(#1595) 2010. december 04., szombat
(visszafelé) Reggel írtam a napról jövõ idõben, most késõ este kicsit, múlt idõben...
Reggel megvolt Sz.P. vizsgatanítása. Ketten voltak itt õsszel tanítási gyakorlaton is, V.V. bõ egy hete végzett, most már a pénteki vizsgatanítással Péter is... A vizsgatanítás rendben lement, a TMPK-tól órakezdésre nem volt itt tanár, gondolom a pocsék idõ (eleredt a havas esõ, fagypont körüli a hõmérséklet) is bejátszott ebbe... Vagy Péter nem értesítette az ottani tanárát? Hát ezt nem tudom, de azt hiszem nem is az én dolgom – mondjuk a TMPK ebben a félévben olyan nagyon nem túlozta el a kommunikálást... Szóval nem volt az egyetemrõl senki itt a vizsgatanításon, kezdésre (akkor született ennek a bekezdésnek az eredeti változata) nem. Igaz: nagyon pontosan kezdtük el, csengetéskor, de hát mindig pontosan kezdünk... (Mondjuk így nem kellett kimentenem magam – úgy alakult, ahogy itt is írtam, hogy mindjárt utána a fizika szaktanácsadó kollégával D.M. óráján kellett hospitálni, a vizsgatanítás után megbeszélés szokásos, ha a tanár úr itt lett volna, akkor errõl ki kellett volna mentsem magam...)
Megvolt a fizika hospitálás is. Nem tanítok fizikát, ezért nem hiszem, hogy érdemben akármit is kellene mondanom róla, inkább csak szubjektív megjegyzések. Én 35 éve tanultam fizikát, Bolla Éva az osztályfõnökünk tanította. Nem így! Persze Miklósnak ez az elsõ tanéve, és ahogyan nagyon helyesen, nagyon szimpatikusan a szaktanácsadó is mondta, majd kialakulnak a helyes tanítási módszerei... A számpéldák emlékeim szerint nekünk annakidején sokkal valóság közelibbek voltak, ahogy emlékszem legalább is, hiszen nagyon régen volt. Én arra emlékszem, hogy a fizik órák akkor is érdekesek voltak, ha nem volt kísérlet, érdekes volt, ahogyan az elmondott dolgok szépen össze illeszkedtek mert logikusak és mert reál tudományról van szó... Ezt most itt az órán nem éreztem. A szaktanácsadó véleménye is hasonló volt, remélem meg is fogalmazza majd a jelentésében, remélem (sõt, látva milyen korrekt és tapasztalt, biztos is vagyok benne), hogy Miklóst ez nem lelombozza majd és nem kritikának veszi, legalább is nem romboló kritikának, hanem olyan jó tanácsnak, amit ha megfogad és beépít a munkájába, akkor egyre jobban teheti a dolgát. A gondolattól azonban nem tudok szabadulni, hogy a diákok semmiképpen nem jönnek ki a dologból jól – és ez baj! Ez a legnagyobb baj. Nekem, nekünk szerencsénk volt, mert Bolla Éva igen jól tanította a fizikát, akiben hajlam volt rá meg is szerettette, abban hogy utána tanultam még ez nagyon is benne volt. Ám mi van azzal a diákkal, aki mondjuk a tegnapi osztályban ült, csendben mert vagy unatkozott vagy nem értette vagy mindkettõ pedig lehet, hajlama lenne rá, lehet hogy ha jó tanári munkával felkeltenék az érdeklõdését, sokkal több lehetne belõle mint egy átlag diák aki utálja a fizikát mert a fizika érthetetlen és nehéz. És ennek a diáknak nincs legközelebb! Miklós jobb lesz a következõ és még jobb az azt követõ tanévben, de a diáknak csak a most van, az a következõ év neki már mással telik... Ez az amit nem értek, mi a fenével töltik az idõt a tanárképzésen ha nem azzal hogy jó tanárokat bocsássanak ki? Hogy már a kezdõ tanár tudjon olyan órát tartani, ami után a diáknak tetszik a tárgy, ami után ha elismeri is, felismeri is hogy nehéz, de átérezni hogy nem reménytelen? És errõl messzemenõen nem Miklós tehet, hanem a tanárképzés.
A következõ óra is Miklós órájának hospitálása lett volna a szaktanácsadóval. Am ezen a pénteken még harmadszor (szerencsére utoljára) a Heim Pálba ment kettõ osztály valami felülvizsgálatra. Ez persze nem volt kötelezõ azaz az osztályok töredéke azért maradt. Ezért órát lehetett tartani, de ez pár embernek azért nem ugyanolyan – a szaktanácsadó is ezt javasolta, amikor megláttuk az összesen három fõs (!) osztálylétszámot... Nem nagyon bántam: K.A.Á. betelefonált az órája kezdete elõtt második órája volt csak, de elõtte tényleg alig valamivel hogy nem jön, mert... Mert nem is tudom, Ilonával beszélt, valami hóesésrõl meg dugóról volt szó meg ha meg tudjuk oldani... Ettõl tud megduplázódni a vérnyomásom, mert ez eszement kapkodás ilyenkor. Persze vannak körülmények, amikkel kezdeni sokat nem lehet, H.J. is jelezte telefonon hogy a vonat késik – OK, kis Anikó egy félórát helyettesítette, aztán Judit megjött... De K.A.Á. egész nap nem volt – jó nagy dugó lehet az, amiben órákat kell álldogálnia és ezmiatt egész nap nem tudott tanítani... Egy szót sem szóltam, ez nem az én dolgom, bezzeg az hogy értelmes helyettesítést találjak... Valami csak sikeredett, de eszement kapkodással és lehet, ha idõm van jobb is lehetett volna (pl. az utolsó órákról hazament a diák, hát ez azért nagy luxus még ha péntek délután is...) Nem tudom, mi a fenét kezdjek majd ezzel, lehet semmit nem kéne...
A legelsõ órámat sem én tartottam, Péter vizsgatanított és a másik órám sem ért sokat: ketten voltak a tanulók mindösszesen! Két értelmes srác, nem a balhésabb fajtából de azt azért megpróbálták hogy ne legyen munka hanem netezés. Nem sikerült, kettejük is kaptak munkát, a múlt órai szövegszerkesztés egy nehéz, sok tabulációval járó feladatát csinálták. Közben megérkezett az a hölgy, aki valamikor szeptemberben jelentkezett be vizsgatanításra, akinek sajnos mert nem figyeltem, a Toyota napot ajánlottam és akinek ezért egy héttel késõbbre kellett tenni a vizsgatanítás napját (ez volt ez a péntek) de akinek a kijelölt idõpont meg azon osztály órájára eset – ahol ketten voltak jelen :( A hölgy, a mérnöktanár hallgató kollegina sok választást nem hagyott, neki csak a péntek jó, aztán valami csak összejött, kettõvel késõbbi órán megvolt a vizsgatanítás azt hiszem – de ez már nem az én órám volt...
