(#1487) 2010. szeptember 04., szombat
Apám és a kutya, a kép egy nappal késõbb, vasárnap készült amikor az emlegetett létrát kivittem...
(Üröm) Szombaton Ürömön voltam. Alapvetõen rossz kedvem volt, de nagyon igyekeztem, hogy ezt ne zúdítsam apám nyakába (majdnem biztos, hogy nem is tettem), na õ viszont messze nem ilyen figyelmes. Mondjuk egyáltalán nem az! Korán értem ki, ahhoz képest korán ahogy szoktam legalábbis. Majdnem három volt már, aztán amikor olyan fél óra múlva megjött Marika is, kiderül miért volt apám olyan mogorva: mert hogy még nem ebédelt! Éppen õ, aki pedig ha 12 óra után van az ebéd, már kötözködõen megjegyzi, hogy az nem is ebéd hanem vacsora. Marika hozott neki rakott krumplit meg egy kevéskét valami disznótoros kajából. Nagyon zavart apám állandó zsörtölõdése: Marikát állandóan kioktatja, mi az amit nem csinál jól, ráadásul olyanokkal kapcsolatban amihez szerintem nincs is köze, Marika két fiáról tesz állandóan erõs, kritikai észrevételeket – és akkro még finoman fogalmaztam. Egy sor dologban akár igaza is van: Krisztián meg Karcsi nem sokat tesz anyjukért pedig elvárják, hogy Marika kosztot, Karcsinak kvártélyt is biztosítson, Karcsi állandóan a haverokkal lóg a kocsmában és ebben ijesztõen hasonlít apjára – mondom, ez még igaz is, de nem tudom felfogni, miért kell neki ezmiatt piszkálnia Marikát... Veszekedik minden miatt: miért dolgozik, miért pont azt, miért annyit, miért annak és akkro akinek és amikor... Tegnap elnéztem õket és egyszerûen nem fér a fejembe, Marika miért ment hozzá... Mit látott benne egy újabb problémaforráson, a fiai, az anyósa meg a nem tudom én mennyi rokona mellett még egy valakit akire gondot kell viselnie? Marika is özvegy volt elõtte, de õ nem élt soha sem egyedül, fel nem tudom fogni, miért házasodott az öregemmel. Attól félek, ezt a kérdést, ha apám sorozatosan ilyen marad – és õ aztán igazán nem változik meg – ezt a kérdést Marika is felteszi magának és félek a rá adott választól. Én sem nem tudok sem nem akarok apámmal együtt lakni, pedig vele foglalkozni kell, nem lesz fiatalabb õ sem, habár istennek hála az egészsége egészen remek, most már nem panaszkodik állandóan és nem emleget nehezen kiejthetõ és természetesen latin nevû betegségeket amiket magán vesz észre (de hányszor tette ezt amíg odahaza éltünk, amíg anyám élt), az étvágya meg olyan mint a farkasé, tegnap két tál kaját úgy bevágott mint a pinty. Kicsit le van lassulva és nehezebben ért meg dolgokat – de szerencsére betegsége nincs. Az meg hogy kiállhatatlan, nem betegség, így nem is gyógyítható, „csak” el kell viselni...
