(#1875) 2011. szeptember 08., csütörtök
(reggel, jelenidõ) Hajnalban keltem, mert tegnap kora délután egy elég hosszú hibalistát kaptam a referenstõl, Z.T.-tól a tantárgyfelosztással kapcsolatban, és annak elkészítése elsõdleges feladat. Nincs D.É., helyettesíteni is kell meg napközben a suliban ezer az apró-cseprõ tennivaló, ott nyugodtan dolgozni nem lehet... Hajnalban keltem de már vagy másfél órája alig csinálom a melót, egy keddi egész napos post-ot irtam (ha nem másnap írom le, sok apróság elfelejtõdik – lehet, jól is van így?), meg a kicsikrõl a 09E-seimrõl valamit, de most már ideje lesz a munkának nekilátni. Az jár a fejembe, hogy egyszer rendesen le kellene írni, miként is kell a TTF-et elkészíteni és valamikor augusztus végén nekiállni, hogy ilyenkorra ne legyen vele ennyi baj – de ahogy olvasom a régebbi bejegyzéseimet, hát ezt eddig minden évben elhatároztam – és aztán minden évre rákövetkezõben is, szóval ez nagyon nem változik...
(utólag, múltidõ) Péntek késõ délután van, húsz perc és megy a hatos Ferenc busz, most találtam rá erre a félig megírt post-ra. Igen, ha aznap nem írom le, már másnap is alig emlékszem rá, nem hogy késõbb: aznap mi is történt. Persze – és fentebb ez is elõkerült – nem feltétlenül aj ez, a fene tudja. Szóval a csütörtökrõl pénteken késõ délután... A napból így, 24 óra elteltével annyi maradt meg, hogy reggel felvetettem B.né státuszát aki sehogyan sem lehetett nálunk – de másutt meg nem volt, na ez nagyon nagy gubanc volt, de ezt állítólag lerendezték; sok sok órám volt, közben egy mûszaki munkaközösségi értekezleten is voltam, H.T. Hívta egybe, most voltam ilyenen elõször amióta szeptember elsejétõl mûszaki igazgatóhelyettes vagyok (és Edina lett az általános igazgatóhelyettes). Aztán egész délután mint a veszett, dolgoztam a tantárgyfelosztáson, ekkorra még gyakorlati csoportok sem voltak mind készen, az egyéni foglalkozást is ezután kellett bevigyem. Este holtfáradtan még pár dolognak utánanéztem és korán elmentem aludni hogy péntekeken azaz ma korán kelve majd jól megcsinálom.
(állástalan?) Reggel nagy gebasz volt abból, hogy felvetettem, valami nem stimmel a technikaiakkal. Elõtte nap Z.T. Megkifogásolta hogy 5 fõt állítottam be az adatlejelentésben de nekünk csak három engedélyezett. Nem vitatkoztam vele, mert vele soha nem érdemes vitatkozni – egészen egyszerûen nem érti amit mond neki az ember, vagy nem érti vagy úgy csinál mint aki nem érti. Tõle tanácsot kérni pont olyan felesleges – mert nem tud adni – mint vitatkozni vele, lévén ugyanis õ iskolánk referense, mindig neki van igaza. Ez van. Szóval felvetettem hogy B.né hogyan is lehet nálunk amikor valahogyan õ több, mintha neki már itt nem is lenne státusza. E. persze egybõl hárított, õ mindig hárít amióta nem gazdasági vezetõ, rohangászik mint a mérgezett egér hogy sok a dolga, de semmiben nem lehet rá számítani mert mindig másra mutogat. Most a Fõnökre, aki nagyon-nagyon ideges lett amikor ez kiderült. Mert kiderült, és pont most és pont akkor amikor az adatlejelentés le kell adni és pont nekem...
Én elmentem órára, mert nem nekem kell ezt megoldani (ha mindig mindenütt ott vagyok és mindenben okoskodom, olyan leszek mint E. - olykor eléggé idegesítõ is!) aztán a Fõnök egy, másfél óra múlva beszámolt a dologról. Azt persze nem mondta volna hogy hibázott pedig de: egészen egyszerûen elfeledte rendezni B.né státuszát, azt hitte megtarthatjuk. Nem. Szerencsére a Gsz átvenni látszik – ma írtam alá az itteni munkaviszony megszüntetését, remélem a Gsz-ben létesítenek vele újat – és az egész során leginkább azt volt érdekes látni ahogyan a kollégák egymásról vélekednek. E hárít és mindent a Fõnökre tol, a Fõnök a kapott levelek kuszaságát emlegeti, H.T. Egyszerûen semmit sem tesz, pedig az õ jobbkeze... B.nének én nem szóltam, nem akartam halálra rémíteni...
(mûszakisok) A munkaközösségi értekezleten kissé kakukktojásnak éreztem magam. Öt éve lassan hogy helyettes vagyok de mindig az általános igazgatóhelyettesi posztnak megfelelõen a közismereti dolgokkal foglalkoztam hiába vagyok mérnöktanár meg alapvetõen azért mûszaki képzttségû, most meg egycsapásra a mûszakisok dolgival... Nem tudom hogyan fog ez menni, mert egészen más csapat. A közismeretisek legalább képzettségüket tekintve is mások, a mûszakisok nem – viszont õk inkább összetartó csapat a tanári karon belül, gondolom a hátuk közepére kívánnak mint vezetõt (Sz.L. Sokkal inkább tartozott közéjük).
Nem tudom miként leszek meg ebben az új beosztásban bár egyelõre csak annyit érzek rajta hogy megmaradt minden tennivalóm ami általános igazgatóhelyettesként, de újak is jöttek, még nem konkrét dolgok, annyi bizonyos hogy igyekszem nem megvárni amíg rámlõcsölik hanem elémenni... Majd kiderül, hosszabb távon értelmes stratégia-e ez... Elnézve a mûszakis kollégákat az értekezleten, elgondoltam hogy vajon õk mit gondolnak rólam: elgondoltam hogy vajon akarnám-e tudni tényleg azt, hogy mit gondolnak rólam (inkább nem mint igen) és azt, hogy hogyan is leszek meg ebben a posztban amit elõtte a mostani fõnök (annakelõtte a régi igazgató, az éppen 10 éve elhunyt V.L.), utána pedig Sz.L. töltött be, és bár hárman nagyon eltérõ egyéniségek voltak de egy közös volt bennük: mindannyian nagyon baráti, nagyon közvetlen hangnemben tudtak kommunikálni pont azokkal akik ezen az értekezleten ott voltak. És elgondoltam, hogy hiába ismerem az itt jelenlevõk nagy részét – nem mindenkit, sok az új – de biztosan soha olyan közvetlen baráti lenni velük nem tudok mint akármelyik elõdöm, egészen egyszerûen mert az nekem nem megy – és az járt a fejemben, hogy ez mennyire foja megnehezíteni a dolgot.
Na mindegy, amikor B.É. halála után általános igazgatóhelyettes lettem, semmit sem tudtam a tennivalókról és kisebb-nagyobb zökkenõkkel ment az – menni fog ez is, akkor is ha az értekezleten egybegyûjtött mûszakiakkal olyan haveri viszonyban soha nem is leszek mit akármelyik elõdöm is volt...
(A post most ennyi, egyszerûen nincs kedvem többet írni, talán késõbb ha átolvasom és szerkesztgetem...)
