(#1066) 2009. szeptember 05., szombat
Szombat reggel: Kelenföld, piac... Nem terveztük, de aztán valamiért ez lett kitalálva. Nem is indultunk korán, pedig igazából akkor érdemes menni, fél hét, hét magasságában – még azt hiszem, soha nem mentünk ilyen korán. Nem nagyon szeretem ezt a piacolós dolgot, mert nagyon sokan vannak (pedig most is késõn mentünk), sok a vacakolás (nem tudom, mit lehet annyit hezitálni egy kiló szilván vagy fél kiló gyalult tökön, de hát nem vagyok háziasszony). Ennek is meg kellett lennie. Most többen voltak mint egy hete, alig találtam a kocsival parkolót. (Eszembe jutott, lehet: hülyeség, d emilyen már hogy a vevõk zöme, de tényleg rengetegen kocsival mennek oda – hogy jó olcsón vásároljanak! Persze ez nem teljesen igazságos, sok az öreg, nyugdíjas akinek tényleg számít az olcsóság, na nem velük kellett a parkolókért versengenem...) Borult volt az idõ, a piacon el is eredt az esõ, de csak annyira hogy az ernyõt kinyissa az ember, összevizezze aztán meg hogy elállt az esõ, csak a baj legyen vele, mármint az ernyõvel, a sok szatyor mellett... Ez van, ilyen a szombat délelõtt...
Kelenföldrõl Ürömre mentem ki... Hétfõn akartam menni, ezt is ígértem apámnak amikor befejeztük a padló javítását. A padlócsinálás után a szegély szigetelésébõl vagy egy méter maradt, elfogyott az anyag. Nem tudtam akkor, amikor a munka közben lementünk Csillaghegyre, szóval pontosan nem tudtam mennyi anyag is kell, apám fizette és nem akartam a pénzét pazarolni: a szigetelõ anyag akkor. amikor majd legközelebb kell, biztosan beszárad, használhatatlanná válik. (Ezzel így jártunk, amikor elkezdtük a munkát keresgéltünk maradékot de sokat nem ért...) Így aztán persze kevesebbet vettünk, vettem mint kellett volna, kimaradt egy darab a szigetelésbõl. Hátfõn nem mentem, nem értem rá, úgy emlékszem éppen akkor szakadt a nyakamba a jó hír, hogy a csepeli mûhely foglaltságának változása miatt gyakorlatilag egy éjszaka csinálhatok teljesen új órarendet. Ha kimentem volna, biztosan kedden semmi órarend szerûség nem lett volna (mindig attól rettegek amikor így összecsúsznak dolgok hogy el kell kezdeni a tanávet – és semmi órarend szerûség nincs!) Szóval hétfõn nem mentem, mondjuk igen restelltem hogy nem is beszéltem apámmal, még az sem mentség hogy próbáltam de nem tudtam elérni telefonon. Érdekes viszont, hogy nem is hiányolta... Csak most szombaton mentem azóta, de most meg nem csináltuk ezt. Apám fel sem hozta, de nekem sem volt most sok kedvem hozzá meg idõm sem nagyon. Az Ady utca után kimentem a temetõbe, visszafelé a lottózó aztán vissza Pestre. (Pénteken lejárt és csak hátfõtõl vettem bérletet, meg most az idõ is számított, illetve meg hogy nem volt Orsinál hát Mirával mentem.) A lottózó is totál felesleges, kidobott pénz az a 200 forint arra az öt csodaszámra... Mindegy, azért minden héten ezt végig gondolom de azért minden héten megveszem hogy hosszabb-rövidebb ideig lehessen azon ábrándozni, mit is kezdene az ember több mint ezer millióval... Na, a 200 forint ennek a díja. Ahhoz képest nem is olyan nagy ár :)
Valamikor dél körül értem haza Ürömrõl (ha nem kocsival megyek, jóval késõbb is lett volna). Voltam kint a temetõben is, de úgy alakult hogy most nem vittem mécsest (ha elõtte tudok venni, szoktam, de most mindneféle mászkálás volt elõtte). Mit tesz a véletlen, ahogy jövök hazafelé, ahogy jöttem fel a lifttel, éppen találkoztam Nórával. Mint a nyári szünetben szinte mindig, szombaton is nagyon késõn kelt (amihez az tartozik hogy igen késõn fekszik). Dél körül indult, ha jól értettem valami munka ügyben ment a közeli irodájukba. Mivel úgyis nálam volt a kocsi és kocsival pár perc az ami neki villamossal majdnem fél óra (és egyébként is, szokásának megfelelõen késésben volt), így elvittem õt a Szent László térre.
Kora délután maradt kis idõm a tantárgyfelosztásra. Kevesebb, jóval, mint szerettem volna, eredetileg úgy hittem hogy a hétvégén, a két nap csak ezzel tudok foglalkozni. Hát messze nem így alakult (aminek aztán meg is lett a következménye, a munkát csak két nappal a határidõ után tudtam leadni, de ez meg már egy másik történet). Aztán aludtam kicsit, majd megint Kelenföld, úgy terveztem hogy megyek és jövök de aztán azzal is elment vagy másfél óra.
Este jöttek Orsi és Tamás... Régen nem voltak itt ketten, Orsit is ritkán látjuk mostanában (elõtte levõ nap, péntek este vittem õt ki Pátyra). Aranyosak voltak, Orsi kicsit letörve mert a legutóbbi idõkben nem ment rosszul a munkája, voltak kötései ami pénzt jelent, de a cége vacakol hogy még ennyi idõ, még annyi idõ hogy fizessenek. Remélem, azért nem húzzák el karácsonyig... Tamás mesélt arról, mi volt Komáromban meg arról is, hogy édesapja Ervinékkel ma meg az ország valami más részére mennek kocsit nézni. Tamás mesélte, hogy édesapja igen nagyon dühös volt, hogy ott a kocsi az a másik amit egy ismerõsük adott nekik oda és amin tényleg lenne munka, de nagyjából annyiból ki is jönne mint amit most kocsira, egy másikra akarnak ölteni. Orsi tündéri volt, nem is egészen komolytalanul jegyezte meg Tamásnak, hogy õ mármint Orsi nagyon nem szeretné ha egyszer Tamás apukája rá, Orsira haragudna meg :):) Elég sokig maradtak, bõven alkonyodott már amikor indultak. Mira maradt, Tányával mentek. Annyira még nem volt sötét, hogy ne csináltam volna képet róluk, mostanában annyira ritkán látom õket, kép se nagyon készül...
Késõ este megint munka. Na ekkor el tudtam kicsit merülni a melóban, kár hogy estére azért már nem fog a fejem úgy,mint napközben, pláne meg kora reggel... Reggel, sõt hajnalban ugyanannyi idõ alatt több minden megy, este már nem fog a fejem, mindent háromszor végig kell gondolni. Nem tudom, ez így volt-e 20..25 évvel ezelõtt is, persze biztosan nem múlnak el az évek. Aztán késõ este kellett Nóri elé menni a metróhoz, elég késõn jött meg, az utolsó metróval, a nyári szünetben ez is szokása hogy nem jön egyhamar haza,. . Ezzel a héttel letelt viszont a nyári szünet (már mint neki, nekem hamarabb), és jövõ héttõl vissza kell állnia a rendes évközi tempóra... Amikor elmegy és kitárgyaljuk, mikor is jön haza, mindig ellenkezik, mindig tiltakozik hogy ne menjek elé, és mindig ügyeskednem kell, hogy bár sikerüljön elérnem azt, hogy mégis, és véletlenül se tûnjön erõszaknak vagy parancsnak. Most sikerült, végül is jó kedvûen ballagtunk haza bár nekem kicsit zsibbadt a fejem... Elég hosszú nap volt a szombat...
