(#1885) 2011. szeptember 16., péntek
Hosszú nap volt pénteken (ennyire), késõ délután azért kimentem Tökölre, ahol a szálláshelye volt idén a triatlonozóknak.
Hagyományos program ez de nem minden évben kerül megrendezésre, voltak évek amikor az esõs hideg idõ miatt, s olyan is amikor az érdeklõdés hiánya miatt maradt el. Most szép õszi az idõ és érdeklõdõ is volt elég. A sajátjaim szép számmal, hat fõvel képviseltették magukat. Az OK, hogy tényleg beszéltem róla nekik eleget, bár nem rábeszélés jelleggel... Mind a hatan kerékpározni mentek (azt hiszem ketten voltak nyáron vizitúrázni, de sajnos annyira még nem simerem õket hogy tudjam, õk azok talán akik most is elmentek bringázni?) A másik sportág az evezés, a harmadik a gyaloglás, na az a „csoport” idén nem lett túl nagy, tudtommal ketten választották azt, Vili bácsi vezette õket...
Szóval triatlon és az enyéimek közül hatan mentek bringázni. Az a gondolatom támadt, hogy mivel nem messze, kicsivel Tököl alatt a Duna parton táboroznak, pénteken délután megnézem õket. A délutánból azonban este lett: a suliban sok órám volt, csak olyan fél hat tájt indultam el.
Aztán összejött minden, ami késleltethetett: tankolni kellett és valami miatt – talán mûszakváltás? - a Haller úti kútnál sorba kellett állni, utána a GPS mindenképpen az M5-ösön akart kivinni (ami matrica nélkül azt hiszem nem a leggazdaságosabb), és már átmentem a Lágymányosi (Rákóczi) hídon amikor ezt végiggondolva átállítva a GPS-t az végre visszavitt a Soroksárira, onnan Csepelre, onnan le dél felé Szigetszentmiklósnak.
Na itt meg bedugult a forgalom, nem tudom miért, mert baleset nem volt, útépítés sem olyan hogy útszûkület lett volna, lehet hogy egészen egyszerûen az az út kicsi ekkora forgalomnak. Tökölig ha lassan is a dugó miatt (nagyon lassan, már naplemente után) eljutottam, de onnan tovább még azt sem tudtam merre kell menjek. A Vízmûnél jobbra, így szólt Tibor instrukciója, egy földút – és ennyi...
Meglett mind a kettõ, ám a földút nagyon-nagyon (szerintem nagyon) hosszan vezetett a töltés után ez már gondolom az ártér, a Duna part felé, roppant poros – meg is látszik Mirán – és hepehupás, a fokozódó sötétben a fényszóró rendesen kinagyítja ezeket, szerencsére csak egyszer vertem oda a fenekét, akkor sem nagyon.
Valahol az út közepén még egy szembejövõ fogattal is összeakadtam, nem az a lepukkant falusi lovaskocsi, mivel négy ló volt elé fogva – volt valami sajátos abban, ahogy az ostoros hajtó a bakról megköszönte hogy amennyire lehet félreálltam, és kezében ott a mobiltelefon, egyikben az, a másikban meg az ostor :) Én viszont még sehol sem láttam a mieinket...
Már azon voltam, feladom, amikor jobbra elõre a fák között – autó lámpáját véltem felfedezni, ez a semmi kellõs közepén nem jelent rosszat, bár lehetnek horgászok vagy az isten tudja kicsodák. A Toyotát persze sehol sem láttam... Egy jó nagyra rakott tûz messzire ellátszott (ez van az felsõ képen), na akkor már majdnem biztos voltam benne hogy odataláltam. Sajnos ekkorra erõsen sötét lett, a fotózás esélytelen lett (itt látható mennyi sikerült).
A srácaimat sem elsõre találtam meg (a városi ember elképzelni nehezen tudja, hogy ahol nincsenek a nagyvárosi fények, ahol nincs a közvilágítás ami mindig mindenütt ott van, milyen fekete is tud lenni a sötét). Meglettek, a folyóparton akadtunk össze. Itt páran megmártóztak, nem tudom a Duna vize itt mennyire tiszta, mindenesetre a sötétben ez õket kevéssé zavarta. Kicsit elfecsegtünk, hála a z egyik srác beszédességének :):) nem is kicsit... Még csak kérdezni sem kell, szerencsére beszélnek egyikük másikuk magukról eleget (magukról akkor is, ha nem magukról, jól ki lehet ismerni ilyen alkalmakkor õket, ezért tényleg jók az ilyen alkalmak is, meg az osztálykirándulások is), mondjuk azért ennyi kerekezést és fõleg a nomád fílinget pusztán ezért azt hiszem nem vállalnám be...
Visszafelé a parttól az egyik srácnak sikerült az egyik sátortartó kampóját kiverni (nem nekem, neki magának :)), azt keresgéltük kicsit aztán én visszaindultam. A hepe-hupa visszafelé jobban ment, számít a gyakorlás, a városi közlekedésben ilyen nincs. Visszafelé is kértem a GPS-t, két ponton akart fura irányba vinni, de az már Csepelen volt, ott már nélküle is ment volna. Amennyire nagy dugó volt kifelé, visszafelé annyira semmi, de így is háromnegyed kilenc lett, mire hazaértem...
