött is, sajnos a fényképezõgép (eddigi) élete is. Most hogy elhatároztam, megjavíttatom, megnéztem közelebbrõl is, hát a lencse környékén eléggé el van deformálódva a lencse pereme, az LCD panelen meg csak fekete kuszaságok. Ezt a fényképezõképet brutálisan leejtették – pedig Orsi ezt nem ismerte el, semmit errõl nem mondott... (Nem tudom, miért hazudta hogy fogalma sincs, mi lett vele mert a külsérelmi nyomok alapján ez egészen egyszerûen lehetetlen, nem szoktam ilyesmi miatt megszindi, nem értem miért hazudik, nem esik jól ebbe belegondolni, de mindegy... lehet, egyszer majd errõl kellene vele beszélni...)
